Palkovics László lett a győri egyetem kuratóriumának elnöke
Az intézmény rektora viszont lemondott, utódjáról már a Palkovics vezette kuratórium dolga gondoskodni.
Az intézmény rektora viszont lemondott, utódjáról már a Palkovics vezette kuratórium dolga gondoskodni.
A miniszter véleménye nem változott, évek óta hangoztatja, hogy nem tetszik neki a Mol Campus.
A kormányközeli szervezet saját díját a saját szóvivőjének is megítélte.
A kultúráért és innovációért felelős miniszter szerint azért méltánytalanok a pedagógusok követelései, mert hosszú előkészítést követelnek, Pintér belügyminisztériuma pedig csak fél éve vette át a terület irányítását.
Williamson nem cáfolt értesülések szerint agresszív, mélyen sértő módon kommunikált embereivel.
Németországgal arról egyezkednek a csehek, hogyan tudnák kisegíteni egymást gázzal szükséghelyzetben.
A 3000 milliárd forintnyi uniós forrás elvételétől tartva szóról szóra átvette a kormány a brüsszeli, összeférhetetlenségre vonatkozó iránymutatást a közérdekű közalapítványokra vonatkozóan, csakhogy ez a magyar viszonyokra nagyon kevés lehet. Megnéztük, milyen gyakorlati következménnyel jár a tervezett változás.
Ha minden jól megy, a német földalatti gázraktárak novemberre elérhetik a 95 százalékos feltöltöttséget.
A második jogszabály-csomag sem várat majd sokáig magára: azt pénteken fogják benyújtani az Országgyűlésnek.
A miniszterből államtitkárrá sorolt Süli azt mondta, neki is elemi érdeke, hogy Paks II. megvalósuljon.
A gazdaságfejlesztési miniszter szerint az ársapkák egyre drágábbakká válnak.
A férfiak azt állították, hogy jóban vannak egy miniszterrel és a legfőbb ügyésszel, így el tudnak intézni ezt-azt.
A kormány azt szeretné elérni, hogy 2030-ra évente legalább húszezer hallgató szerezzen külföldi tapasztalatot.
Az ausztrál hatóságok vasszigort tanúsítanak az állat- és növényegészségügyet illetően, mert meg akarják óvni az ország stratégiai fontosságú mezőgazdasági szektorát a behurcolt fertőzésektől.
Kolesar András azt mondta, a miniszter leereszkedő volt velük.
Területfejlesztési politikáról, annak forrásairól, az Európai Unió bonyolult játékszabályairól, és természetesen a helyreállítási alapról beszélt Navracsics Tibor kedd este az MCC-ben.
Az emelés messze meghaladja az éves inflációt, valamint az átlagkereset növekedését is.
Az áram- és gázszolgáltatók ügyfélszolgálatait megrohamozták az ügyfelek, miután a kormány szerdán bejelentette, hogy már csak korlátozottan fogja a rezsicsökkentést érvényesíteni. Volt, ahol egyórás várakozás után sem vették fel a telefont, azonban ahol felvették, ott sem tudnak egyelőre konkrét válaszokat adni.
„(…) Nem eljátszom a mérsékelt politikust, hanem én ilyen ember vagyok” – mondta a miniszter egy interjúban.
A kormány a rezsicsökkentéshez is hozzányúl, azonban számításaik szerint a magyar háztartások háromnegyedét ez nem érinti.