Tízezer embert rúghatnak ki az izraeli védelmi tárcától
Az izraeli hadsereg arra figyelmeztetett, hogy a védelmi tárca költségvetési megszorításai tízezer alkalmazott elbocsátását okozzák – írta a Maariv című izraeli napilap vasárnap.
Az izraeli hadsereg arra figyelmeztetett, hogy a védelmi tárca költségvetési megszorításai tízezer alkalmazott elbocsátását okozzák – írta a Maariv című izraeli napilap vasárnap.
MTI
Jelentős gazdasági megszorító intézkedéseket vezet be Szerbia 2014-től, amelyek költségvetési megtakarításokat, pénzügyi stabilitást és gazdasági növekedést irányoznak elő - hangzott el kedden a szerb kormány nyílt ülésén.
MTI
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint 532 milliárd forintos megszorítást jelentett be Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője. Az Együtt-PM szerint Rogán rémhíreket terjeszt.
MTI
MTI
hvg.hu
Lehet úgy is megszorítani, hogy a költségvetés is rendben legyen és a gazdaság se süllyedjen el a recesszióban? Többféle opció létezik, mindegyikre vannak példák, melyek ugyanakkor nem tökéletesek.
hvg.hu
Jobb később, mint soha: közgazdászok kiszámolták, hogy az európai megszorításokkal érdemes lett volna kivárni, míg a recesszió véget ér és a gazdaságok újra emelkedő pályára állnak.
hvg.hu
Megszavazta a görög parlament szerda este az újabb gazdasági megszorításokat tartalmazó jogszabálycsomagot, amely ahhoz is szükséges volt, hogy Athén hozzáférjen a nemzetközi hitel következő részletéhez.
MTI
Le kell szokniuk a bankároknak a drága vacsorákról, taxizásról és luxusszállókban történő megszállásról. A Crédit Agricole francia pénzintézet ugyanis olyan e-mailt küldött befektetési bankárainak, melyben a költségek visszafogására szólítják fel a kollégákat.
hvg.hu
A görög kormány a törvényhozás elé terjesztette kedden késő este azt a törvényjavaslatot, amely az újabb mentőhitel-részlet folyósításához szükséges intézkedéseket tartalmazza.
MTI
Több tízezer közalkalmazott lépett sztrájkba hétfőn Görögországban, így tiltakoznak a tervezett megszorítások ellen, amelyeket Athénnak be kell vezetnie a nemzetközi hitelezők mentőcsomagjáért cserébe.
MTI
Egynapos általános sztrájk kezdődött csütörtökön Portugáliában a megszorítások miatt. Nem járnak a vonatok és a metrószerelvények, zárva vannak a hivatalok, akadozik a légi forgalom.
MTI
Giró-Szász András korábban arról beszélt, hogy az újabb megszorításra azért volt szükség, mert az Európai Unió erre kérte Magyarországot. Az Európai Bizottság azonban ezt másképp látja – írta a Világgazdaság.
hvg.hu
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfői bejelentése szerint 6 ezrelékre emelkedik a jelenlegi 3-ról a pénzügyi tranzakciós illeték a készpénzfelvételnél, és itt eltörölnék a 6 ezer forintos felső korlátot, míg az átutalásoknál 2-ről 3 ezrelékre emelkedik az illeték, a felső, 6 ezer forintos korlát megtartásával.
hvg.hu
Komoly megszorítások lépnek életbe a Fejér Megyei Kormányhivatalnál – derült ki a júniusi intézkedési tervből, melyet Dorkota Lajos kormánymegbízott írt alá. Az atv.hu birtokába került dokumentum szerint teljesítményösztönzésre nem adható jutalom, a túlórákért cserébe pedig pénz helyett szabadidő jár.
hvg.hu
A nemzetgazdasági miniszter a Kossuth rádióban magyarázta a tegnap bejelentett megszorító intézkedéseket.
MTI
Varga Mihály a megszorítások hétfői ismertetésénél azt mondta, a banki tranzakciókra vonatkozó intézkedéseket a Bankszövetség jóvá hagyta az előzetes egyeztetés során. A Bankszövetség szerint valóban történt konzultáció, de eredménytelen maradt.
MTI
Az MSZP szerint az Orbán-kormány ismét egy súlyos megszorító csomagot varrt az emberek nyakába. Az újabb adóemelésekkel több mint tízezer forint Orbán-adót kell fizetnie egy átlagos magyar családnak évente.
MTI-OS
A gazdasági miniszter által bejelentett intézkedéseket várhatóan már ma megtárgyalja a parlament.
MTI
Szigetvári Viktor, az Együtt-PM Szövetség társelnöke az új megszorításról szóló mai bejelentésre reagált. Szerinte azért nem nő a gazdaság, azért nincsenek beruházások, azért nem jönnek létre valódi új munkahelyek, mert a kormányzat kiszámíthatatlanul kapkod.
hvg.hu
Elemzők szerint a költségvetést figyelembe véve nem volt szükség az intézkedésekre, elképzelhető azonban, hogy a kormány valamilyen program bejelentésére készül, ehhez kellett a pénzügyi mozgástér. A 100 milliárd körülire taksált csomag megágyazhat egy gazdaságélénkítéshez, vagy jöhet a pedagógus életpályamodell a választások előtt?
hvg.hu
Gyengülni kezdett a forint hétfőn délelőtt, miután Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter újabb adóemeléseket jelentett be.
hvg.hu