hvg.hu: Tényleg az operett  ragadja meg  legjobban a mai Magyarország világát?

Fábián Péter: A társulatban merült fel az igény, hogy csináljunk egy zenés előadást, de azután elég hamar egyértelmű lett, hogy ez egy operett lesz, már csak azért is, mert azok a témák, amelyek  foglalkoztatnak bennünket – a magyarsággal kapcsolatos felvetések –, a bécsi-magyar operett legfontosabb kérdései is.

Benkó Bence és Fábián Péter

Túry Gergely

Benkó Bence: Amikor ezen a darabon elkezdtünk gondolkozni a nyár elején, a közbeszédben nagyon erősen benne volt a menekültkérdés. Márpedig ha valami ennyire „forró téma”, akkor arra muszáj reagálni a színháznak. Eredetileg ezzel kapcsolatban akartunk csinálni valamit. De azután hamar kiderült, hogy ehhez konkrétan nem tudunk érdemben hozzászólni, akkor meg nem is érdemes. Viszont eszünkbe jutott egy új megközelítés: annak megvizsgálása, mi hogyan viszonyulunk más népekhez. A menekültkérdés miatt a baráti körünkben is láttuk, hogy sokan elkezdték görcsösen definiálni a magyarságukat, ráadásul nem önmagában, hanem a másik ember ellenében. Hova vezethet ez? Egyáltalán ki annyira okos, hogy veszi magának a bátorságot egy definíció megfogalmazására?  - ezek voltak a kérdéseink.

hvg.hu: Az én kedvencem  a darabból az a mondat, hogy „Ez az igazi magyarság. Töltöttkáposztát enni a Parlament tetején.” Komolyra fordítva a szót: szükség van egyáltalán definícióra?

F.P: Engem azóta foglalkoztat ez a kérdés ennyire intenzíven, mióta a nacionalizmusnak egy elvakultabb formája egyre nagyobb teret kap a közbeszédben, ami ugye nem veszélytelen, ha visszatekintünk a történelmünkre. Ezért is nagyon fontos elgondolkozni azon, hogy mi a különbség a hazaszeretet és a nacionalizmus között. Az se jó hozzáállás, ha nem foglalkozunk ezzel egyáltalán, hiszen egy közösségben élünk, meg kell tudnunk fogalmazni, hogy ennek a közösségnek mik az értékei. De arra figyelnünk kell, hogy mi az, ami a gyűlölet felé visz, és mi az, ami egy egészséges hazaszeretet ad az embernek. A Röpülj, lelkem!-ben próbáltunk ajánlatokat tenni egy pacifistább megközelítésre, mi is kitaláltunk egy mesét Árpád történetére.

Mészáros Csaba

B. B.: Nagyon sok az ellentmondás, amikor a régmúlttal kapcsolatban állítunk valamit, hogy ez vagy az így történt. Néhány variációból kiragad valaki egy dolgot, és arra felhúz egy egész ideológiát. De ez ennél bonyolultabb. Elég sokan hivatkoznak például Árpád vezérre, a honfoglaló magyarokra, és tesznek konkrét kijelentéseket, hogy akkor ennek fényében nekünk így kell cselekednünk 2016-ban. És nagyon sok embernek eszébe se jut kételkedni, elvakultan hisznek ezekben a „kinyilatkoztatásokban”. Fel akartuk hívni a figyelmet arra, hogy veszélyes lehet azt mondani, hogy csak ez és ez a magyar.

hvg.hu: Számomra a nyelv volt a lényege az önök által teremtett univerzumnak, amely egy komplex utalás-rendszer  a magyar irodalom építőköveiből. A nyelv, a maga sokszínűségével a hétköznapi trágár szlengtől Vörösmarty soráig. Jó felfedezni, hogy például az az egyszerű szó, hogy nagyvilág milyen sok mindent előhív az emberben.

B. B.: A nyelv tényleg egy fontos kapaszkodó, és azt is lényegesnek tartottuk, hogy benne legyen az a klasszikus nyelvi váz, amelyre épült egykor az ország is. Sokat gondolkodtunk azon, hogy milyen versek jöhetnek szóba, és témakörök szerint is keresgéltünk. A címet például Babits Mihály Hazám! című verséből kölcsönöztük.

