Medvetámadásban halt meg egy túrázó Görögországban
Társa szerencsésen túlélte az állattal való találkozást.
Társa szerencsésen túlélte az állattal való találkozást.
A hatóságok a helyieket arra kérik, hogy ne menjenek az erdőbe.
Pénzbüntetést kaphat Romániában, aki közeledni próbál az út mentén kolduló medvékhez, mégis megpróbálják.
A férfit combsérüléssel szállították kórházba.
Azután rendelték el az állatok megölését, hogy Gyetván halálos támadás történt.
A férfi vasárnap este sétálni ment, de nem tért haza.
Kétszer támadt a férfira, aki másodszorra eltalálta a medvét.
Kisebb csodának számít, hogy nem szenvedett komolyabb sérülést egyetlen családtag sem.
Ketten mentek gombászni szombaton délelőtt, egyikükkel végzett a medve.
Őt és egy 68 éves férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.
A magyarok által is kedvelt és látogatott nemzeti parkban mintegy ezer medve él.
Az áldozatnak több sérülése van, de nem volt életveszélyben, amikor rátaláltak. Az utóbbi időben gyakoriak a medvetámadások. Július elején egy 19 éves lány életét vesztette, miután rátámadt egy medve.
Tíz napon belül ez volt a második medvetámadás Csíkszentsimon környékén.
Az áldozat több sérüléssel került kórházba, az állapota stabil.
A Garda-tó közelében medvetámadást elszenvedett turista elmesélte élményeit.
Az állatok veszélyt jelentettek az emberekre.
A francia férfi végtagsérüléseket szenvedett, de nincs életveszélyben.
Óvatosságra intették a japán hatóságok az északkeleti országrész lakosságát, miután medvék támadtak meg több embert, köztük két rendőrt.