A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az MSZP szerint igaztalan és becstelen a kormányzat sikerkommunikációja, Gúr Nándor szocialista országgyűlési képviselő úgy értékeli, a foglalkoztatás területén az elmúlt három évben jót nem tett a kormány.
Az ellenzéki képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján közölte, a kormány arról beszél, 55 ezerrel többen dolgoznak, mint egy évvel korábban, és nem arról, hogy 10 ezerrel kevesebben, mint egy hónappal ezelőtt. 2008 őszéhez, a válság kipattanásához képest pedig a 300 ezer közfoglalkoztatott segítségével is csak ezer fővel dolgoznak többen - tette hozzá.
Gúr Nándor hangsúlyozta: a pályakezdő fiatalok 20 százaléka sem tud elhelyezkedni, a kormány elfordult azoktól, akiknek leginkább segíteni kellene, ezért az MSZP kormányra kerülése esetén "ott segít majd, ahol tud".
A Központi Statisztikai Hivatal pénteken közzétett adatai szerint tavaly szeptember-novemberben 3 millió 925 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, 55 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Az egy hónappal korábbi adatok szerint 2012. augusztus-októberben 10 ezerrel több, 3 millió 935 ezer foglalkoztatott volt Magyarországon, 71 ezerrel több, mint egy évvel korábban.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.