Számos területen bizonyulhat hasznosnak a mesterséges intelligencia új képessége, mely már közel olyan jól tudja leírni, milyen illata lehet egy vegyületnek, mint az azokat érző ember.
Mit mondott az Európai Bizottság elnöke Ukrajnáról, a bővítésről, a válságról, Kínáról vagy éppen az MI-ről, amikor az Unió állapotáról beszélt? Szóba került-e Magyarország az évértékelőben? Lesznek-e szövetségesei Orbán Viktornak és van-e lehetőség arra, hogy Brüsszel leszámoljon a vétópolitikával? Ezekről beszélt közéleti podcastunkban kollégánk, Gyükeri Mercédesz, aki Strasbourgból tudósított Ursula von der Leyen (elméletileg) utolsó 'State of the European Union' beszédéről.
A légiforgalmi irányítók munkáját segítheti, esetleg válthatja ki a jövőben a mesterséges intelligencia, a Project Bluebird keretein belül ugyanis már fejlesztik az erre szolgáló gépi eszközt.
A továbbiakban ne is keresse a Zoom IQ mesterséges intelligenciáját. Persze nem arról van szó, hogy a Zoom úgy döntött, nem kér a mesterséges intelligenciából, sőt. Új funkciókkal erősíti meg azt, és ha már így tett, úgy gondolta, nem árt neki egy új név sem.
Kevés vezető van tisztában vele, mennyi elavult és felesleges adatot tárolnak a cégénél, és ezek hol találhatók a vállalat rendszereiben. Azt végképp nem tudják megbecsülni, mennyi tárhelyet és költséget emészt fel a fájlok őrizgetése. A Micro Focus információtechnológiai vállalat szakértői olyan fejlett, mesterséges intelligenciát is használó megoldások használatát javasolják, amelyek automatizált módon képesek feltérképezni és osztályozni az adatokat, majd összesíteni az extra védelmet igénylő, érzékeny fájlokat, valamint a felesleges állományokat.
A Google és a Microsoft is jelentősen növelte vízfogyasztását egy év leforgása alatt, ennek hátterében jelentős részben a mesterséges intelligencia terjedése áll. A ChatGPT betanításához például 700 ezer liter vízre volt szükség.
A felkészültség jelentősen meghatározza, hogy egy vállalkozás üzleti lehetőségként viszonyul-e a mesterséges intelligenciához. Többek közt ez derült ki az SAP Hungary friss, SurvAI elnevezésű kutatásából. A csaknem 300 vállalati vezetővel készült felmérés szerint a cégek elsősorban a termelésben, marketingben, ügyfélkapcsolatok területén várnak jelentős MI-hatást, míg a hagyományosan humán területeken, mint a jog és a HR, ódzkodnak a mesterséges intelligencia használatától.
Dominoes címmel adta ki a Warner Music Group a Noonoouri nevű influenszer első albumát. Az előadó nem él, soha nem is létezett, valójában csak egy digitális entitás.
Bár PDF-szerkesztőkkel Dunát, pontosabban internetet lehet rekeszteni, amelyik ingyenes, annak azért vannak funkcióbeli hiányosságai, amelyik viszont sokat tud, azért a pénztárcába kell nyúlni. Ezért is számít üdítő kivételnek egy olyan program, amely nemcsak hogy mindent tud, amit egy PDF-szerkesztőtől elvárhatunk, de még mesterséges intelligencia is került bele, és – egyelőre – egy fillért sem kell fizetni érte.
A jövőben egyre több kamera lesz a pálya szélén és egyre több jó minőségű adatot lehet rögzíteni. Az információt értő módon tudja majd feldolgozni a mesterséges intelligencia, így nem lesz szükség emberi játékvezetőkre.
Felszólította csütörtökön a kormányokat az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO), hogy haladéktalanul alkossanak iskolai szabályokat a mesterséges intelligencia eszközei, például a ChatGPT és hasonló szolgáltatások alkalmazására. Egy fontos szabályozás lenne a korhatár bevezetése.
A ChatGPT berobbanása óta egyre-másra kerülnek elő a mesterséges intelligencia (MI) különféle változatai, de ez mit sem módosítja azt a tényt, hogy mindenki az amerikai OpenAI fejlesztéséről beszél.
Egy évvel ezelőtt valószínűleg még csak a szakmát igen jól ismerők tudtak az OpenAI cég létezéséről. Azután tavaly novemberben bemutatta a ChatGPT-t, amellyel azután elindult a mesterséges intelligencia kora. A vállalat immár olyan jelentősnek tartja magát, hogy úgy döntött, úgy tesz, mint az Apple és a Google.
Az emberi agy túlságosan bonyolult ahhoz, hogy legyen egy általános mesterséges intelligencia, ami bárki fejében képes olvasni. A jelenlegi technológia egyelőre inkább csak hangzatos, mint használható, de a fejlődés már elindult. Az eredményre viszont még évtizedeket kell várni. Minimum.