Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#mentőápoló

hvg.hu Itthon

Letöltendő börtönt kapott egy mentőápolóra támadó férfi

Az 52 éves férfi részegen feküdt hétfőn egy IX. kerületi villamosmegállóban. Mentőt hívtak hozzá, de útban a kórházban felé rátámadt a mentőápolóra. 72 órán belül bíróság elé állították, nem jogerősen 1 év letöltendő börtönt kapott – közölték csütörtökön.

hvg.hu Bűnügy

Bors: 16 éves, bedrogozott fiú késelte meg a háromgyermekes mentőápolót

Valószínűleg biofüvet szívott a kristály nevű szerre, ettől válhatott agresszívvá az a tizenhat éves fiú, aki kedden délelőtt megkéselt egy háromgyermekes mentőtisztet a Nagyvárad térnél, Budapesten – így tudja a Bors. A lap szerint a hasán, a mellkasán és a bal kézfején szúrták meg a férfit, aki a mentőszolgálat kedd délutáni tájékoztatása szerint már túl van az életveszélyen.

hvg.hu Bűnügy

Meg akarta ütni a mentőápolót, vádat emeltek ellene

Vádat emeltek Kecskeméten egy 20 éves férfi ellen, aki rátámadt tavaly júniusban a mentőkre. A fiatalember otthon rosszul lett, mentőt hívtak hozzá, de meg akarta ütni a mentőápolót, aki segíteni próbált neki.

hvg.hu Élet+Stílus

Haldoklókkal szelfizett a beteges mentőápoló – fotók

Egy 25 éves orosz mentősnő botrányos képeket osztott meg a Twitteren önmagáról és haldokló pácienseiről. Az egyik fotót "egy újabb barom" képaláírással tette közzé. A nőt előbb felfüggesztették, majd el is bocsátották állásából.

HavariaPress Itthon

Inravénás injekciót is adott a kuruzsló

Kuruzslóval szemben emelt vádat a Tatabányai Járási Ügyészség. Az egykor mentőápolóként dolgozó férfi vénás injekciókat adott be és tüdőgyulladást is kezelt.

MTI Autó

Karambolsorozat az M5-ösön: a mentőst is elütötték

Egy mentőápoló is megsérült az M5-ös autópálya 70-es kilométerénél Szeged felé, miután két személygépkocsi karambolához riasztották a mentőket, az autópálya ezen szakaszán teljes útzár van - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel kedden.

MTI Karrier

A mentőápolók csaknem felének nincs egészségügyi szakképesítése

Az egészségügyi szakképesítéssel nem rendelkező dolgozók úgy tevékenykedhetnek mégis mentőápolóként, hogy a mentőszolgálattal való szerződés megkötésekor vállalják, hogy például három éven belül végzettséget szereznek. Az OMSZ szerint vizsgáznia kell annak a mentősnek, akinek nincs mentőápolói képesítése.

1 2
„Kicsit szerényebben álljon az élethez” – zajlik a nyomozás Delhusa Gjon ügyében

„Kicsit szerényebben álljon az élethez” – zajlik a nyomozás Delhusa Gjon ügyében

Magyar illusztrátor készített posztert az új Star Wars-sorozathoz

Magyar illusztrátor készített posztert az új Star Wars-sorozathoz

A társulat tiltakozása ellenére Zalán Jánost nevezték ki a Kolibri Színház élére

A társulat tiltakozása ellenére Zalán Jánost nevezték ki a Kolibri Színház élére

Egymás mellett ült az öt élő amerikai elnök Jimmy Carter gyászszertartásán

Egymás mellett ült az öt élő amerikai elnök Jimmy Carter gyászszertartásán

Bonyhádon az ügyészség ablakából is a fideszes jelölt plakátja mosolyog vissza

Bonyhádon az ügyészség ablakából is a fideszes jelölt plakátja mosolyog vissza

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Magyar tolvajok járták a bécsi boltokat, elfogták őket

Magyar tolvajok járták a bécsi boltokat, elfogták őket

Váratlanul meghalt az ismert ügyvéd, Strasser Tibor

Váratlanul meghalt az ismert ügyvéd, Strasser Tibor

Meghosszabbítaná az ügyészség Till Tamás gyilkosának letartóztatását

Meghosszabbítaná az ügyészség Till Tamás gyilkosának letartóztatását

A címlapról ajánljuk