140 éve kihaltnak hitt madárfajra bukkantak Pápua Új-Guineában
A tudósok először és utoljára 1882-ben dokumentálták a fekete nyakú fácángalamb létezését, azóta viszont elkerülte őket a szerencse.
A tudósok először és utoljára 1882-ben dokumentálták a fekete nyakú fácángalamb létezését, azóta viszont elkerülte őket a szerencse.
Ez a 425. madárfaj, amelyet sikerült itthon megfigyelni, sőt videó is készült róla.
Az erdei állatok egyelőre ismerkednek azzal az "egyedülálló innovációval", amely a Nagyerdőben kapott helyet.
Charles Darwin szívesen fogyasztott olyan állatokat, amilyeneket korábban még soha senki. Ez vezetett egy nem túl szerencsés esethez 1833 karácsonyán.
Tavaly tél óta tart a súlyos szárazság, emiatt viszont nincs Magyarországon elegendő élelme a fekete gólyának.
Az igen okos madarak mindent elkövetnek, hogy felnyissák a kukákat, amikből élelmet szerezhetnek.
A Santa Marta-i kardoskolibrit 1946-ban fedezték fel, azóta pedig csak egyetlen egyszer látták a szakemberek.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) a nyár utolsó hónapjában rendszeresen érkeznek aggódó bejelentések arról, hogy az emberek feltűnően kevesebb madarat látnak az addig megszokotthoz képest. Szerencsére ennek hátterében nem természetvédelmi probléma, hanem a költési időszak befejeződése áll.
Hét éven belül már ötödik alkalommal tűnt fel idén a dél-ciprusi mocsárvidéken egy fekete flamingó, a világ egyetlen ilyen ismert madara.
Ismét albínó fiókát nevel egy fecskepár egy jánoshalmai sertésólban
Barkóscinege? Függőcinege? Nádirigó? Nehéz helyzetben van, aki felelős döntést szeretne hozni az év madaráról.
Már amennyiben beszélhetünk vacsoráról egy éjszakai életet élő madárpár esetében.
Heves zivatar rogyasztotta meg az endrefalvai nagy gólyafészket, csonka is lett a gólyacsalád. A nagyobb tragédiát azért sikerült elkerülni, két fióka megmaradt. A fészket előbb az emberek igazították meg, majd a gólyák végezték el az utolsó simításokat.
Különleges gólyát pillantottak meg még a múlt héten a Tisza partján. Gyűrűje alapján ő a legidősebb ilyen madár, akiről lehet tudni a korát.
Egy Észak-Afrikában és Közel-Keleten honos, Magyarországon eddig mindössze egy alkalommal megfigyelt madárfajt észleltek Tiszaalpár közelében. A hírre egy sor madarász indult a helyszínre, ahol még láthatták a zöld gyurgyalagot, ahogy elkölti rovarvacsoráját.
A lausanne-i műegyetem (EPFL) kutatói ezt még csak tervezik, de egyébként jól haladnak a héjáról mintázott robotjuk fejlesztésében.
Nem árvák, nem kell megmenteni és összeszedni a talált madárfiókákat – figyelmeztetnek a madárvédők.
A térfigyelő kamera rögzítette, amint egyik pillanatról a másikra a földre zuhant egy csapat madár. Rögtön be is indult a találgatás arról, hogy mi történhetett.