Meghibásodott a felvonó egy svájci gleccseren, több száz turistát kellett evakuálni
Két helikopter összesen 54 forduló során hozta le az embereket.
Két helikopter összesen 54 forduló során hozta le az embereket.
A Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikáján hétvégén az ELTE TTK kutatási projektjének keretében forgattak filmet egy kutya vizsgálatáról, amelynek során súlyos kár keletkezett az egyik MR berendezésben.
Az ausztrál légierő kötelékébe tartozó egyik Taipan MRH90 típusú helikopter március végén hajtott végre kényszerleszállást a hajtómű meghibásodása miatt.
A Qatar Airways még 2014-ben vette át azt a Boeing 787-est, ami egy furcsa manőverrel indította útját Dohából Koppenhágába. Az okokat egyelőre még vizsgálják.
A szegedi önkormányzatot nem értesítették arról, hogy elmaradna az esemény, amelyen a miniszterelnök is beszédet mondana.
Oleg Artemjev szkafanderének akkumulátorában töltésingadozást észleltek a szakemberek.
A madridi vidámpark egyik leginkább lélegzetelállítónak nevezett attrakciója túlzottan is lélegzetelállítóra sikerült, amikor egy meghibásodás miatt egy függőlegesen felfelé tartó sínen maradt egy csapatnyi látogató.
A BKK a 109-es buszt ajánlja.
Szerda reggelre ígérik a javítás befejezését, de egyeseknél szükség lehet majd a Vodafone TV médiaboxának alaphelyzetbe állítására is.
Már az Asus is elismeri, hogy egyes esetekben túlmelegedhet a ROG Ally MicroSD-foglalata, ami a benne lévő memóriakártya károsodásához vezethet – a javításon azonban már dolgoznak.
A vízkezelő telep által kiszolgált embereket is veszélybe sodorta egy volt alkalmazott 2021-ben, amikor több kritikus szoftvert is megpróbált eltávolítani a létesítmény számítógépes rendszereiről. Most vádat emeltek ellene.
Nem tud belépni mobilbankjába a K&H ügyfeleinek egy része. A probléma az iPhone-osok egy részénél jelentkezik. Az érintettek más módot kell választaniuk az ügyintézésre, az alkalmazás helyreállítása több napba is telhet.
Csütörtökön a felére esett vissza a teljesítménye egy meghibásodás miatt.
Az űrhajósok még december 15-én észleltek szivárgást a Szojuz MSz-22-es űrhajónál, ezért sokáig kérdéses volt, hogyan térhetnek vissza a Földre a bolygó körül keringő űrállomás fedélzetéről.
2025-ig bezárták volna az összes nukleáris reaktort az országban, de idén márciusban másképp határoztak.
Vonat sehol nem volt, mégis fél órán keresztül a sorompók a piros lámpa ellenére hol lezárultak, hol kinyíltak.
A SpaceX 49 új műholddal akarta bővíteni az internetet kínáló Starlink-flottáját, az egységeket azonban egy geomágneses vihar érte el.
A napraforgóolajat szállító Usichemet vontatóhajókkal próbálják félreállítani az útból.
A Measat-3 mintegy 15 évnyi szolgálat után hibásodott meg, a Boeing szakembereinek pedig nem sikerült rájönniük, mitől adta meg magát a szerkezet.
A Podmaniczky utcai telephelyen volt gond, de osztályt nem kellett bezárni miatta.