Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#mosz

MTI Gazdaság

400 milliárd forint kárt okozott az aszály a termésben

Több mint 400 milliárd forint kár érte eddig a magyar mezőgazdaságot a szárazság miatt - mondta Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) titkára hétfőn az MTI érdeklődésére.

MTI Sport

Kokó Csepel díszpolgára lett

Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöke, Laurencz László kézilabda mesteredző, valamint Kovács István, az egyetlen magyar szabadfogású birkózó világbajnok is megkapta szerdán Csepel díszpolgári címét.

MTI Gazdaság

Az új földtörvény "rossz üzenet" a mezőgazdaságnak a MOSZ szerint

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) nem ért egyet az új földtörvény koncepciójával, illetve azzal, hogy a törvénytervezet az érintettek bevonása, véleményük kikérése nélkül készül - egyebek közt ezt is tartalmazza a MOSZ által az új földtörvény koncepciójával kapcsolatban megfogalmazott vélemény.

MTI Gazdaság

Kihagyták őket a konzultációs fórumból: tiltakozik a MOSZ

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) elfogadhatatlannak tartja, hogy a mezőgazdasági ágazat képviselete nem kapott helyet a kormány és egyes munkaadói szervezetek részvételével szerdán megalakult konzultációs fórumban - közözte az agrár-érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.

MTI/Magyar Nemzet Itthon

Az Európai Bíróságnál perelhetnek a magyar orvosok

Az Európai Bírósághoz fordul a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ), ha a döntéshozók nem vonják vissza azt a módosítást, amely például tömeges felmondás esetén munkára kényszeríthetné az orvosokat.

MTI Itthon

MÖSZ: ne vessenek ki ebadót az önkormányzatok

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) és a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete azt javasolja az önkormányzatoknak, hogy ne vessék ki az ebadót, mert szerintük a törvény ebben a formájában a felelős állattartókat bünteti.

MTI/Magyar Nemzet Itthon

Összekapaszkodnak az önkormányzatok

Az önkormányzatok megerősítése érdekében összeolvadhat a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) a Magyar Nemzet szerint.

MTI Vállalkozás

"Újabb anyagi és adminisztrációs terheket helyeznek a termelőkre"

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) kéri az országgyűlési képviselőket - külön a mezőgazdasági bizottságot -, hogy ne támogassák a költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról szóló (úgynevezett: saláta) törvényjavaslatot, mivel az a MOSZ véleménye szerint ez újabb anyagi és adminisztrációs teher a gazdálkodóknak - közölte az agrár-érdekképviseleti szervezet hétfőn az MTI-vel.

hvg.hu Itthon

Pongyola Orbánék javaslata az önkormányzatok szerint

Bírálta az önkormányzati törvény múlt héten nyilvánosságra került tervezetét a Magyar Önkormányzatok Szövetsége. A szervezet elnöke egy pénteki rendezvényen azt kifogásolta, hogy a települések hitelfelvételét a tervezet szerint a kormányhivatalok ellenőrizhetnék, ám Gémes György szerint ezek a hivatalok nem függetlenek a politikától. A MÖSZ elnöke azt is kifogásolta, hogy a tervezet a járóbeteg-ellátást is államosítani akarja, amibe szerinte rengeteg pénzt fektettek az utóbbi években az önkormányzatok.

MTI Itthon

Önkormányzatok adóssága: a Fidesz visszavág az MSZP-nek

A Fidesz-frakció "arcátlannak" tartja, hogy a szocialisták szólítják fel a kormányt bármire is az önkormányzatokat érintő hitelekkel kapcsolatban, mivel a 2002 és 2010 közötti kormányzati döntéseikkel sok helyhatóságot kényszerítettek hitelfelvételbe.

MTI Gazdaság

Év eleji szintre ugrott a magyar törlesztéskockázati árazás Londonban

Az év eleje óta nem mért szintre emelkedett a szerdai londoni kereskedésben a magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása. Citybeli elemzők a díjszabás emelkedését azzal hozzák összefüggésbe, hogy a Magyar Önkormányzatok Szövetsége egy évi moratóriumot kér az önkormányzati hitelek tőketörlesztésére.

Fontos Erzsébet Itthon

Vadsztrájk jelentheti a megoldást a szakszervezeteknek?

A kormány öt, a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj kérdésében érintett szakszervezettel egyeztet július 4-én. Így kérdéses, mi lesz többek között a vasutasok, mozdonyvezetők, buszvezetők érdekképviseletei által meghirdetett június 29-ére és július 7-ére eső sztrájkokkal.

hvg.hu Itthon

Az EU-tól szeretnének kártalanítást a magyar uborkatermelők is

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) a németországi hasmenésjárvány következtében az uborkakereskedemben kialakult helyzet nyomán kezdeményezi, hogy a termelőkön kívül álló okok miatt felhalmozott - jelen körülmények között eladhatatlan - zöldségkészletekre a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) nyújtson kivonási támogatást, valamint kezdeményezze az Európai Uniónál az érintett termelők kártalanítását.

1 2 3 4
Letartóztatták a Gengszterkorzó sztárját

Letartóztatták a Gengszterkorzó sztárját

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Szalay-Bobrovniczky reagált, és nem próbálta tagadni, hogy ő beszél a Magyar Péter által közzétett felvételen

Szalay-Bobrovniczky reagált, és nem próbálta tagadni, hogy ő beszél a Magyar Péter által közzétett felvételen

„Ez egy lepkefing” – mondta Gulyás Gergely a hangfelvételre, amelyen a békementalitás végéről beszél a honvédelmi miniszter

„Ez egy lepkefing” – mondta Gulyás Gergely a hangfelvételre, amelyen a békementalitás végéről beszél a honvédelmi miniszter

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

Majtényi László: „Foszlik a paraván, látszik a rendszer züllöttsége”

Majtényi László: „Foszlik a paraván, látszik a rendszer züllöttsége”

A német titkosszolgálat felfüggesztette az AfD szélsőséges szervezetként való besorolását

A német titkosszolgálat felfüggesztette az AfD szélsőséges szervezetként való besorolását

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell

Újabb nemzetközi üzletekben utazik Mészáros Lőrinc

Újabb nemzetközi üzletekben utazik Mészáros Lőrinc

A címlapról ajánljuk