Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#memóriaromlás

Magyar Telekom Nyrt.

Kiderült, mégsem törlődnek teljesen kisgyermekkori emlékeink

Elképesztő fejlődésen megy át az emberi agy életünk első néhány évében, a bonyolult folyamat közben pedig furcsa pszichológiai-neurológiai jelenségek is feltűnnek. Miért felejtünk el mindent, ami hároméves korunk előtt történt, és hogyan képesek a gyerekek mindenféle nehézség nélkül két vagy akár több nyelvet is megtanulni?

Magyar Telekom Nyrt.

Ma is játsszon egy jót, hogy később se felejtsen el semmit

Az embert az teszi emberré, hogy gondolkodik, használja az agyát, előveszi az emlékeit, összefüggéseket fedez fel, kapcsolatokat hoz létre közöttük, és következtetéseket von le a jövőre nézve, amelyek befolyásolják a döntéseit, méghozzá az egyénre jellemző módon. A demencia éppen ezeket a képességeket rombolja le, azaz megszünteti az ember sajátos tulajdonságait általánosan és személyesen is.

MTI Plázs

Rontja a memóriát a szívelégtelenség

Rontja az emlékezőtehetséget és a gondolkodás gyorsaságát a szívelégtelenség - közölte ausztrál kutatók nagy figyelmet keltő vizsgálatának eredményeit az European Heart Journal című szakfolyóirat.

hvg.hu Plázs

A marihuána legfájóbb mellékhatása

Az Egyesült Államokban több helyen is használják fájdalomcsillapítóként a marihuánát, ám van egy sajnálatos mellékhatása, mégpedig a feledékenység. Kutatók most kimutatták, hogyan alakul ki az emlékezetkárosító hatás – számolt be róla a Daily Mail.

Medipress Plázs

Az öregedés ötven jele

Egy nemrég készült felmérés során az Engage Mutual biztosítási cég szakértői az öregség ötven leggyakoribb jelét gyűjtötték össze. Férfiak esetében a leggyakrabban emlegetett jelek a kopaszság, a nem kívánt szőrszálak megjelenése és a fülek megnyúlása.

MTI Tech

Visszafordítható lehet az időskori memóriaromlás

Az idősödő agyban gyengébbek a kapcsolatok az idegsejtek hálózatában és kevésbé erőteljes a neuronok kisülése, ám meglepő módon megfordítható a folyamat - állapították meg amerikai kutatók.

A volt sportminiszter feleségül vette a nőt, aki megmentette az életét

A volt sportminiszter feleségül vette a nőt, aki megmentette az életét

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Beiktatták az új osztrák kormányt

Beiktatták az új osztrák kormányt

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget

Felhős, enyhe időnk lesz, de van, ahol az ég is leszakadhat

Felhős, enyhe időnk lesz, de van, ahol az ég is leszakadhat

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

Történelmet írt egy amerikai cég, azzal, hogy sikerült eljutniuk a Holdra

Történelmet írt egy amerikai cég, azzal, hogy sikerült eljutniuk a Holdra

A címlapról ajánljuk