Egy-két kamatcsökkentés még belefér a jegybank alelnöke szerint
Balog Ádám szerint pár alapkamat csökkentés szükséges ahhoz, hogy az MNB elérje a 3 százalékos inflációs rátát és annak fenntartását.
Balog Ádám szerint pár alapkamat csökkentés szükséges ahhoz, hogy az MNB elérje a 3 százalékos inflációs rátát és annak fenntartását.
MTI
Még egy-két kamatcsökkentésre van mód Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint, aki a Vs.hu portálnak adott interjúban azt is hangsúlyozta, hogy minden bázispont számít.
MTI
Nagyon közel vagyunk az utolsó kamatcsökkentéshez és miután ez megtörténik, szólni fogunk – mondta el Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke, a monetáris tanács tagja a Portfolio.hu-nak.
MTI
A monetáris tanács júniusi kamatdöntő ülésén heten szavazták meg a 10 bázispontos kamatcsökkentést, egyedül Cinkotai János voksolt a kamat szinten tartására.
MTI
Júniusban 195 millió euróval 36,079 milliárd eruóra csökkentek a jegybank nemzetközi tartalékai – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden megjelent legfrissebb adataiból.
MTI
Az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet ügyfeleinek és betéteseinek egyelőre semmilyen teendőjük nincsen, mindenről időben értesítést kapnak majd - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője hétfőn.
MTI
Fém két- és ötezrest kap a "nemzet mindenese", az MNB emlékpénzzel emlékezik meg Fáy Andrásról. A nagy címletű érmékkel éppúgy lehet fizetni a kereskedelmi forgalomban, mint papír társaikkal, csak éppenséggel nem érdemes, hiszen sokkal többet érnek, mint a névértékük.
hvg.hu
A parlament pénteken elfogadta a bankszanálási törvényt, az ebben szereplő szanálási alap a törvény hatálybalépésével, azaz hétfőn jön létre. Az alapba 10 év alatt 82 milliárd forintot kell feltölteniük a tagoknak.
MTI
A Növekedési Hitelprogram önmagában nem növeli a vállalkozások beruházási kedvét, ahhoz ugyanis az is kell, hogy csökkenjen a szabályozási környezet körüli bizonytalanság.
hvg.hu
Májusban 165 milliárd forinttal csökkent a háztartások betétállománya. A jegybank statisztikája szerint a forintbetétekből 168,6 milliárd forintot vont ki a lakosság egyetlen hónap alatt.
MTI
A jegybank szerint az államháztartás első negyedévi hiánya 269 milliárd forint, az időszakra eső bruttó hazai termék (GDP) 3,9 százaléka volt.
MTI
Újabban már a folyószámla hitelkeretére is lehet törlesztési biztosítást kötni, amely az ügyfelek részére haláleseti, baleseti egészségkárosodási és munkanélküliségi fedezetet nyújt – számol be róla a Világgazdaság.
MTI
Piacbefolyásolás miatt büntetett meg több céget és egy természetes személyt a jegybank összesen 11,5 millió forintra.
MTI
A márciusi inflációs jelentésben 2,9 százalékos hiányt várt a jegybank idénre, 2015-re pedig 3 százalékosat, amit ugyancsak lefelé, 2,6 százalékra korrigált friss jelentésében.
MTI
A kedden végrehajtott újabb 0,10 százalékpontos kamatcsökkentés után is maradt még valamelyes enyhítési mozgástere a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) - vélekedtek a kamatdöntés bejelentése és a monetáris tanácsi közlemény ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.
MTI
A fizetési mérleg többlete 984 millió euró volt az idei első negyedévben, több mint duplája az egy évvel korábbi 463 milliónak és jelentősen meghaladta a tavaly negyedik negyedévi 710 millió eurót is - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
MTI
A monetáris tanács májusi kamatdöntő ülésén 7:2 arányban szavazták meg a 10 bázispontos kamatcsökkentést.
MTI
A jegybank elemzése szerint a kkv-szektor lassította a vállalati hitelezés zsugorodását.
MTI
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 22,5 millió forint bírságot szabott ki az AXA Biztosítóra, két volt vezető tisztségviselőjét pedig 1-1 millió forintra büntette az életbiztosítási szerződéseket kezelő adatfeldolgozási, nyilvántartási és ellenőrzési rendszer hiányosságai és más jogszabálysértések miatt. A biztosító szeptember végéig köteles kijavítani a megállapított hiányosságokat.
hvg.hu
Májusban 215 millió euróval, 36,273 milliárd euróra nőttek az MNB devizatartalékai annak ellenére, hogy május 6-án egy félmilliárd angol font, azaz 605 millió euró értékű tízéves kötvény visszafizetése vált esedékessé – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közölt legfrissebb adataiból.
MTI