#MSZP


Rezsieljárás folyik Magyarország ellen

A Fidesz az uniós túlzottdeficit-eljárással, az MSZP a trafikmutyival, a Jobbik a devizahitelesekkel foglalkozott a mai parlamenti ülésen. Rogán Antal szerint ha Brüsszel nem veszi figyelembe az ország teljesítményét, akkor bebizonyosodik, rezsieljárás folyik hazánkkal szemben. A szocialisták szerint egy vak komondor sem lenne képes kimagyarázni a trafikmutyit, Fónagy János azonban megpróbálta. Kövér László pedig többször keménykedett az ellenzékkel.




MSZP: Orbánnak tudnia kellett a trafikmutyiról

Az MSZP szerint a nyilvánosságra került bizonyítékok alapján világossá vált, hogy a "trafikmutyi" nem egy elszigetelt korrupciós akció, azt a Fidesz központilag szervezte. Erről Lukács Zoltán, a szocialisták frakcióvezető-helyettese beszélt vasárnap Budapesten.




A Fidesz Zuschlag-ügye lehet a trafikmutyi

Többféle büntetőjogi kategóriát is kimeríthetnek a hvg.hu által nyilvánosságra hozott, a szekszárdi dohányárusítási koncessziókkal kapcsolatos fideszes egyeztetésen rögzített hangfelvételen elhangzottak – mondták a hvg.hu-nak a megkérdezett szakemberek. Hack Péter szerint az ügy analóg lehet Zuschlag János esetével, a szocialista képviselő bűnszövetkezetben elkövetett hivatali visszaélés miatt kapott nyolc évet.



Hangfelvétel a trafikmutyiról: a legfőbb ügyészhez fordult az MSZP

Az ügyészségtől átfogó vizsgálatot, a kormánytól a trafikpályázatok érvénytelenítését követeli az MSZP azután, hogy a hvg.hu egy birtokába került, nyilvánosságra nem hozott hangfelvétel alapján közölte: a szekszárdi fideszes városvezetés egyeztetett a dohányboltokra pályázókról.


Közös vonulást tartott az ellenzék Budapesten

Csütörtök este közös rendezvényt tartott a Széchenyi téren, illetve a rakparti holokauszt-emlékműnél az ellenzék, ahol beszédet mondott az MSZP, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség, az LMP, a DK és a Magyar Liberális Párt képviselője is.




Mesterházy: a legbutább hadoszlop

Hiába magyarázza Mesterházy, hogy Brüsszel csak a magyar kormányt bírálja, nem Magyarországot támadja. Mostantól ő sem a megoldás, hanem a fideszes értelmezési probléma része.


A "maffiabaloldal" lett a Fidesz kedvenc szava

A "maffiabaloldal" által önkényesen kinevezett és illegitim alakulatok veszélyeztetik a választások tisztaságát, a magyar demokráciát - így reagált a Fidesz szerdán arra, hogy baloldali pártok felkértek öt szakértőt, legyenek az e hónapban megalakuló alternatív választási bizottság tagjai.




Trafikmutyi, földügyek: aktivizálja magát az MSZP

Az MSZP trafikügyben közérdekű bejelentést tesz a megyei főügyészségeken, míg a földhaszonbérletek ügyében hatalommal való visszaélés miatt feljelentést tett - jelentette be Gőgös Zoltán szocialista országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján, Veszprémben.