Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#mentos

Imre Réka Itthon

A mentődolgozók szerint nem szendvicsekre, inkább rendes fizetésre lenne szükség

Meg lehet oldani az étkezést, de valóban kevés rá az idő – kommentálták lapunknak mentődolgozók a felháborodást, miután kiderült, vidékről felvezényelt kollégáik csak két szendvicset kapnak egy műszakra. Olykor az is előfordul, hogy csak a műszak végén jutnak hozzá a magukkal hozott ebédhez. Ingyenes étkezés viszont tényleg nem jár a mentősöknek, de nem is ezt tartják a legnagyobb problémának.

1 2 3 4 5
És akkor lehet választani, melyik „nemzeti nagytőkés” mentse meg Budapestet a csődtől

Leszállította a Honvédségnek az első három gyakorlógépet a már Habony Árpád résztulajdonában álló cseh gyár

Sántít a saját láb, négy év alatt negyedszer lett veszteséges Orbán Ráhel bababoltja

Felejtse el a BMI-t, van egy sokkal beszédesebb mutató

Hiába nőttek az árak, kevesebb pénzt hagytak a vásárlók az Auchan kasszáinál tavaly

Nagyon felment a fideszes propagandaharcosok zsoldja

Kiadta első negyedéves jelentését a 4iG

Kiadta első negyedéves jelentését a 4iG

Elindult a visszaszámláló, Azahriah hétfőn jelentheti be visszatérését

Pocsék éve volt Mészáros Lőrinc Budapest-Belgrádos cégének, csak 2,2 milliárd forint a profit

A címlapról ajánljuk