Ezreket akart visszaküldeni Ausztria, négy embert vettünk át
Hétezernél is több menekültet akartak hozzánk visszatoloncolni az idén Ausztriából, ám mindössze négy esetben történt meg az átvétel – tudta meg a Magyar Nemzet a Belügyminisztériumtól.
Hétezernél is több menekültet akartak hozzánk visszatoloncolni az idén Ausztriából, ám mindössze négy esetben történt meg az átvétel – tudta meg a Magyar Nemzet a Belügyminisztériumtól.
hvg.hu
Egy pakisztáni férfit állítása szerint már a határ szerb oldalán vertek meg magyar rendőrök úgy, hogy a fején a bőrt több öltéssel kellett összevarrni. A nemzetközi Human Rights Watch jogvédő szervezet szerint semmit nem változott a rendőrség és a határőrizeti szervek eljárása, továbbra is verik a menekülteket.
hvg.hu
Hagyjátok békén ifjabb Jenőt. Ő csak a bohóc.
Az ammani egyetem kutatócsoportja tanulmányt tett közzé a jordániai gyerekmunkáról. Az elmúlt tíz év alatt megnégyszereződött azoknak az 5-16 éves gyerekeknek a száma, akik nem iskolába járnak, hanem dolgozni. És különösen megugrott a munkára kényszerülő szíriai menekült gyermekek száma.
hvg.hu
"Határozottan indokolt", ezért a kormány meghosszabbítja az illegális migráció miatt bevezetett, szeptember 9-án lejáró válsághelyzetet - közölte Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a köztévében.
MTI
Csaknem tízmilliárd forintból építtet a kormány úgynevezett manőverutat és mozgásérzékelő világítást a magyar–szerb határon. Az új fényáradatnak azonban nem mindenki örül, főleg azok, akiknek a kertjébe telepítik. Az állandó zajra, sárra és az összetört utakra is panaszkodnak a lakók – derül ki a Délmagyarország beszámolójából.
hvg.hu
A migráció kezelése eddig hatszázmillió forint többletkiadást jelentett a bírósági szervezetnek – ezt nyilatkozta Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Magyar Hírlapnak.
MTI
MTI
Magyar Hírlap
A Sziget a bizonyíték arra, hogy lehetne ebben az országban mindenféléről értelmesen beszélni, ha ez bárkinek is érdekében állna. A legnagyobb fesztiválon épp ezért nem véletlen, hogy útlevelet osztogatnak minden betérőnek.
Puskás Panni
A KDNP frakcióvezetője a pápa migrációról szóló nyilatkozatára reagált, pluszban migránscsalogatózta azokat, akik szétosztanák a menekülteket az országok között.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Egészen elképesztő állapotok vannak a déli határszakaszon a magyar oldalon is, valakik elrohadt emberi fejekre emlékeztető "alkotásokkal" próbálják elriasztani a kerítést átvágni kívánó menekülteket.
hvg.hu
Beállni a Fidesz mögé menekülteket rugdosni nem jó taktika lenne, hanem öngyilkosság. Vélemény.
Varga Áron
Manu Chao megint hozta a formáját és megmozgatta a közönséget a Szigeten. A politikai üzenet sem maradhatott el a koncertről.
hvg.hu
A Der Spiegel szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök tette fel a helyes kérdést tavaly júniusban a menekültválsággal kapcsolatban az uniós kormányfők tanácskozásán. Így hangzott: „Schengen vagy folyosó?”. Vagyis, alkalmazzák a schengeni szabályokat, vagy nyissanak folyosót a menekülteknek Németország felé. A német lap azt is írja ugyanakkor, hogy a magyarok gyakorlatilag kész tények elé állították az osztrákokat és a németeket, amikor az autópályán megindult embereket végül buszokkal vitték az osztrák határhoz.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az égei-tengeri görög szigeteken közel harmadával több bevándorlót próbálnak meg ellátni, mint ahányan hivatalosan elhelyezhetők.
MTI
Hazugságkampányt folytat az október 2-ai kvótanépszavazás kapcsán a kormány. A referendumra a napokban postázzák a választói értesítéseket, így új propagandahullám várható, miközben árnyaltan is el lehetne magyarázni az ellenőrizetlen bevándorlás veszélyeit.
Juhász Gábor
Juhász Gábor
Kocsis Györgyi
Németh András
Az osztrák belügyminisztérium nem küld rendőröket Szerbiába határvédelmi feladatokra, pedig a Bécsben tárgyaló szerb kormányfő azt mondta, Belgrád már várja az osztrák katonákat és rendőröket.
MTI
Bekéretik a stockholmi külügyminisztériumba jövő héten a magyar nagykövetet, mert Magyarország nem hajlandó fogadni Svédországból azokat a menedékkérőket, akiket itt regisztráltak - közölte a svéd kormány. Szijjártó Péter máris visszautasította a svéd bírálatot, és azt mondta, jelenleg az EU külső határának védelmével Magyarország védi Svédországot is.
MTI
Több mint 9100-an laknak az észak-franciaországi Calais-ban összetákolt migránstáborban, nagyjából 2000 emberrel több, mint júliusban – jelentette két segélyszervezet pénteken. A francia kormány szerint ugyanakkor hivatalosan csak nagyjából 4500-an lakják a "dzsungelt".
MTI
Kovács Zoltán kormányszóvivő azt mondta, augusztus 13-án új időszámítás kezdődik, ott már a népszavazáshoz kapcsolódva kell a kampányt folytatni. Annak tartalmáról viszont nem árult el semmit.
hvg.hu