Tilla 15 éve gyógyszert szed magas vérnyomásra
A TV2 sztárja egy komolyabb életmódváltáson is átesett.
A TV2 sztárja egy komolyabb életmódváltáson is átesett.
Kiderült, hogy bő egy évtizeddel később éreztetheti hatását a gyereknél, ha az anya szervezetében már a terhesség során is ott vannak az örök vegyi anyagok.
Kutatások korábban számszerűsítették, hogy a kezeletlen magas vérnyomásban szenvedőknél 42 százalékkal nagyobb a demencia kialakulásának kockázata, mint az egészséges embereknél. Keveset foglalkoztak viszont a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek hatásával erre a kockázatra. Ezt a hiányt pótolták most kínai és amerikai kutatók.
Kanadai kutatók egy matematikai modell segítségével feltárták, hogyan szabályozza a szervezetünk a nátriumot, a káliumot és a folyadékokat, és azt is kiderítették, hogy a sóbevitel mérséklésénél nagyobb hatással van a vérnyomásra egy másik ásványi anyag bevitelének növelése.
A fali guggolás, valamint más izometrikus gyakorlatok rendszeresítése konkrétan csodát tehet a vérnyomással, derül ki egy friss kutatásból.
Brit kutatók szerint 20-ból 1 magas vérnyomásban szenvedő embernek lehet segítség az az eljárás, amit könnyen és gyorsan el lehet végezni, és amitől akár a teljes gyógyszeres kezelést is elhagyhatja a beteg.
Nemcsak EKG-t készít, pulzust mér és alvást figyel, hanem többek közt hagyományos vérnyomásmérésre is képes a Huawei orvostechnikai minősítésű okosórája, az akár egészségpénztári számlára is megvásárolható Watch D2.
Az otthoni vérnyomásmérést rosszul is el lehet végezni, és ennek következményei lehetnek.
Lift helyett lépcsőzés, boltba autózás helyett kerékpározás – apró, a napi rutinba beépíthető testmozgásokkal is sokat lehet tenni a vérnyomás csökkentéséért, mutat rá egy friss kutatás.
Csökkenti a 2-es típusú diabétesz későbbi kialakulásának kockázatát, ha az ember az élete első éveiben nem, vagy csak alacsony mennyiségben fogyaszt cukrot – mutat rá egy friss kutatás.
Kanadai kutatók egy hangalapú diagnosztikai eszközt fejlesztenek, hogy azok is meg tudják mérni a vérnyomásukat, akiknek ez a hagyományos módszerekkel nem kényelmes vagy nem is kivitelezhető.
Az egészségügy terén sokszor szó szerint életmentőnek bizonyulnak egyes innovációk. A TIME magazin összegyűjtötte az idei év 200 legjobb találmányát, melyekből most bemutatjuk azt a tizenötöt, melyek orvosi vonalon érdemelnek figyelmet.
A rendszeres szex hozzájárulhat a magas vérnyomásban szenvedők egészségének javulásához, illetve a hosszabb élethez – vonták le a következtetést kínai kutatók egy olyan vizsgálatból, amelybe valamivel több mint 4500 résztvevőt vontak be.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint bő két évtized alatt megduplázódott azon felnőttek száma, akik magas vérnyomástól szenvednek. Ha csak az érintettek felét kezelnék, már az több tízmillió ember életét mentené meg. De rengetegen nem is tudnak róla, hogy érinti őket a probléma.
A planking megdicsőülését hozta egy friss tanulmány.
Egyetlen öregedő társadalom sem mondhat le idős tagjairól – Magyarországon mégis mintha ez történne.
A túlsúly és az elhízás nagyon sok betegséget okoz, a távolmaradás a munkából és az érintettek gyógyítása, kezelése gigantikus összegbe kerül. HVG-Ténytár.
Amerikai kutatók kiderítették, hogy a – gyógyszerekkel kevésbé karbantartható – sóérzékeny magas vérnyomás sokkal inkább érinti a nőket, mint a férfiakat. A sóérzékenység azt jelenti, hogy a szervezet hajlamos a só visszatartására ahelyett, hogy a vizelettel kiválasztaná a felesleget. Emiatt akár 10 százalékkal is növekedhet a vérnyomás.
Brit és lengyel kutatóknak elsőként sikerült meghatározniuk, hogy az agynak pontosan mely területeit károsíthatja a magas vérnyomás. Ez lehet az alapja a betegséggel kapcsolatos precíziós gyógykezelésnek.
Rossz hatással van az emberi szervezetre a városi forgalomból eredő zaj- és légszennyezés – erre a megállapításra jutott az American College of Cardiology legújabb, 240 000 ember bevonásával készített kutatása.