Sandra Bullock a legnépszerűbb
Az amerikai mozitulajdonosok szerint a kétéves szünet után a vásznakon feltűnő Sandra Bullock a 2009-es év csillaga.
Az amerikai mozitulajdonosok szerint a kétéves szünet után a vásznakon feltűnő Sandra Bullock a 2009-es év csillaga.
hvg.hu
Antal Nimród Szállítmány (Armored) című, pénteken debütált akcióthrillere 6,6 millió dolláros (1,2 milliárd forintos) bevétellel a hétvégi észak-amerikai tízes toplista hatodik helyét foglalta el.
hvg.hu
Idei rekordnak számító 140,7 millió dolláros (25 milliárd forintos) hétvégi jegybevételével az Újhold című romantikus vámpírfilm repült az észak-amerikai kasszasikerlista élére.
hvg.hu
Mint tudjuk, eljött a világ vége, s Hollywood igazán elemében van. Sorozatban készülnek a legvadabb forgatókönyv szerinti apokalipszis-filmek: már több mint száz országban vetítik Roland Emmerich 2012 című látomását, s hamarosan John Hillcoat The Road című alkotása is a mozikba kerül.
hvg.hu
Mozifilmben folytatódik Barbie baba élete: a Universal stúdió megegyezésre jutott a Barbie babát gyártó Mattell céggel, így élőszereplős filmet készítenek a legendás játékbabáról – számolt be róla a Variety című filmes lap.
MTI
Csütörtöktől négy napon át kedvezményes árú jegyekkel futnak filmek 41 hazai város 98 mozijában. A sokféle kísérőprogrammal színesített programsorozaton több mint kétszáz filmet vetítenek, köztük többet az országos premier előtt láthat a közönség.
MTI
MTI
hvg.hu
Az amerikai filmek unalomig ismert plakátjait nézve ma már ritka az olyan mozi-poszter, amely megmozgatja az ember fantáziáját. Azt azonban kevesen tudják, hogy a kilencvenes évek elején Nyugat-Afrikában létezett egy olyan hétköznapi művészet, amely minden ismert irányzatot felrúgott, és egyedi műalkotásokká emelte a mozifilmek reklámjait. Liszteszsákok segítségével.
Zajlik a Belvárosi Jazzfesztivál. És zajlik a Rajongók háborúja: a Fanboys mozikban. Idén nincs Művészetek Völgye, de van Ördögkatlan. Élünk, mint parton a hal: a Fekete Péter Keszthelyen. Színház Sartre jegyében a rakétabázison. Akkezdet Phiai a Zöld Pardonban. Kurtág zenéje egy pajtában. ZARE, azaz Zene a rasszizmus ellen a Sziget nulladik napján. Lily Allen az elsőn. Legalább egy kulturális ajánlat minden napra a hvg.hu-tól!
hvg.hu
A Harry Potter és a félvér herceg közel 80 millió dolláros (15,3 milliárd forintos) bevételt ért el a hét végén az észak-amerikai jegypénztárakban, a sorozat hatodik részére öt nap alatt világszerte csaknem 400 millió dollárt (77 milliárd forintot) adtak ki a nézők.
MTI
Little Axe, azaz kisfejsze az állóhajón. Generation Ecstasy: Berlin Calling - technofilm a mozikban. Ektomorf: a trash magyar világsztárjai újra itthon. BenX - vetítések az autizmus világnapján. Mi Vida - Menny és Pokol a Műcsarnokban. Pulttámasztók: Specko Jedno és Cabaret Medrano a Katonában. Képkapcsolatok- Gyerekszemmel. Ajánlatok egy hétre a hvg.hu-tól!
unknown
A 2012-es londoni olimpiai játékokat már valószínűleg három dimenzióban is élvezhetik a nézők, s a jelenlegi trendek alapján kijelenthető: jövő évtől már bárki vásárolhat majd holografikus készüléket.
hvg.hu
A világ nagy és a megváltás sarkon ólálkodik; bolgár-német-szlovák-magyar film. Gettónk már van, millióink még nincsenek. Gettómilliomos; az Oscar-díjas film a mozikban. Kamaszpornó a Kolibriben? Nem egészen. Lila története: dráma a fiatalkori szexualitásról. Ember tervez; Baglyas Erika installációja Székesfehérváron. Asztalizene - vizsgaelőadás az Ódry Színpadon. Súlyos magyarok - a Subscribe a Petőfi Csarnokban. The Bad Plus, avagy mi új történt jazzben? Megtudható a Millenárison. Képzett-társítások: Lator László költő-műfordító és Orosz István grafikus egy estén.
unknown
A Gettómilliomos című dráma kapta meg a legjobb film Oscar-díját vasárnap este Los Angelesben a 81. Oscar-gálán. Aranyszobrocskát kapott mások mellett Sean Penn, Kate Winslet, Heath Ledger és Penélope Cruz.
MTI
Will Smith a legkelendőbb hollywoodi sztár a Forbes magazin honlapja szerint. Tom Hanks, George Clooney és Denzel Washington is az első tízben végzett.
MTI
Az egykori Szovjet-Magyar Barátság Sporttelep gondozott gyepén a tűző déli napban zajlanak a Fair Play Kupa kispályás labdarúgó torna küzdelmei. Odébb falunapi hangulat: pörköltfőzés, felfújható gumivárban hancúrozó gyerekek, a lányokat szirénával riogató rendőrök. Nem sok jele annak, hogy Battonyán, a hatezer lakosú határszéli városkában kulturális fordulat volna készülőben. Szent Iván napján, harminckét fok melegben. Pedig a levegőben nem csak az alföldi délibáb rezeg.
Nagy Gergely (hvg.hu)