szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Orbán Viktor által jegyzett Munkahelyvédelmi akció 2012 levél terjesztésének azonnali felfüggesztését sürgeti, követeli az MSZP - mondta Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke miskolci sajtótájékoztatóján kedden.

A szocialista politikus úgy fogalmazott: Orbán Viktor és a Fidesz 2010-ben egymillió új munkahely teremtésével kampányolt, most viszont a meglévő álláshelyek megvédéséről levelezget, az adófizetők több száz millió forintját felhasználva erre.

Vajon szabad-e úgy hazudni, hogy azt a mások által befizetett adóforintokkal teszi meg akárki, ebben az esetben Orbán Viktor - mondta, megjegyezve: az "iromány" valótlanságokat tartalmaz, a munkahelyvédelmi tervről szóló levélben fogalmazottak nem igazak.

A Fidesz az ígéreteiből semmit nem váltott be, "nincs egymillió munkahely, nincs mértékadó gazdasági növekedés, sőt recesszió van, nincs radikális adócsökkentés, illetve csak azoknak, akik tehetősek" - tette hozzá Gúr Nándor.

Kovács Tibor, az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának MSZP-s alelnöke a sajtótájékoztatón a párt nevében követelte, hogy "azonnal függesszék fel ennek az orbáni hazugságlevélnek a terjesztését". Ebben a levélben nagyon sok megalapozatlan, a tényekkel szembemenő, félrevezető információ, valótlanságok tömege van - tette hozzá.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!