Az MSZP és a Párbeszéd nem ment el a legutóbbi ellenzéki egyeztetésre
A listaállításon megy a vita, melyik párt mennyi befutó helyet kapjon.
A listaállításon megy a vita, melyik párt mennyi befutó helyet kapjon.
hvg.hu
A kocsija még megvan.
hvg.hu
A fideszes politikus országgyűlési adatlapján két parlamenti cikluson át szerepelt, hogy rendelkezik felsőfokú végzettséggel, miközben ez nem felelt meg a valóságnak.
hvg.hu
Az elnökség megállapította, hogy a politikus az iskolai végzettségével kapcsolatban megtévesztette a közvéleményt és a Magyar Szocialista Párt közösségét.
hvg.hu
Az MSZP társelnöke arra ébredt hajnalban, hogy fáj a tüdeje.
hvg.hu
A volt miniszterelnök, Medgyessy Péter a Magyar Hangnak adott interjút. Nem szavazott az előválasztáson, Szijjártó Pétert pedig okos, értelmes embernek tartja.
hvg.hu
Az ellenzék úgy véli, hogy a kormánynak lehetősége lenne rá, hogy csökkentse a magas élelmiszerárakat.
hvg.hu
Ekkora a keret, de azt nem tudni, hogy a kormány igényelt-e belőle. Ujhelyi István levélben kérdezi meg erről a miniszterelnököt.
MTI
MTI
hvg.hu
Az első magyar–kínai megállapodás hatásvizsgálati lapján még az szerepelt, hogy nincs költségvetési kötelezettség.
hvg.hu
A nagy sikerre való tekintettel a szocialista párt jövőre is megrendezi a "Te zenéd, a mi hangunk” zenei pályázatát, amelyben először hirdettek most nyertest. A győztes – és a félmilliót érő hangszerpark boldog tulajdonosa – az X-faktorban ismertté vált Erdős Viola lett.
hvg.hu
A novemberi felméréshez képest két százalékkal alacsonyabb az ellenzéki lista támogatottsága, míg a kormánypártoké csak egy százalékot esett.
hvg.hu
Január közepére szeretne az ellenzék összegyűjteni kétszázezer aláírást, hogy a parlamenti választással egy időben rendezhessék a Fudan-népszavazást, de közben mindenki az ünnepekre készül, és szinte csak az hallatszik, amit a kormány mond.
Bálint György 14 milliós fedezetelvonó szerződést kötött, az önkormányzat pert nyert ellene. Most a szocialisták kivételével mindenki kitenné a városházáról.
hvg.hu
Elsősorban az előválasztáson vereséget szenvedő jelöltek kerültek fel a pártok eddig nyilvánosságra hozott saját jelöltlistáira, azonban ezek a listák csak a házon belüli erősorrendet mutatják meg, nem pedig azt, hogy a közös ellenzéki listára milyen pozícióba kerül a jelölt. A saját listákról maradt le olyan, aki már kétszer volt miniszterelnök-jelölt, de került fel olyan is, aki még soha nem ült a parlamentben.
Az MSZP választmánya Tóth Bertalant, a párt elnökét jelölte az első helyre.
hvg.hu
Soproni Tamás polgármester szerint újabb MSZP-sről bizonyosodott be, hogy nem különb, mint a NER. A kerület momentumos vezetője azt írta: ha nem lépnek, 14 millióval rövidíthették volna meg az önkormányzatot.
hvg.hu
Az MSZP-s Gurmai Zita Btk.-módosítója szerint 5 év börtön járna annak, aki „a női nem elleni erőszakra vagy gyűlöletre uszít”, 3 év pedig azért járna, ha valaki tudomást szerez gyermek elleni szexuális erőszakról és mégsem tesz feljelentést.
hvg.hu
Az eljárást Fekete Miklós ellen Gurmai Zita kezdeményezte.
hvg.hu
Az IDEA közvélemény-kutatása szerint a válaszadók egyötöde pártszimpátiától függetlenül inkább kerüli a politikai témákat, csak ne legyen veszekedés.
hvg.hu