Három embert fertőzött meg a szupergomba egy amerikai kórházban
A Candida auris nevű gomba ezúttal az amerikai Oregon államban ütötte fel a fejét, de szerencsére úgy tűnik, kezelhető a probléma.
A Candida auris nevű gomba ezúttal az amerikai Oregon államban ütötte fel a fejét, de szerencsére úgy tűnik, kezelhető a probléma.
A koronavírus okozta súlyos megbetegedés általános egészségromlást válthat ki, amely miatt a halál kockázata is növekszik – mutat rá egy friss tanulmány.
Éppen a kormányalakítási tárgyalások előtt lett rosszul a cseh köztársasági elnök, az AFP szerint intenzív osztályon ápolják. Sajtóhírek szerint cukorbajos, és komplikációk léptek fel. Állapotát vasárnap délutánra sikerült stabilizálniuk az orvosoknak.
Az amerikai Asztmások és Allergiások Alapítvány nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy senki ne inhaláljon hidrogén-peroxidot, mert az veszélyes lehet a tüdőre.
Az indiai szakemberek szerint a szúnyogok által terjesztett dengue-láz lehet a felelős a rejtélyes indiai fertőzésekért, ezt azonban még nem sikerült bizonyítani.
Ezúttal a Tokióhoz közeli Gunma, valamint Okinava prefektúrából voltak kénytelenek visszaküldeni a vakcinát.
A Hongkongi Egyetem kutatói szerint a koronavírus delta variánsával fertőződött embereknél átlagosan 5,8 nappal azután jelentkeznek a tünetek, hogy megfertőződött a vírussal.
Havanna után a Bécsben kiküldetésen lévő amerikai diplomatáknál is furcsa tünetek jelentkeztek.
A Queenslandi Egyetem kutatói egyelőre egereken tesztelték az Alzheimer-kór újfajta kezelési módját, de hamarosan klinikai vizsgálatokkal is tesztelni fogják.
Kapcsolatot mutattak ki bizonyos vércsoportok és 49 betegség fokozott kockázata között a svédországi Karolinska Intézet kutatói, akik több mint ötmillió svéd ember adataira és csaknem ezer betegségre terjesztették ki a tanulmányukat, megállapítva egyebek között, hogy a B-s vércsoport védelmet nyújthat a vesekövek ellen.
Az influenzaszerű megbetegedés tünetei általánosságban az oltás után várható immunválasznak tekinthetők – áll a WHO közleményében.
Anthony Fauci, Joe Biden egészségügyi főtanácsadója a jól alakuló amerikai járványügyi adatokat látva kiadott egy listát, hogy milyen helyeket kerüljenek el nagy ívben az amerikaiak. A felsorolásban több olyan helyszín is szerepel, melyet Magyarországon eleve zárva tartat a kormány.
A Jeruzsálemi Héber Egyetem tudósai szerint bizonyos esetekben új módszerrel válthatják ki a biopsziát az orvosok.
Az amerikai Sue Ryan a koronavírus-fertőzésre jellemző tünetekkel került kórházba, de a Covid-tesztje kétszer is negatív lett. Az orvosok ezek után kezdtek el másféle betegség után kutatni.
A koronavírus-fertőzés leggyakoribb szimptómái – mint a láz és a szaglás elvesztése – mellett több olyan tünetet is azonosítottak már, amely ugyan ritkábban fordul elő, de főleg a társproblémákkal együtt jelentkezve intő jel lehet.