Ötezer szíriait fogad be Németország
Németország összesen ötezer szíriai menekült számára nyújt ideiglenes menedéket, az első csoport szerdán elindult Bejrútból.
Németország összesen ötezer szíriai menekült számára nyújt ideiglenes menedéket, az első csoport szerdán elindult Bejrútból.
Háromszáz szíriai, illetve afgán menekültet szállító halászbárka érkezett pénteken a szicíliai partok közelébe, az olasz parti őrség átvizsgálta a hajót, majd a menekülteket Siracusa kikötőjébe szállította.
A katolikus pátriárka szerint ha külföldi katonai csapások érik az országot, akkor az csak súlyosbítani fogja a lakosság szenvedéseit.
Svédország első európai államként állandó letelepedési engedélyt ad minden oda érkező szíriai menekültnek a közel-keleti országban tomboló erőszak elfajulása miatt – így döntött kedden a bevándorlási tanács.
Az ENSZ menekültügyi főbiztosa, António Guterres kedden reggel Genfben jelentette be, hogy már több mint kétmillióan menekültek el a közel-keleti országból a polgárháború két és fél évvel ezelőtti kitörése óta.
Szíriai menekültek újabb csoportja érkezett hétfőre virradó éjjel Szicíliába.
Izrael megállapodott Ugandával a zsidó államba érkezett szudáni és eritreai menekültek átköltöztetéséről - jelentette az izraeli Háárec című lap pénteken, miután a katonai cenzor feloldotta a titkos tárgyalásokon történt egyezmény több részletének hírzárlatát.
A szíriai rezsim ellen várható katonai csapástól tartva sok ezer szíriai hagyta el otthonát. Egy libanoni határőr szerdai közlése szerint huszonnégy óra leforgása alatt mintegy 10 ezren menekültek Libanonba.
Huszonnégy óra alatt közel félezer, többségében szíriai menekült érkezett Szicília szigetére, ahol menekültáradattól tartanak a Szíriával szembeni esetleges katonai csapás miatt.
Kimentettek a tengerből a tunéziai hatóságok a vasárnapra virradó éjjel közel 300 afrikai menekültet, akik Európába próbáltak eljutni két hajón - közölte vasárnap a Boats for People nevű civil szervezet az AFP francia hírügynökséggel.
Több mint 24 ezer bevándorló érte el az utóbbi tizenkét hónapban a Földközi-tengeren keresztül Olaszországot. Az olasz belügyminiszter Rómában azt mondta, hogy csak az utóbbi negyven nap alatt majdnem 9 ezer menekült érkezett, az emberáradat azonban nem idézett elő szükséghelyzetet.
Az első busszal koszovói menedékkérő családokat hoztak Debrecenből és Bicskéről, a következő napokban egyedülállók is érkeznek, részben Fekete-Afrikából.
Jövő hétfőn érkeznek az eső lakók a Vámosszabadi külterületén, a magyar-szlovák határ közelében kialakított, a helyiek tiltakozó akcióit kiváltó menekülttáborba - írta csütörtöki számában a Kisalföld.
170 illegális határátlépőt fogtak el a szegedi határrendészek az elmúlt hétvége során, Csongrád megyében - értesült a HavariaPress.
Több mint kétszáz eritreai menekült megtagadta a dél-olaszországi Lampedusa szigetének táborában, hogy ujjlenyomattal azonosítsák, miközben újabb menekültcsoport érkezett hajóval Afrikából.
Menekültek szöktek meg a békéscsabai befogadóállomásról. A 18 emberből a rendőrség 13-at elfogott és visszaszállított a menekültállomásra, ötöt még nem találtak meg - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-t.
Csak idén, csak Csongrádban már tízezer menekülő bukott le a hatóságok előtt. Kedden fogták el a tízezredik határsértőt, egy Comore-szigeteki férfit.
Közel négyszeresére nőtt a menekültstátus iránti kérelmek száma az Egyesült Államokban az elmúlt öt évben - derül ki az amerikai bevándorlásügyi hivatal belső adataiból, amelyet az AP hírügynökség szerzett meg.
Szankciókkal fenyegette meg Máltát az Európai Unió arra az esetre, ha a kormány nem vonja vissza azt a döntését, hogy visszaküldi Líbiába az onnan érkezett több száz illegális menekültet.
Ferenc pápa hétfőn koszorút dobott Lampedusa szigeténél a tengerbe az itt életüket vesztett menekültek emlékére első apostoli útján, amely az Európa és Afrika közötti olasz szigetre vezette.