Dajcstomi lehülyézte Kolláthot
Szegény hülyének nevezte Kolláth György alkotmányjogászt Twitter-bejegyzésében Deutsch Tamás.
Szegény hülyének nevezte Kolláth György alkotmányjogászt Twitter-bejegyzésében Deutsch Tamás.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az MSZP szerint a demokratikus jogállam elégtelen működését jelzi, hogy a szerda esti antifasiszta demonstrációt követően bántalmazták Hanti Vilmost, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) elnökét - közölte Török Zsolt, a szocialisták szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
MTI
Az MSZP - önállóan vagy egy demokratikus összefogás részeként - indul a 2014-es választáson - válaszolta a szocialista párt sajtóosztálya az MTI érdeklődésére.
MTI
Lezárult az iratismertetés a hűtlen kezeléssel gyanúsított Verók István, Terézváros volt MSZP-s polgármestere és húsz társa további ingatlanügyében a BRFK-n, és napokon belül megküldik a Fővárosi Főügyészségnek a vádemelési javaslatot - tudta meg a Magyar Nemzet.
MTI
A kormány szerdai ülésén döntött a társadalombiztosítási nyugdíjrendszert szabályozó jogszabályi környezet módosításáról - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő a kabinet ülése közben tartott tájékoztatón.
MTI
Az MSZP azt kéri az egészségügyi államtitkárságtól, folytasson vizsgálatot a szabolcsi Egészségügyi Holding Zrt. működéséről, a szocialisták szerint ugyanis a cég rossz gazdálkodása vezetett több mint ötszáz ember elbocsátásához. Tukacs István országgyűlési képviselő emellett azt várja a kormánytól, segítsen, hogy az ott dolgozók megtarthassák munkájukat.
MTI
Az MSZP arról kérdezi a kormányt, hogy mit tett a Dunaferrnél megszűnő munkahelyek védelmében.
MTI
Néma demonstrációval tiltakozik szerdán a szabolcsi Egészségügyi Holding (EH) Zrt.-nél bejelentett létszámleépítés ellen az MSZP - közölte Halmi József, az ellenzéki párt megyei alelnöke sajtótájékoztatón kedden, Nyíregyházán.
MTI
Az MSZP szerint több kormányzati intézkedés is azt bizonyítja, hogy a Fidesz ellenségének tekinti a nyugdíjasokat. A szocialisták úgy látják, kormányzati szándék volt több ezer ember özvegyi nyugdíjának felére csökkentése. Választ várnak arra, hogy a rokkantellátásban részesülők megkapják-e novemberben a visszamenőleges nyugdíjemelést.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Nem nyomoz a rendőrség az MSZP földügyben tett feljelentése miatt. A szocialisták arcpirítónak tartják a döntést.
MTI
A szocialisták frakcióvezető-helyettese szerint Pintér Sándor belügyminiszternek bocsánatot kell kérnie a csókakői rendőrségi akció miatt, Vona Gábor Jobbik-elnöknek pedig azért, mert "szándékosan nevetség tárgyává akarták tenni a rendőrséget".
MTI
Mesterházy Attila szerint Orbán Viktornak magának kellene csökkentenie az arcméretét, és mihamarabb be kellene fejeznie a nagyotmondást és a mellébeszélést.
hvg.hu
A korábbi tagtoborzási botrányokhoz hasonló zajlik az MSZP Pest megyei szervezetében, az események mozgatórugóját, Fekete Zoltánt ma már Mesterházy Attila környezetébe sorolják szocialista berkekben. A Feketével és körével szemben alulmaradt Keller László volt közpénzügyi politikai államtitkár kirúgását a pártból másodfokon szeptemberben tárgyalja az országos etikai bizottság.
Rádi Antónia
Az MSZP parlamenti vitanapot kezdeményez az őszi ülésszakban annak bizonyítására, hogy a gazdaság és a foglalkoztatás élénkítését csak olyan gazdaságpolitikai programmal lehet elérni, amely a mostanitól 180 fokban eltér - mondta a párt elnök-frakcióvezetője csütörtökön, Budapesten.
MTI
Az MSZP szerint téves helyzetfelismerésről árulkodnak Orbán Viktor nagyköveti értekezleten mondott szavai.
MTI
Az MSZP szerint nem a valóságot tükrözi az augusztus 20-i nemzeti ünnep "együtt az ország" szlogenje, mert a kormány nem szolidáris a nehéz helyzetben élő emberekkel - hangsúlyozta Török Zsolt, a szocialista párt szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.
MTI
A Fidesz szerint a külhoni magyar állampolgárok külön kampány nélkül is meg tudják ítélni, hogyan teljesítettek a kormány-, illetve az ellenzéki pártok, míg a KDNP úgy készül, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerepe kiemelt lesz a határon túl élő magyaroknak szóló üzenetek megfogalmazásában. A Jobbik és az LMP készül kampányra, az MSZP viszont egyelőre nem árult el részleteket a választójog kiterjesztésével összefüggő stratégiájáról az MTI érdeklődésére.
MTI
Minden ellenzéki szerveződés más tanulságot szűrt le a Haza és Haladás tanulmányából, ami arra kereste a választ, hogyan győzhető le a Fidesz - derül ki a Vasárnapi Hírek című lapból.
hvg.hu
Az MSZP szerint kisebb és drágább kenyeret kap az ország augusztus 20-ára az "Európával hadban álló kormánytól", hiszen a statisztikai mutatók gazdasági recesszióról és rendkívül magas inflációról tanúskodnak.
MTI
Rendkívüli ülés összehívását kezdeményezi Szűcs Lajos (Fidesz-KDNP) elnöknél a Pest megyei közgyűlés szocialista frakciója a megyei rendőrfőkapitány menesztése miatt - közölte László Ferenc frakcióvezető pénteken.
MTI