MSZP: a gyorsvonati pótjegy is csak a megszorítások része
Az MSZP szerint az Orbán-kormány "sunyi és alattomos megszorító politikájának újabb állomása a gyorsvonati pótjegy".
Az MSZP szerint az Orbán-kormány "sunyi és alattomos megszorító politikájának újabb állomása a gyorsvonati pótjegy".
MTI
Az MSZP a kezdettől fogva támogatta a rezsicsökkentést, meg is szavazták a parlamentben, az ellenzéki párt ugyanakkor a nagyobb, igazságosabb és munkahelyteremtést eredményező rezsicsökkentés híve - reagált Török Zsolt Nyitrai Zsolt keddi sajtótájékoztatójára.
MTI
Az MSZP politikusa arra a hírre reagált, hogy a parlament új statisztikai szabályok alapján tartaná nyilván a népességet.
MTI
A május 9-i nagygyűlés a facebookos felhívás szerint "A Roosevelt tértől a Kossuth térig" nevet viseli majd. Beszédet mond az MSZP-s Horváth Csaba, az Együtt 2014-es Szelényi Zsuzsanna, valamint a DK-s Molnár Csaba.
hvg.hu
A Fidesz előnye töretlen: 29 százalék támogatja a kormánypártot a teljes népességben, mögöttük 16 százalékkal kullog az MSZP. Félmillió ember biztosan elmenne szavazni, de pártja nincs – derül ki a Medián legfrissebb kutatásából.
MTI
Az MSZP még mindig képtelen a pécsiek oldalára állni, csak saját önös politikai érdekeit követi – közölte a pécsi polgármesteri kabinetiroda annak kapcsán, hogy Tóth Bertalan, az MSZP országos elnökségének a tagja hétfőn bejelentette, hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesznek a Pécsi Vízművel kapcsolatos önkormányzati megállapodás miatt.
MTI
Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesz a Magyar Szocialista Párt a Pécsi Vízművel kapcsolatos önkormányzati megállapodás miatt – jelentette be Tóth Bertalan, a párt országos elnökségének tagja hétfői sajtótájékoztatóján, Pécsen.
MTI
Bajnai Gordon közéletbe való visszatérését jelentő, múlt év októberi ellenzéki demonstráció egyik szónoka Balavány György volt. Ma már nem állna ki a szónoki emelvényre.
Balavány György
Tóth Csaba a jövő héten a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-nél személyesen kér betekintést a koncessziós pályázatokba.
MTI
Az MSZP budapesti szervezete idén is megtartja május 9-én a békenapot, ahová a demokratikus ellenzék pártjait is meghívták.
MTI
Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke szerint szeptemberig eldől, hogy ki lesz a demokratikus ellenzék 2014-es választási szövetségének a "vezéralakja".
MTI
Az MSZP az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálatát kezdeményezi a dohányboltpályázatok ügyében, és annak lezárultáig elhalasztaná a trafiktörvény életbe lépését.
MTI
A nagy számok törvényéből következik Kósa Lajos szerint, hogy fideszesek is vannak a trafikpályázat nyertesei között. A Fidesz alelnöke azt is leleplezte, hogy nyert trafikot Gyenesei István volt önkormányzati miniszter sajtósának felesége is. Az MSZP "szánalmasnak" nevezte a kormánypárt magyarázkodását.
MTI
Kósa Lajosnak "bíróság vagy orvosszakértői bizottság előtt kell felelnie" nyilatkozatáért – mondta Török Zsolt, az MSZP szóvivője, miután a fideszes politikus csütörtök reggel azt nyilatkozta a Kossuth rádióban: "politikai bűnözők vannak a szocialisták között".
MTI
Sunyi áremelésnek tartja az MSZP, hogy gyorsvonati felárat vezet be a MÁV-Start Zrt. május közepétől.
MTI
Cseng a kassza a Lendvay utcában: a kormánypárt vonzerejét nemcsak a közvélemény-kutatások, hanem a tagdíjelszámolások is jelzik - írja legfrissebb számában a HVG.
HVG
A Városligetben koncentrálódnak az idei május 1-jei politikai rendezvények és majálisok. A Fidesz a hagyományoknak megfelelően nem tart majálist.
hvg.hu
Egyelőre semmilyen garanciát nem kaptunk a két baloldali párttól arra, hogy nem az inkompetens és korrupt szoci vircsaft időszaka tér majd vissza, nem kevés felgyülemlett sérelemmel és "elszámoltató" revansvággyal megspékelve.
Seres László
Az MSZP nőtagozata reagált arra a hírre, hogy az ügyészség vizsgálja: Balogh József fideszes képviselő verte-e meg élettársát, akit jelenleg is kórházban ápolnak.
MTI-OS
Németh Lászlóné fejlesztési minisztertől vár választ az MSZP a trafikpályázatokkal kapcsolatos kérdéseire.
MTI