#megszorítás



Világjelenség, hogy egyre rosszabbul jár, aki a munkájából él?

A növekvő jövedelemkülönbségek egyik oka a munkajövedelmek arányának csökkenése – állapítja meg az IMF, amely feltűnő baloldali fordulatot tesz. Az utóbbi időben egyre több figyelmet szentel az oktatásnak, a képzésnek, a nemek közti egyenlőségnek és az egészségügynek, azaz az emberi tényezőnek. A munkajövedelmek GDP-hez viszonyított aránya a válság óta Magyarországon szintén zsugorodik – mutatja ki az adóhatóság korábbi elnöke, Pitti Zoltán.





Újabb megszorító csomagot hoztak a görögökre

A görög parlament vasárnap este heves viták után elfogadta az újabb takarékossági csomagot, a nyugdíjak és az adók reformjáról szóló indítványt, amelytől a radikális baloldali Sziriza vezetésével működő kormánykoalíció azt reméli, hogy hatására az ország hozzájuthat a nemzetközi hitelkeret újabb részletéhez.



Tarlósék szomorú, már-már zsaroló levelet írtak Orbánnak

Tarlós István főpolgármester a miniszterelnöknek írt levelében arról panaszkodik, hogy amennyiben az állam nem segíti ki Budapestet a BKV működtetésében, akkor ötszörösére kell emelni a bérletek árát, valamint felvetette az ingyen utazó gyermekek és nyugdíjasok havi egy-kétezres regisztrációs díját is. A lépéssel nyomást gyakorol a kormányra, hacsak nem akarnak a fővárosban megszorításokat.





Még nyár előtt igazi tragédiába torkollik a görög dráma?

Megválasztása óta az új görög kormány a botrányokon kívül alig tud valamit felmutatni. A németeknek mutatott keménykedés nem vezetett eredményre, és a pénzen kívül az idejük is fogytán. Tovább rontja az esélyeket, hogy egyre többen jutnak arra a következtetésre: Európát már nem rengetné meg, ha görögök elhagynák az eurót.






A görögök miatt harmadszor parázik a pénzvilág és az EU

Kétszer is százmilliárd eurókból mentette meg az EU és az IMF a görögöket, de mostanra újra előállt egy olyan helyzet, amely az eurózónából való kilépést komolyan gondoló politikai erők győzelmével kecsegtet Görögországban. Miért oly népszerű a kilépés gondolata ott, ahol az adócsalást sokan űzik, de még többen szokták meg a korábbi bőkezű szociális juttatásokat, a kényelmes munkatempót?


Tízezrek tüntettek Görögországban

Több tízezren tüntettek Görögország két legnagyobb városában a kormány megszorító intézkedései ellen hétfőn, egy véresen levert korábbi diákmegmozdulás 41. évfordulóján.


Jöhet a sztrájk a közoktatásban

Egyeztetésre hívta össze péntekre a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a többi érdekképviseletet a jövő évi közoktatási költségvetés miatt, ahol javaslatot tesznek sztrájkbizottság felállítására. A Gimnáziumok Országos Szövetségének vezetője szerint még nehéz bármit is reagálni az előzetes számokra, de az biztos, hogy a kapcsolódó kormányzati nyilatkozatok pánikhangulatot keltettek az intézményekben.