#MSZP

Iskolaköpeny helyett színvonalas közoktatásra költene az MSZP

Nincs az az iskolaköpeny, amely eltakarja azokat a szociális szégyenfoltokat, amelyeket az Orbán-kormány ejtett Magyarországon az elmúlt két évben - közölték MSZP-s politikusok hétfőn. Nincs az a köpeny, amely eltakarja a korgó gyomrot, a családok eladósodását, az ordító társadalmi különbségeket.


"Reményt mindenkinek" - készül az MSZP a szezonra

A programalkotásra és a választási felkészülés megkezdésére koncentrál ősszel az MSZP. Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető hétfőn újságíróknak elmondta: márciusig elkészül a szocialista párt programja, amely az MSZP szakpolitikai elképzeléseit tartalmazza majd, és a részét képezik a regionális pártprogramok is.


Orbán terveket vázol: nem vagyunk a szerencse kegyeltjei

Lesz pénzügyi ombudsman, jelentette be a parlamentben a kormányfő. Az őszi politikai szezonnyitón Orbán közölte: 2014-től kibővítik a családi adórendszert. Azt mondta, Magyarországnak az EU betegségei miatt kell az IMF-megállapodás, egy biztonsági hiteállomány.



Visszaszólt a Fidesz a szocialistáknak

A XI. kerületi önkormányzat visszautasítja Horváth Csaba fővárosi szocialista frakcióvezető nyilatkozatát, amely szerint a kerület vezetése az igazságszolgáltatás manipulálására építve nyerte meg a 2010-es választást - írta az újbudai önkormányzat az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.


"A bíróság nem enged a döntést befolyásolni akaró fideszes nyomásnak”

Azonnali lemondásra szólította fel a főváros XI. kerületi önkormányzat polgármesterét és fideszes képviselőit az MSZP fővárosi frakcióvezetője. Horvát Csaba álláspontja szerint a Molnár Gyulát, Újbuda volt szocialista polgármesterét felmentő bírósági ítélet azt bizonyítja, alaptalan vádakkal befolyásolták a 2010-es önkormányzati választásokat, így a manipulációra építve nyerte meg a kormányzó pártszövetség a kerületi választásokat.


Szabályellenes volt Keller László kizárása

Eljárási hibák miatt megsemmisítette a Keller László korábbi közpénzügyi államtitkár kizárásáról szóló határozatot az MSZP országos etikai és egyeztető bizottsága szombaton. Bárándy Gergely, a testület elnöke az MTI-nek elmondta: az ügyet visszautalták az első fokon eljáró Pest megyei etikai bizottságnak, amely júniusban döntött arról, hogy kizárja Keller Lászlót az MSZP-ből. (A határozat csak hetekkel később, a Népszabadság Online egyik blogbejegyzéséből vált ismertté a nyilvánosság számára.)



MSZP: "Orbán nem veszi észre, hogy miatta van itt az IMF"

Az MSZP szerint Orbán Viktor nem veszi észre, hogy miatta és a kormány gazdaságpolitikája miatt van a Nemzetközi Valutalap (IMF) Magyarországon és van szüksége az országnak az IMF segítségére - jelentette ki Tóbiás József pénteki sajtótájékoztatóján. A szocialisták frakcióigazgatója Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető pénteki közlésére reagálva elfogadhatatlannak nevezte az önkéntes választási feliratkozás bevezetését.



Kiakadt az MSZP Orbán Viktor "sárvári listáján"

Az MSZP arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy "fejezze be a hazudozást és az országot nyomorba döntő, megszorító politikáját" – közölte az ellenzéki párt szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagálva, hogy a Magyar Nemzet csütörtöki számában arról írt: tájékoztatást kaptak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) követeléseiről a kormánypárti képviselők szerdán a sárvári frakcióülésen.



Balaton, Csillebérc, Budapest - így izzít az ellenzék az őszre

Az Országgyűlés őszi ülésszakára készülődnek a parlamenti képviselőcsoportok a napokban zajló frakcióüléseiken. A Fidesz-KDNP képviselői szerdától péntekig Sárváron egyeztetnek egyebek mellett az IMF-tárgyalásokról, a szocialisták pedig jövő hétfőn tartják szezonnyitó megbeszélésüket, ahol arról is tanácskoznak, hogy a frakció miként tud kapcsolódni a pártban folyó programalkotáshoz. A Jobbik Balatonfüreden rendezi évadnyitó frakcióülését csütörtökön és pénteken, az LMP pedig pénteken és szombaton tart tisztújítással egybekötött kétnapos ülést Csillebércen.



Az MSZP nem kér a munkahelyvédelmis levelekből

Az Orbán Viktor által jegyzett Munkahelyvédelmi akció 2012 levél terjesztésének azonnali felfüggesztését sürgeti, követeli az MSZP - mondta Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke miskolci sajtótájékoztatóján kedden.



Mesterházy a parlamenttel kéretne bocsánatot az örményektől

Tucatnyi kérdésre vár választ Orbán Viktortól az MSZP vezetője az azeri baltás gyilkos kiadatásáról, köztük arra, hogy szóba került-e közte és az azeri elnök között a Magyarországon életfogytiglanra ítélt Ramil Safarov átszállítása, illetve hogy ígért-e bármilyen ellenszolgáltatást Azerbajdzsán.


Az azeri kiadatást a nemzetbiztonsági bizottság elé vinné az MSZP

Az MSZP magyarázatot vár a kormánytól az elmúlt 24-48 órában történtekre a baltás gyilkosként elhíresült azeri férfi kiadatásának ügyében, amivel kapcsolatban a magyar diplomácia olyan szinten ellehetetlenült, hogy Martonyi János külügyminiszternek távoznia kell a kormányból - mondta Molnár Zsolt (MSZP) országgyűlési képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján Siófokon.