Világ

Magyarok is beszállnak a pesmergák kiképzésébe Irakban

Az iraki Kurdisztánban szolgáló magyar katonai kontingens bekapcsolódik majd a kurd önvédelmi erők tagjainak, a pesmergáknak a kiképzésébe – erről New Yorkban beszélt kedden Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter az Iszlám Állam elleni koalíció csúcstalálkozójával kapcsolatban nyilatkozott, amit az ENSZ-közgyűlés ülésszakának keretében tartottak. A tanácskozáson a magyar küldöttséget Orbán Viktor miniszterelnök vezetette.

MTI Világ

Május végén indulnak a magyar katonák Irakba

Májustól augusztusig tart a 116 magyar katona kitelepítése az iraki Erbilbe, ahol az Iszlám Állam elleni hadműveletben fognak részt venni. Elsőként hat tiszt utazik ki. A magyar kontingens hasonló feladatokat lát majd el, mint Afganisztánban.

MTI Itthon

Magyar katonák az Iszlám Állam ellen: a Jobbik és az LMP ellenzi

A Jobbik azzal érvel, hogy a magyar szerepvállalás nagyon megnövelné Magyarország terrorfenyegetettségét, az LMP pedig hatékonyabb EU-s óvintézkedéseket szeretne, mielőtt a terroristákhoz küldjük a magyar katonákat. A Fidesz, a KDNP és a liberálisok támogatják a kormány felvetését a magyar katonák kiküldéséről, a baloldali ellenzék többi tagja nem ment el a Szijjártó Péter kezdeményezte egyeztetésre.

MTI Itthon

Szijjártó: Kurdisztánban vethetnék be a magyar katonákat az Iszlám Állam ellen

Ami a múlt héten még kósza ötletnek tűnt, azt hétfőn napirend előtt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vezette fel a parlamentben. Szerinte reálisan a kurdisztáni katonai stabilitáshoz járulhatnának hozzá a magyar katonák azzal, hogy a szövetségesek képzőbázisait védenék az Iszlám Állam terroristáitól. A magyar katonák kiküldéséről döntés csak a parlamenti pártokkal folytatott konzultáció után születhet - tette hozzá.

MTI Itthon

A kormány katonákat küldene a Baltikumba

Több felajánlást is tesz Magyarország a csütörtökön kezdődő walesi NATO-csúcson az ukrajnai harcok miatt kialakult helyzet kezelésére, így katonákat küld a Baltikumba, javasolja a pápai bázisrepülőtér fejlesztését, és felajánlhatja a magyar honvédelmi költségvetés megemelését is – írta keddi számában a Magyar Nemzet, meg nem nevezett információira hivatkozva.

MTI Karrier

A MÁV vasutast faragna a kihullott honvédekből

Akár a MÁV-nál is elhelyezkedhetnek azok a Magyar Honvédséget önhibájukon kívül elhagyni kényszerülő katonák, akik továbbra is a közszolgálatban szeretnének dolgozni. Az erről szóló együttműködési megállapodást kedden Budapesten írta alá Hende Csaba honvédelmi miniszter és Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

MTI Világ

Magyar katonákat temetnek újra a fehéroroszoknál

A második világháborúban elesett magyar katonák sírhelyének feltárására készülnek Fehéroroszországban. A Honvédelmi Minisztérium (HM) várakozásai szerint 600-800 elesett katona maradványai kerülhetnek elő, őket tiszteletadással temetik újra egy központi temetőben – mondta a HM katonai hagyományőrző és hadisírgondozó osztályának vezetője.

MTI Itthon

Kövér László magyar katonákat látogatott Cipruson

Azzal, hogy hazánk részt vesz az ENSZ ciprusi békefentartó missziójában, Magyarország az Európai Unió és a NATO biztonságához közvetlenül járul hozzá; ezt a hozzájárulást az önök hűsége és odaadása teremti meg - ezekkel a szavakkal köszöntötte Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Szent István Zászlóalj Cipruson szolgálatot teljesítő katonáit.

1 2 3 4
Megérkezett a karácsonyi ajándék a Nemzetközi Űrállomásra

Megérkezett a karácsonyi ajándék a Nemzetközi Űrállomásra

Martin Scorsese letarolta a Netflixet

Martin Scorsese letarolta a Netflixet

A Katona társulata kiáll Máté Gábor mellett, és elutasítja a "zaklatószínház" vádat

A Katona társulata kiáll Máté Gábor mellett, és elutasítja a "zaklatószínház" vádat

Pikó: Sára Botondék 150 millió forintot költöttek autóhasználatra

Pikó: Sára Botondék 150 millió forintot költöttek autóhasználatra

Az iráni, akié a végső szó Irakban

Az iráni, akié a végső szó Irakban

Megszületett a magyar úszósport 1000. érme, Hosszú Katinka nyerte meg

Megszületett a magyar úszósport 1000. érme, Hosszú Katinka nyerte meg

A Katona társulata kiáll Máté Gábor mellett, és elutasítja a "zaklatószínház" vádat

A Katona társulata kiáll Máté Gábor mellett, és elutasítja a "zaklatószínház" vádat

Nincs is napirenden, úgyhogy marad a chipsadó

Nincs is napirenden, úgyhogy marad a chipsadó

Ügyészségi eljárás indult Matteo Salvini ellen

Ügyészségi eljárás indult Matteo Salvini ellen

Minotto Barchetta, egy Ferrari V12-es, ami nem is létezett

Minotto Barchetta, egy Ferrari V12-es, ami nem is létezett

730 ezer olyan ember dolgozik ma Magyarországon, akinek el tudnák venni a munkáját a robotok

730 ezer olyan ember dolgozik ma Magyarországon, akinek el tudnák venni a munkáját a robotok

A címlapról ajánljuk