Túry Gergely

F. P.: Ugyanakkor nekünk drámai karaktereket kellett felépítenünk a darabban, a szereplőket pedig a beszédük alapján lehet a legjobban jellemezni. Malvin, a butuska szubrett egészen más regiszterekben mozog nyelvileg, sokkal kevesebb hivatkozást használ, mint mondjuk Árpád vezér.

hvg.hu: És a legelemibb szóképeket sem érti. De a nyelven keresztül tökéletesen megragadható a másik központi figura Etelközy képviselő úr is, aki látszólag ugyanazokat a veretes szavakat használja, mint Árpád, csak amíg az egyik nemcsak szépen hangzik, de értelme is van, addig a másik valójában kusza zagyvaság.

F. P.: Ő az, aki állandóan beszél valamit, de igazából nem tudja, mit mond, frázisokat puffogtat csak. Ismerős persze ez a figura a közéletből.

hvg.hu: A madarak is főszereplőkké válnak a darabban: nagyon eltalált momentum, amikor a 3. felvonásban a szereplők figyelik a Parlament felett keringő repülő lényeket, és bár mindannyian ugyanazt nézik, mindenki másnak látja őket. És bár nincs jelentősége, hogy kinek van igaza, mégis mindenki ragaszkodik a saját vélekedéséhez...

F. P.: Nekünk is fontos ez a rész, ráadásul egy valós jelenségre épül. A Parlament fölött – különösen nyáron és ősszel – rengeteg madár gyűlik össze. Az interneten hatalmas találgatások folynak arról, hogy milyen madarak is ezek. Innen már csak egy apró ötlet volt ilyen értelemben is szimbólummá tenni ezt a dolgot.

Mészáros Csaba

hvg.hu: A Röpülj, lelkem! egy teljesen komolyan vett operett, az abszurd elemek ellenére sem vált át paródiába az előadás. Érződik, hogy nem csak kifigurázni akarták azt, ami körülöttünk van...

F. P.: Abban biztosak voltunk, hogy nem akarunk paródiát csinálni. Nem érdemes azért foglalkozni az operettel, hogy idézőjelbe tegyük. A századfordulón, amikor ezeket a híres műveket bemutatták, erős politikai áthallásokkal bírt egy-egy darab, miközben persze a szórakoztatás volt az elsődleges cél. Számunkra egyébként azért is fontos a Röpülj, lelkem, és külön az előadás megszületésének folyamata, mert ez az első darabunk, amelyet úgy írtunk meg, hogy nem volt semmilyen irodalmi alapanyag.

hvg.hu: Talán ezért is éreztem azt, amit egyébként már egy korábbi produkciójuk, az Apátlanok kapcsán is – bár az egy szöveghű Csehov-előadás –, hogy annyira önökről szól ez az egész, mintha a saját mitológiájukat raknák össze.

B. B.: Szerintem az őszinteség a legfontosabb ebben, és nemcsak olyan értelemben, hogy valaki jól eljátssza a Hamletet, vagy jól tudjon sírni a színpadon, hanem hogy minél inkább tudjuk közelíteni azt, amit játszunk a színészekhez, a csapat tagjaihoz. Nagyon sok elemet lopunk a saját történeteinkből, meg a színészek életéből, amelyeket utána elhelyezünk a darabban. Például akkor, amikor Borsányi Dani mondja az operettben színészként, hogy korábban játszotta Glagoljevet a Platonovban. És ez tényleg így volt, ami egy izgalmas játék: ki-bejárkálhat a valóság és az alakítás között. Ez jó értelemben civillé teszi a megformált szerepet.

Túry Gergely

F. P.: Az a cél, hogy mindig valami személyesből induljunk ki, amit a bőrünkön érzünk, és arra csapatként reagáljunk. Nem akarunk engedni abból, hogy az egész rólunk szóljon, Csehovon keresztül, vagy a saját szövegünkkel, de mindig arról kell beszélnünk, ami minket égetően foglalkoztat.

Az előadás legközelebb február 8-án és március 1-jén este 6 órától látható a Szkéné Színházban.