Nyíltan leszbikus nő lehet Szerbia következő miniszterelnöke
Ana Brnabic 1975-ös születésű, angol nyelvterületen tanult, 2016 óta miniszter.
Ana Brnabic 1975-ös születésű, angol nyelvterületen tanult, 2016 óta miniszter.
Megválasztotta az ír parlament miniszterelnöknek Leo Varadkart, így Írországnak történetében először van nyíltan homoszexuális kormányfője.
Nem állítja, hogy az új regényében felvázolt forradalom az egyetlen megoldás a dühös kiábrándultságra, ami most az országot jellemzi, de egy fegyveres harcba torkolló tüntetéssorozat jelen pillanatban reálisnak tűnik - véli Kemény Zsófi, akinek Rabok tovább című regénye már megjelenése előtt szélsőséges reakciókat váltott ki. Interjú.
Folytatódik az állam és a főváros huzavonája a 3-as metró felújítása miatt.
Közös megegyezéssel szerződést bontott Henning Berg vezetőedző és a labdarúgó NB I második helyezettje, a Videoton.
Az ír kormányzópárt, a jobbközép Fine Gael Leo Varadkart választotta új elnökének, ami egyben azt is jelenti, hogy Írországnak most először lesz homoszexualitását nyíltan vállaló miniszterelnöke.
Vétek lenne, ha nem dokumentálnánk külön a péntek reggeli kormányfői interjúban elhangzott sziporkákat. Szokatlan módon nemcsak a műsorvezető engedett meg magának a mostani magyar közmédiában már-már sikamlósnak nevezhető kérdéseket, Orbán Viktor is inkább a „nyakkendő nélküli” szóhasználatot preferálta most.
A miniszterelnök hadüzenetnek nevezte Soros György hvg.hu-n megjelent véleménycikkét, amelyben úgy fogalmazott: „csodálom a magyarok bátorságát, amivel szembeszállnak Orbán maffiaállamának szemfényvesztésével és korrupciójával”. Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel azt állította: Soros György a vagyonából úgynevezett NGO-k hálózatát hozta létre, ahol sok ezer politikai alkalmazott dolgozik, és az üzletember hitelt ad majd az EU-nak migránsok betelepítéséhez.
Murányi Klára Facebook-bejegyzésében megköszöni a miniszterelnöknek a megfelelő érzelmi motivációt, amelyet a német nyelv tanulásához nyújtott.
Gyurcsány Ferenc kijelentette: a vagyona felét is feláldozná, hogy kiderítse, valóban köztörvényes bűnöző-e Orbán Viktor.
Kétszer olyan népszerű Orbán Viktor, mint Botka László – derül ki a kormányközeli Századvég legfrissebb felméréséből, ami alig több mint egy nappal az után jelent meg, hogy a Publicus intézet a miniszterelnök támogatottságának visszaesését mutatta ki.
Fellebbez a Kúriánál a Momentum Mozgalom azután, hogy a Nemzeti Választási Bizottság két népszavazási kérdését kaszálta el kedden.
"Tisztelünk, imádunk, szeretünk! Sok erőt, egészséget!" – kiabálta egy idős nő a miniszterelnöknek, amikor Borkai Zsolt polgármesterrel megérkezett a győri városházához, hogy a Modern Városok Program keretében együttműködési megállapodást írjon alá.
Az ATV-nek sikerült mikrofonvégre kapnia a miniszterelnököt.
A DK vezetője azt állítja, hogy tudja, mivel zsarolják az oroszok Orbán Viktort, és felszólította a miniszterelnököt, hogy tisztázza magát.
Súlyos állításokat tett Gyurcsány Ferenc az ATV-ben Orbán Viktorról.
A "tenyérviszketeg focihuligánok” közös szotyizásra hívnak.
A Momentum Mozgalom elnöke a múlt héten jelentette be corvinusos diákok előtt tartott beszédében, hogy újabb ügyekben – a CEU megmentéséért, illetve a miniszterelnök újraválaszthatóságáról – kezdeményez referendumot.