Az MSZP korábbi elnöke átült Gyurcsány pártjába
Molnár Gyula DK-s lett.
Elfogadhatatlan Magyarországnak a mostani szankciós csomag – mondja az MSZP vezetésére bejelentkező uniós képviselő, Ujhelyi István, aki szerint nem biztos, hogy rossz helyen van Pintérnél az egészségügy.
A hódmezővásárhelyi polgármester sürgősségi indítványára szavaztak a szocialista alpolgármester visszahívásáról.
MTI
MTI
hvg.hu
A hat ellenzéki párt összesen kilenc csúcsvezetőjéből eddig ketten álltak fel az április 3-i bukás miatt, a többiek a jelek szerint folytatnák, de új irányt szabó kihívókból sincs hiány. Mind a hat pártban tisztújítást tartanak legkésőbb a nyáron, illetve az ősz elején, és ma még sok a nyitott kérdés, de úgy tűnik – kihívó híján – csupán egyvalaki lehet biztos a győzelmében.
Az MSZP volt elnökhelyettese arról is beszélt, a „le kell menni vidékre” ellenzéki ötlet nem recept, hanem egy illúzió. Szerinte a falvakban fogva vannak az emberek, és senki sem akarja kockára tenni az egzisztenciáját.
hvg.hu
Az MSZP társelnöke szerint egyedül ő akarta a békére és a szociális ígéretekre felfűzni az ellenzék kampányát.
hvg.hu
A párt teljes megújítása a politikus fő célja.
hvg.hu
Nem jelölteti magát a következő tisztújításon. Ujhelyi István, a párt EP-képviselője közben arról írt: fordulatra van szükség.
MTI
MTI
hvg.hu
Az MSZP-t át kell nevezni és szervezni, egészen másképp kell küzdeni - írja a párt EP-képviselője.
hvg.hu
Legalább negyven olyan képviselő ül be a Parlamentbe, aki korábban még nem volt országgyűlési képviselő. Sokan érkeznek önkormányzati testületekből, a Fidesznél korrupciós ügyek miatt is volt vérfrissítés.
A szocialista politikus szerint a képviselői mandátumokat fel kell venni, de a fideszes törvényjavaslatok megvitatására fölösleges volna beülni.
hvg.hu
Tóth Bertalan szerint a DK-val való együttműködés miatt pártolhattak el a Jobbik szavazói az ellenzéki összefogástól.
hvg.hu
Feltéve, hogy kormányt alakíthat.
hvg.hu
A drón 40 percig volt észlelhető a magyar légtérben. Ezután átrepült Horvátországba, ahol lezuhant.
hvg.hu
A zuglói polgármester szerint az őt ért vádaknak csak az a célja, hogy a bizonytalan szavazókat távol tartsák az áprilisi választástól.
hvg.hu
A Jobbik utoljára úgy jutott be a közmédiához, hogy bemásztak a kerítésen.
hvg.hu
Molnár Zsolt által átvett állítólagos 40 millió forint kenőpénzről írt hétfőn a Magyar Nemzet egy kiszivárgott vallomásra hivatkozva, de a vádat már pénteken tagadta a politikus.
hvg.hu
Elvileg eljárás így nem folytatható ellene.
hvg.hu
A befutó helyeken megy a vita, az sem tisztázott még, hogy beleszámítanak-e a roma képviselőjelöltek az egyes pártok kvótáiba.
hvg.hu
Mivel más témája nem volt az igazságügyi bizottságnak, ezért az ülés mindössze pár percig tartott.
hvg.hu