Elszórtan esőre és viharos széllökésekre számíthatunk
Anticiklon hatása érvényesül hazánk területén, pénteken több helyen előfordulhat zápor, zivatar és erősebb szél is várható.
Anticiklon hatása érvényesül hazánk területén, pénteken több helyen előfordulhat zápor, zivatar és erősebb szél is várható.
MTI
Magyarország nem áll a csőd szélén - hangsúlyozta a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott nyilatkozatában Oszkó Péter pénzügyminiszter.
MTI
A holokauszttagadó nézetek büntethetővé tétele csupán pótcselekvés, az efféle rapid válaszok helyett a politikának inkább hosszú távon illene gondolkodnia, a gondos felvilágosítás feltételeinek megteremtésére kellene helyeznie a hangsúlyt – figyelmeztetnek jogvédők. A holokauszt tagadása ettől függetlenül nem "vélemény", hanem az antiszemiták komfortérzetét szolgáló, csúnyán terjedő kitaláció.
Nem igaz a sokat hangoztatott tétel, mely szerint a válság szerte a világban összefogásra kényszerítette a politikai erőket – írja elemzésében a Political Capital. Az elemzők szerint a válság egyértelmű politikai következménye a radikális mozgalmak, pártok és ideológiák, illetve az előítéletek megerősödése.
hvg.hu
Nyilvánosságra hozták a tavalyi utolsó negyedévben mért világméretű internetes adatokat. A több szempont szerint toplistába állított országok között Magyarország sehol sem szerepel. Ennek legfeljebb azért örülhetünk, mert így ott sem találjuk hazánkat, ahol a világ legkevésbé behálózott országait sorolják fel – írja a Techline.
hvg.hu
Magyarországon nincs sertésinfluenza-gyanús megbetegedés, de a hatóságok felkészültek a védekezésre - közölte Falus Ferenc országos tisztifőorvos hétfőn.
MTI
Öt évvel az Európai Unió széles körű kelet-európai bővítése után, ma démonokkal küzd Magyarország - vélte a La Libre Belgique című belga napilap hét végi számában.
MTI
Kossuth nagy formátumú államférfi vagy a szlovák nemzet ellensége? Ilyen kérdések is felmerülhetnek a most készülő szlovák-magyar történelemtanári kézikönyben - írja a Népszabadság.
hvg.hu
A nyugat-európai EU-bankok szükség esetén támogatni fogják stratégiai jelentőségű befektetésnek számító kelet-európai érdekeltségeiket, írta csütörtökön Londonban kiadott átfogó elemzésében a Fitch Ratings, amely szerint Magyarország a mérsékelten sérülékeny térségi országok között van a nem teljesítő kinnlevőségek szempontjából.
MTI
Hosszabb ideig tartó visszaeséssel és azt követően lassabb felépüléssel kell számolni, mint általában a recessziók esetében - közölte csütörtökön a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely a különösen sérülékeny gazdaságok közé sorolta Magyarországot.
MTI
Több mint egy évtizedes csúcsra emelkedett a múlt hónapban a "bukott angyallá" vált - vagyis a befektetői osztályzatát elvesztő - adós a Standard & Poor's által kockázati besorolással ellátott adósságkibocsátók között, áll a világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítőjének Londonban kiadott havi jelentésében, amely felidézi, hogy a "bukott angyallá" válástól veszélyeztetett adósok között van Magyarország is.
MTI
Nedvesebb, majd hűvösebb levegő érkezik a Kárpát-medence fölé, átmenetileg mérséklődik a felmelegedés is.
MTI
Osztrák rendőrök egészen Sopronig üldözték azokat az ismeretlen tetteseket, akik két osztrák rendszámú autót loptak el a burgenlandi Kismartonról (Eisenstadt); a határon átnyúló üldözés megkezdésekor az osztrák rendőrök nem értesítették magyar kollégáikat - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
MTI
Egy amerikai közvélemény-kutatás szerint az elmúlt három hónapban nőtt azoknak a munkavállalóknak a száma, akik attól tartanak, hogy fél éven belül elveszíthetik a munkahelyüket. Ugyanakkor sokan kollégáik pozícióját bizonytalanabbnak érzik a magukénál – írja a Reuters.
unknown
Rontott Magyarország besorolásán is - több országgal együtt - a hitelminősítéssel és hitelbiztosítással foglalkozó Coface, az ország kockázati besorolását A3-ról A4-re változtatta - közölte a Coface Hungary.
MTI
Magyarország négy pozíciót javítva a 44. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
MTI
Sok napsütésre, helyenként elszórt záporokra számíthatunk a hétvége érkeztével. A hőmérő higanyszála is egyre fejlebb kúszik majd.
MTI
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) honlapján közzétette a magyar hitelszerződés első felülvizsgálatáról szóló szakértői jelentést, amelyet a pénzintézet igazgatótanácsa múlt héten fogadott el.
MTI
Magyarország adósságosztályzata a bóvli kategória felé tart; a politikai bizonytalanság közepette a S&P leminősítése csak olaj a tűzre a gazdasági válságban - írta a Forbes amerikai üzleti magazin kedden.
MTI
Megvonta Magyarország eddigi elsőrendű, "A" kategóriás szuverén adóskockázati besorolását kedden a Moody's Investors Service, arra a hatásra hivatkozva, amelyet a jelenlegi gazdasági válság gyakorol a magyar kormány pénzügyi erejére. Előző nap egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor's a befektetési sáv aljára süllyesztette a magyar besorolást. Elemzőket nem érte meglepetésként.
MTI