Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
A város működőképességének megőrzése érdekében közösen fogadta el Gyöngyös idei költségvetését a település önkormányzatának Polgári Unió nevű frakciója és a szocialista képviselőcsoport - jelentette be a város fideszes polgármestere kedden Gyöngyösön.
A költségvetés elfogadását eredményező megállapodás megkötése azt követően történt, hogy a jobboldali szövetségből kilépett a Jobbik önkormányzati képviselője, így patthelyzet alakult ki a képviselő-testületben - közölte a fideszes Faragó László.
A polgármester elmondta: megegyezés hiányában új választások kiírására lett volna szükség, hiszen a képviselő-testületben egyaránt 7 képviselője ül a szocialistáknak és a Fidesz-KDNP, illetve a Civilek Gyöngyösért Egyesület alkotta Polgári Unió elnevezésű frakciónak. Ugyanakkor ez veszélyeztette volna a város stabilitását, akkor, amikor jelentős befektetés várható a település ipari parkjában. Ebben a helyzetben a nyugalom és béke érdekében jött létre az együttműködés - mondta a városvezető.
Hiesz György, a szocialista frakció vezetője üdítő kivételnek számító példaértékű megállapodásként értékelte a történtekeket, mert - mint mondta - Magyarországon nem jellemző az ellenzéki és kormánypártok együttműködése. Intő példa volt számukra Esztergom esete is, ahol a politikai ellentétek a város működését veszélyeztetik - fűzte hozzá.
Közlése szerint szavazataikért cserébe csupán technikai, a város költségvetésének fél százalékát, a szociális ellátást, a civil szféra finanszírozását és infrastrukturális tervezéseket érintő változtatásokat kértek, illetve a mandátumarányos képviseletet a bizottságokban. Mindennek alapján, szándékaik szerint a jövőben is az együttműködésre törekszenek a fő kérdéseket illetően - mondta Hiesz György.
A 25 ezer lakosú település múlt héten csütörtökön elfogadott büdzséjének főösszege 9,2 milliárd forint, 240 millió forintnyi működési hiány mellett.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.