Választás 2022
Működik-e a sokadik ellenzéki összefogás-recept? Meggyőző tud-e lenni Márki-Zay Péter? Vagy marad minden a régiben, és győz a Fidesz, legfeljebb kétharmada nem lesz? Vagy akár az is? Egyáltalán: le lehet győzni ma Magyarországon Orbán Viktort? Belelendült a választási kampány, mi pedig minden pillanatát követjük. Tartsanak velünk!
Nem merült fel a választási vereséget követő hatpárti egyeztetésen a pártvezetők lemondásának kérdése – mondta el Tóth Bertalan az MSZP elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Tóth szerint pártja, különösen a Párbeszéddel kiegészülve több képviselővel rendelkezik, mint a többi ellenzéki platform, ugyanakkor igyekezett hangsúlyozni, hogy a választást ettől még kudarcnak tartja. A vereség okaiként a kései kampányolás, a belső viták és a közös program csúszása mellett megemlítette Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt szerencsétlen kijelentéseit. Tóth akkor már kifejezetten hárította a kérdést, amikor Rónai Egon személyesen tőle kérdezte meg, hogy benne ugyan felmerült-e a lemondás lehetősége. Az MSZP társelnöke ekkor inkább arról kezdett beszélni, hogy a párt ugyan vétett hibákat a kampány során és van felelőssége a vereségben, de ez nem a jelöltek és az aktivisták hibája. Hogy akkor mégis kié, az nem derült ki.
A képviselői mandátumok felvétele tekintetében arról beszélt, hogy a parlament lehetőséget ad a kommunikációra, különösen az egyenlőtlen médiaviszonyok miatt, de egyetért Hadházy Ákossal abban, hogy a fideszes törvényjavaslatok megvitatására nem kell a képviselőiknek beülni. Hogy akkor mégis mit fognak csinálni az ellenzéki képviselők a kormánypárt által kétharmados többséggel uralt képviselőházban, azt nem fejtette ki részletesebben Tóth Bertalan.
A műsor végén kiderül még, hogy az ATV két napja próbálja utolérni a DK politikusait, ám egyelőre a Gyurcsány Ferenc vezette platform képviselői nem nyilatkoztak a csatornának.