Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#mosz

HVG Vállalkozás

Páros lábbal szálltak bele Nagy Mártonba százezer eladatlan sertés miatt

Élesen kritizálta a nemzetgazdasági minisztert a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége. Szerintük az NGM „termelőellenes politikája” csak tetézi a száj- és körömfájás járvány hatásai miatt kilátástalan helyzetbe kerülő állattartó ágazat bajait. A gazdák már sertések százezreit nem tudják eladni, és vidéki csődhullám is fenyeget.

hvg.hu Gazdaság

A kormány aszálysegélycsomagja ennél szerényebb nem is lehetne a gazdák szerint

Legalább felismerték, hogy nagy a baj – kommentálta a Nagy István agrárminiszter által bejelentett intézkedéscsomagot a hazai termelőket összefogó egyik nagy szervezet főtitkára. Az aszály nem csak a termést vitte el, de lehetetlenné vált a több támogatás feltételeinek teljesítése, a dráguló kamatok miatt pedig kérdéses a jövő évi vetés.

Lengyel Tibor Itthon

Képtelen helyzeteket teremtene a településeken a Fidesz új választási ötlete

Az indokként előadott spórolás kevésbé, inkább a Fidesz eredményeinek javítása és az ellenzék esélyeinek rontása lehet a kormánypárti ötlet mögött, hogy 2024-ben egyszerre tartsák az EP- és az önkormányzati választást. A polgármesterek, képviselők egy része – köztük fideszesek is – azonban fél évre legitimációs válságba kerülhetnek, aminek a település lakói láthatják a kárát.

hvg.hu Itthon

Akkor kell tartanunk a halálozások számának növekedésétől, amikor majd stagnál a gépen lévők száma

Lakosságarányosan Magyarországon halnak meg naponta a legtöbben koronavírus-fertőzésben. Bár több szakértő szerint ebben a megkésett korlátozó intézkedések is szerepet játszanak, az emberek felelőtlensége, rossz egészségi állapota és a forráshiányos egészségügyi ellátórendszer legalább ennyire ludas, miközben az egészségügyi dolgozók erőn felül küzdenek a betegek életéért.

hvg.hu Gazdaság

Karácsony: A járvány és a kormány kilenc évvel küldik vissza az időben Budapestet

Ami eddig természetes volt – hogy elindul a busz, hogy elviszik a szemetet, hogy van ivóvíz a csapban, hogy a zöldfelületek kezelve vannak, hogy este égnek a lámpák az utcákon –, az ebben a helyzetben már nem magától értetődő – közölte a főpolgármester. Az Önkormányzatok Szövetsége egyeztetni próbál a megszorításokat erőltető iparkamarával.

hvg.hu Itthon

Még "nem elvárható" a hálapénz visszautasítása a szakorvosok szerint

A Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) elnöke szerint a hálapénz tartja életben a rendszert, mert a magyarországi orvosfizetések mértéke körülbelül a tizede a nyugati béreknek, azonban egy jelentős emeléssel "már elvárható lenne, hogy a paraszolvencia kérdése akár büntetőjogi kategóriába kerüljön".

1 2 3 4
J. D. Vance szerint Oroszország túl sokat kér a háború lezárásáért

J. D. Vance szerint Oroszország túl sokat kér a háború lezárásáért

Milyen színű lesz az első bolygó, ahol Földön kívüli életet találhat az emberiség? Úgy tűnik, lila

Milyen színű lesz az első bolygó, ahol Földön kívüli életet találhat az emberiség? Úgy tűnik, lila

Hidegebb van a szokásosnál, a hétvégén gyenge fagy is lehet

Hidegebb van a szokásosnál, a hétvégén gyenge fagy is lehet

„A Sziget nem egy drága fesztivál” – nem emelik sem a jegy-, sem a sörárakat az idei Szigeten

„A Sziget nem egy drága fesztivál” – nem emelik sem a jegy-, sem a sörárakat az idei Szigeten

Török Gábor szerint a Magyar Péterék által közölt hangfelvétel messze nem annyira védhetetlen, mint a „hazudtunk reggel, éjjel meg este”

Török Gábor szerint a Magyar Péterék által közölt hangfelvétel messze nem annyira védhetetlen, mint a „hazudtunk reggel, éjjel meg este”

Orvosi, egészségügyi kérdése van? Be ne írja a ChatGPT-be: megnézték a válaszokat, az eredmény aggasztó

Orvosi, egészségügyi kérdése van? Be ne írja a ChatGPT-be: megnézték a válaszokat, az eredmény aggasztó

Hollandiában kommandósok fogták el a magyar férfit, aki fejbe lőtte a volt barátnőjét Ausztriában

Hollandiában kommandósok fogták el a magyar férfit, aki fejbe lőtte a volt barátnőjét Ausztriában

Marabu Féknyúz: Érik a helyzet

Marabu Féknyúz: Érik a helyzet

Vastag Csaba sem dolgozik már a TV2-nél, ahonnan távozott a vezérigazgató

Vastag Csaba sem dolgozik már a TV2-nél, ahonnan távozott a vezérigazgató

A címlapról ajánljuk