#látogatás





Kövér: sikeres albán reformok

Magyarország elismerését fejezi ki azért az előrehaladásért, amelyet Albánia az elmúlt években tett mind a gazdasági fejlődés tekintetében, mind pedig a jogállam, a demokrácia kiépítése terén - foglalta össze Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán kezdett tiranai látogatásán folytatott megbeszéléseit az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában.

MTI

Nem használhatják a turisták a parlamenti illemhelyet

A mostaninál lényegesen több nyelven működik majd az idegenvezetés a Parlamentben, ha rendszerbe állítják a most beszerzett elektronikus idegenvezetői rendszert - írja a stop.hu. Az óránként induló csoportoknak eddig egy nyelven zajlott a kalauzolása, a jövőben akár tizenkét náció képviselői is egyszerre ismerhetik meg az Országgyűlés épületének történetét.

unknown


Orbán Viktor megkezdte kétnapos párizsi látogatását

Orbán Viktor csütörtökön megkezdte kétnapos párizsi látogatását. A miniszterelnök délelőtt a Nemzetközi Kapcsolatok Francia Intézetében (IFRI) tart előadást a 2011 első felében esedékes magyar uniós elnökség legfőbb terveiről, a francia gazdasági és pénzügyi élet vezető személyiségei, üzletemberek, politikusok, közigazgatási vezetők, diplomaták, valamint újságírók és közéleti személyiségek előtt.

MTI




Diplomáciai baki Gasparovic vajdasági látogatásakor

Összekeverte Szlovákiát és Magyarországot a vajdasági tartományi kormányfő, Bojan Pajtic. A diplomáciai baki pénteken történt, amikor Ivan Gasparovic szlovák államfő szerbiai látogatása során a Vajdaságot is felkereste - jelentette a Bumm.sk szlovákiai magyar hírportál szombaton.

hvg.hu

Az IMF küldöttsége elhalasztotta romániai látogatását

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elhalasztotta a román gazdasági helyzet és a Románia által az IMF-el szemben vállalt kötelezettségek áttekintésére irányuló, soron következő bukaresti látogatását a belpolitikai válság miatt - jelentette be csütörtökön Traian Basescu román államfő.

hvg.hu