Ceglédi: Igen, jobb lett volna a vizes vébé nélkül
Lesz, akinek a cím is hazaárulás – a többieknek elmondom, miért gondolom így.
Lesz, akinek a cím is hazaárulás – a többieknek elmondom, miért gondolom így.
„Ha egymillió emberre jut húsz idióta, abban én nem látok komoly gondot” – mondta a HVG-nek Hennagyij Moszkalj, Kárpátalja kormányzója a részben magyarok lakta térségben tapasztalt magyarellenes akciókról.
A magyar sajtótörténet legbecstelenebb akciójaként tartották számon ez idáig azt a puccsot, amelynek során az egyik legolvasottabb napilapot, a Magyarságot egyetlen éjszaka alatt „átállították” szélsőjobbra.
Ha megkérdezik tőlem, hogy honnan jöttem, már teljes természetességgel felelem: magyar vagyok, és nem kérdi senki, hogy egyébként melyik pártra szavazok, hogy kitűzöm-e a térdig érő kokárdát, hogy kimegyek-e a nagyvezért hallgatva szerelmesen sóhajtozni, vagy részt veszek-e a következő kormányellenes tüntetésen.
Mi a különbség a nacionalizmus és a hazaszeretet között? Mennyire mai közéleti figura a veretes mondatokkal értelmetlenségeket zagyváló képviselő? A menekültkérdés napirendre kerülésével sokan elkezdték görcsösen definiálni a magyarságukat, ráadásul nem önmagában, hanem a másik ember ellenében – mondja a k2 Színház legújabb darabjának, a Repülj, lelkemnek az egyik kiindulási pontjáról Benkó Bence, aki Fábián Péterrel közösen jegyzi a különleges operettet.
Nem véletlenül várjuk el Önöktől ennek az egyszerű tesztnek a kitöltését. Nemzetpolitikai alapkőletétel következik.
A kormány célja az, hogy a szórványban élő magyar közösségek megőrizzék identitásukat, a magyar nyelvet és a magyar kultúrát, valamint kötődésüket Magyarországhoz - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes hétfőn Balatonalmádiban, a nyugati szórványban magyar nyelvet tanító pedagógusok módszertani továbbképzésén.
Cristian Gojinescu panasza nyomán a diszkriminációellenes hatóság figyelmeztetésben részesítette a Román Tudományos Akadémia egyik alszervezetét egy, a magyarságot érintő tanulmánya miatt. A kutatót április elsejei hatállyal elbocsátották állásából, ezt azonban csak három hónap késéssel, a napokban tudta meg.
Felvidéki szerzőnk véleménye Szász Jenő „kontrollált visszavonulásról”, „önkéntes területfeladásról” szóló eszmefuttatásáról.
Elindult a Kőrösi Csoma Program. A KIM pályázatkiírása szerint 20 éven felül szinte bárki pályázhat, és a minisztérium megfinanszírozza az illető külföldi tartózkodását, míg ő a külhoni magyarok magyarságtudatát erősíti.
Minden erdélyi megyében állít jelöltet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a decemberi romániai parlamenti választásokon - jelentették be a párt vezetői az EMNP Országos Választmányának vasárnapi alakuló ülése után Marosvásárhelyen.
Amikor a 2/3 megszállta az országot és a közmédiát, akkor filmesek és tévések egész hadserege szállta meg a 2/3-ot, hogy a batyujából kiénekeljen ezt-azt.
Navracsics Tibor szerint a nemzeti elsorvadás első lépése az, ha elveszítjük a kapcsolatunkat a külvilággal.
A tavalyi romániai népszámlálás szerint nemcsak a magyar nemzetiségűek, hanem a magyar anyanyelvűek száma is csökkent Romániában - derül ki a bukaresti országos statisztikai intézet pénteken közzétett adataiból.
Az MKP volt elnöke nem zárja ki, hogy a jövőben a magyar parlamentben folytatná pályafutását – írja a parameter.sk.