#MSZP

Szanyi előzékeny Herczog Edittel

A jövő szombati tisztújító kongresszus előkészületeiről tájékoztatja ma Mesterházy Attila pártelnök az MSZP választmányát. Az elnöki posztra ketten pályáznak, a két alelnöki helyre pedig hárman. Szanyi Tibor azt szeretné, ha egyikük egy nő lenne.





MSZP: a Fidesz végighazudta az elmúlt 8 évet

Az MSZP szerint a Fidesz és Orbán Viktor végighazudta az elmúlt 8 évet a vasút ügyében, hiszen jelenleg is a vasút történetének legnagyobb leépítése zajlik Magyarországon – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Lukács Zoltán.


Kovács László már nem kell az MSZP-nek

Nem kapta meg a küldöttek egyharmadának a támogatását Kovács László, az MSZP alelnöke, volt pártelnök és uniós biztos. Így a következő tisztújításon semmilyen tisztséget nem kaphat a pártban. Nem kapott kellő támogatást Havas Szófia, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának tagja sem, pedig elnökhelyettesi posztra pályázott volna. Az elnökségi tagságra jelöltek közül tízen nem kaptak elég támogatást vagy visszaléptek.



Szekeres és Hiller háttérbe vonul

Eredetileg 52 pályázó jelentette be – akár több pozícióra is – indulását és adta le pályázatát az MSZP előrehozott tisztújítása során, számuk azonban megcsappant, közel tízzel kevesebben méretik meg magukat a jövő hétvégi kongresszuson – írta a Népszabadság csütörtökön.


MSZP: az eszközkezelő válogat a devizahitelesek között

Az MSZP szerint a Nemzeti Eszközkezelő igénybevételének kritériumai "alávaló módon" válogatnak a bajba jutott devizahitelesek között és a "legvégső stádiumban" lévő devizahiteleseknek mindössze az 5 százalékán segít - derül ki az ellenzéki párt szerdai közleményéből.



Ipsos: lassan nő a Fidesz, az MSZP és az LMP tábora is

Miközben a Fidesz, az MSZP és az LMP támogatottsága lassan, de folyamatosan növekszik, addig a Jobbik támogatottsága csökken, a Demokratikus Koalícióé (DK) pedig stagnál, és csökkent a pártpreferenciával nem rendelkezők aránya is - mutatják az Ipsos március közepén végzett közvélemény-kutatásából származó eredmények.



Felülről érkezett listáról pletykálnak az MSZP-ben

Egy meghatározó szocialista politikus szerint "felülről" érkezett lista alapján jelölnek elnökségi tagokat a megyei szervezetek. Állítása szerint több megyében ugyanabban a sorrendben jelöltek a párt elnökségébe olyan budapesti fiatalokat, akik országos szinten "még semmit nem tettek le az asztalra", ráadásul az érintett megyékben sem ismerik őket.



KDNP: az MSZP inkább saját emberei mellé állítson őrséget!

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint amikor az MSZP szoborőrséget "gründol" a Kossuth térre, Károlyi Mihály szobrának megvédésére akkor megint a bukott, majd az MSZP-ből kivált egykori miniszterelnök alkotmánybírósági blokádjának ötletét majmolja, hogy a "kiábrándult tömegek ismét rájuk figyeljenek."


Az MSZP szolidáris Schiffer Andrással

A szocialisták támogatják, hogy parlamenti vitanap foglalkozzon az ügynöküggyel, az MSZP-s képviselők ezért aláírják az erre vonatkozó LMP-s kezdeményezést - tudatta Mesterházy Attila hétfőn sajtótájékoztatón.



Mesterházy: az Orbán-rendszer lebontása a feladatunk

Mesterházy Attila szerint bármit is mond Orbán Viktor, annak mindig az ellenkezője igaz: a szabadság hiányáról beszélt március 15-én, miközben csaknem két éve szisztematikusan rombolja a szabadság intézményeit, a szabadságharcról "kiáltozott", miközben a kormány - egyébként helyesen - újabb lépést hátrált az Európai Bizottsággal szemben.


Kettészakadt Budapest az ünnepen

Nem múlt el idén sem az ünnep kisebb atrocitások nélkül. Szélsőséges tüntetők betörtek a Bank Centerbe, majd az egykori MTV-székház elé vonultak. Orbán Viktor ünnepi beszédében az uniónak üzent, egyenlőséget követelt a magyaroknak. A Milla tüntetésén beiktatták Dopemant alternatív köztársasági elnöknek. Gyurcsány szerint Petőfi megvetné Orbánt, az LMP aláírásokat gyűjtött. Összefoglalónk a március 15-i eseményekről.


"Ez a kormány gyenge" - Mesterházy szerint csak önmagunkban bízhatunk

A magyar bátor nemzet, de a kormány gyáva: a nemzetre és a nemzeti érdekre hivatkozva saját hatalmi érdekeit képviseli, és nem meri megmondani az embereknek, hogy mit kell tenni azért, hogy az ország kijusson a válságból - jelentette ki az MSZP elnöke március 15-én a párt országos nagygyűlésén Esztergomban.