Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#metro

MTI Sport

Kiakadtak a brit képviselők, mert metrózniuk kell

David Cameron brit kormányfő luxusautó helyett metróval és busszal fog kijárni a július 27-én kezdődő londoni olimpiai játékok eseményeire, és a szigetországi sajtó szerint ugyanerre utasította kabinetjének tagjait, illetve pártjának képviselőit, akiknek viszont nincs ínyükre a drákói szigor. Egy kormánytag azt mondta, inkább otthon marad.

Tóth Sándor Gasztro

Barcelonai az első európai virtuális szupermarket a metróban

Tavaly a szöuli metróban egyedülálló kezdeményezésként a Tesco virtuális áruházat nyitott. A dél-koreai újítás Európában is követőre talált: egy katalán üzlethálózat költözött a föld alá, hogy az újdonsággal élve bővítse vevőkörét.

R.A. Plázs

A világ legnagyobb földalatti galériája

110 kilométer, 150 művész, 90 metróállomás és 60 év. A Lonely Planet szerző-fotósa Lola Akinmade Åkerström végigjárta Stockholm metróhálózatát, hogy a világ legnagyobb földalatti galériáját megörökítse.

hvg.hu Itthon

Galéria: nézzen be az új metrókocsiba!

Átadta a francia Alstom Transport az első Metropolis típusú szerelvényét Budapestnek kedden, a 2-es vonal Puskás Ferenc Stadion állomáson. Az ünnepség után este nyolc óráig az érdeklődők is megtekinthetik a szerelvényt az állomáson.

hvg.hu Itthon

Kívül-belül megnézheti az új budapesti metrót

Július 10-én nyílt napot tart a BKK és az Alstom: az utasok kívül-belül megtekinthetik a kettes metró új kocsiját. Az első szerelvény szeptember elejétől szállít majd utasokat, a vonalra összesen 22 szerelvény érkezik fokozatosan év végéig.

MTI Itthon

Megint bombariadó volt a 3-as metró vonalán

Nem állt meg egy ideig a 3-as metró a Kálvin téren bombariadó miatt – közölték hétfő reggel. 9 óra 20 perctől azonban újra minden megállóhelyen megállnak a szerelvények, bombát nem találtak.

MTI Itthon

Újra jár a kisföldalatti

Újra megindult a kisföldalatti forgalma pénteken a Deák tér és az Oktogon között - közölte a BKK fődiszpécsere.

hvg.hu Itthon

Bombariadó volt a Deák téren, kiürítették a metrót

Lezárták a Deák téri metróállomást bombariadó miatt kedd reggel 9 körül – tudtuk meg a BKV fődiszpécserétől. A metrószerelvények nem álltak meg az állomáson, az utasokat pótlóbuszok szállították. A forgalom nem sokkal 10 óra előtt újra megindult.

hvg.hu Itthon

Lassabban jár a 3-as metró a Nagyvárad térnél

Legfeljebb negyvennel mehetnek a szerelvények a Nagyvárad térnél a 3-as metró vonalán. Kedden vezették be a sebességkorlátozást, amely a Nagyvárad tér és a Klinikák állomások között a jobb vágányt, a Corvin negyed és a Nagyvárad tér között pedig a bal vágányt érinti - tudta meg az Indóház.hu a Metróért Egyesülettől.

MTI Ingatlan

Metrót építenének Dubrovnikban

Mintegy 100 millió eurós költséggel épülhetne metró Dubrovnikban a város most véglegesített közlekedési tanulmányában megfogalmazott javaslat szerint - közölte a Slobodna Dalmacija napilap.

hvg.hu Világ

Kétbalkezes munkások bénították meg a londoni metrót

Több száz utasnak kellett kigyalogolnia az alagútból a londoni metró egyik vonalán, mert vízbetörés miatt leállították egy időre a szerelvényeket. Kétbalkezes munkások több millió liternyi vízzel árasztották el ugyanis az alagutat, amikor egy kilyukadt vízcsövet próbáltak megjavítani a héten az olimpiai stadionnál. A vízáradat a felszínen is komoly károkat okozott a beszámolók szerint.

1
38 39 40 41 42
53
Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?

Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?

A dán külügyminiszter szerint nincs ok a pánikra Trump Grönlanddal kapcsolatos kijelentései miatt

A dán külügyminiszter szerint nincs ok a pánikra Trump Grönlanddal kapcsolatos kijelentései miatt

Az amerikai külügy szerint Rogán Antal jelképezi az állam foglyul ejtését

Az amerikai külügy szerint Rogán Antal jelképezi az állam foglyul ejtését

Káprázatos látvány a sarki fény az űrből – videó

Káprázatos látvány a sarki fény az űrből – videó

Az iskolázatlan, alkoholista zseni, aki a fél világgal megszerettette az állatokat – száz éve született Gerald Durrell

Az iskolázatlan, alkoholista zseni, aki a fél világgal megszerettette az állatokat – száz éve született Gerald Durrell

Érkezőben a Mazda első igazi villanyautója

Érkezőben a Mazda első igazi villanyautója

Ukrán katonák tucatjai dezertáltak a franciaországi kiképzésről

Ukrán katonák tucatjai dezertáltak a franciaországi kiképzésről

Árvízriasztás miatt állt le két repülőtér az Egyesült Királyságban

Árvízriasztás miatt állt le két repülőtér az Egyesült Királyságban

Idén sokkal több villanyautó eladásával számol a Xiaomi

Idén sokkal több villanyautó eladásával számol a Xiaomi

A címlapról ajánljuk