#MSZP

Aláírást gyűjt az MSZP a salgótarjáni parkolási rend ellen

Népi kezdeményezést indít Salgótarjánban az MSZP; az aláírásgyűjtéssel azt akarják elérni, hogy a fideszes többségű városvezetés vonja vissza az új parkolási rendről, valamint a módosított helyijárati buszmenetrendről hozott határozatot - mondta az ellenzéki párt önkormányzati frakcióvezetője szerdán.


Meghosszabbítaná az MSZP a kilakoltatási moratóriumot

Határozati javaslatot nyújt be a szocialista párt az Országgyűlésnek azért, hogy a kormány április 15-ig hosszabbítsa meg a március 1-jén lejárt kilakoltatási moratóriumot, és biztosítsa, hogy a fűtési időszak végéig nem kapcsolják ki az energiaellátást azoknál, akik képtelenek fizetni lakásfenntartási költségeiket.




Összefogott a Fidesz és az MSZP

A város működőképességének megőrzése érdekében közösen fogadta el Gyöngyös idei költségvetését a település önkormányzatának Polgári Unió nevű frakciója és a szocialista képviselőcsoport - jelentette be a város fideszes polgármestere kedden Gyöngyösön.


MSZP: "többen is jól jártak" a vörösiszap kármentesítéssel

Egy új vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az MSZP a 2010-es kolontári vörösiszap-katasztrófa után született kormányhatározatok végrehajtásának és a közpénzek felhasználásának vizsgálatára - jelentették be szocialista politikusok keddi sajtótájékoztatójukon.


Videó: bemutattak Cséfalvaynak az éhségmenet szervezői

A Munkát, kenyeret mozgalom alapítói szerint a kormány hozzáállása a kiszolgáltatottak problémáihoz azt erősíti, hogy ki kell szélesíteni a mozgalmukat - jelentették ki a mozgalom alapítói hétfőn, a parlamentben, az MSZP-vel közösen tartott sajtótájékoztatón, amelyet Gúr Nándor MSZP-s képviselő interpellációját követően tartottak.



NGM: ott volt Matolcsy az Ecofin január 24-i ülésén

Nem volt szavazás az Európai Unió gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsában január 24-én a Magyarország ellen indított túlzottdeficit-eljárással kapcsolatban. A tanács, vagyis az Ecofin belső szabályzata szerint nem lehet szavazást kérni egy adott kérdésben, ha ahhoz az érintetten kívül más országtól nem szólnak hozzá – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfői közleményében.


MSZP-s tisztújítás: tuti befutók egy érdektelen versenyben

Szőnyeg alá söpört ellentétek, figyelmen kívül hagyott népszerűség-csökkenés, hatalmi háttéralkuk – így jellemezték a pártvezetés kritikusai az MSZP szerintük unalomba fulladt tisztújítását. Ezzel szemben a párt mostani vezetői úgy vélik, az MSZP-ben soha nem látott egység van. Mesterházy Attila pártelnöki győzelmét mindenki biztosra veszi.



Mesterházy újra jelöltetheti magát

Összegyűlt a párt szabályai szerint szükséges háromezer aláírás, így újra jelöltetheti magát Mesterházy Attila az MSZP elnöki posztjára - jelentette be a szocialista párt elnök-frakcióvezetője szombaton sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen.



Mesterházy: nem szabadna, hogy így büntessen az EU

Az európai szocialistáknak és az MSZP-nek is az az álláspontja, hogy nem szerencsés egy felzárkóztatási támogatásra szoruló országot a kohéziós pénzek elvonásával büntetni - mondta Mesterházy Attila, a szocialista párt elnök-frakcióvezetője pénteken sajtótájékoztatón.





Hunvald: ha felmentenek, lehet, hogy visszatérek

A teljes felmentést szeretné elérni másodfokon az ingatlanpanamával megvádolt volt VII. kerületi szocialista polgármester, Hunvald György, aki a Népszabadságnak adott interjújában fogvatartásáról, a perről és a jövővel kapcsolatos terveiről beszélt.


Medián: A Jobbik megelőzte az MSZP-t, a Fidesz tábora zsugorodott

A jogosultak mindössze 43 százaléka gondolja biztosnak, hogy adott esetben elmenne szavazni. Közülük is 18 százalék nem tud választani a pártok kínálatából, összességében pedig a lakosság 38 százaléka nem támogat jelenleg egyetlen pártot sem – derül ki a HVG-nek készített legutóbbi Medián-felmérésből.


Tárki: Gyurcsányék átlépték a parlamenti küszöböt

A Tárki Társadalomkutatási Intézet januári felmérése szerint továbbra is magabiztosan vezet a Fidesz-KDNP az MSZP és a többi parlamenti párt előtt, ugyanakkor a 2010-es országgyűlési választások óta idén januárban és februárban állt a két nagyobb párt a legközelebb egymáshoz.