#MSZP

Szanyi Tibor: az MSZP teljes vezérkarának mennie kell

Az MSZP élén teljes vezetőcserét szorgalmaz Szanyi Tibor szocialista képviselő, aki szerint mindenkinek mennie kell, aki az őszödi beszéd és Gyurcsány leváltása között a pártelnökség tagja volt. Szerinte szakítani kell mind Gyurcsány „liberálanarchista” politikájával, mind a Bajnai-kormány „politikai szürrealizmusával”, ehelyett erősíteni kell az MSZP baloldali jellegét, visszahozva a társadalmi igazságosság és szolidaritás eszméjét. Mint kifejtette, az új vezetést a párttagok közvetlen szavazataival lehetne megerősíteni tisztségükben.


Gál Zoltán az MSZP-ről: átláthatatlan személyi alkuk

A Magyar Szocialista Párt alelnöke szerint Magyarország vezető hatalmi erejét 2010 után a Fidesz és Orbán Viktor fogja adni; Ujhelyi István a szombati Népszavában megjelent interjúban azt mondta, ha az MSZP így folytatja, már nem marad újjáépíthető párt. Gál Zoltán pedig a Népszabadságnak fogalmazta meg kritikai észrevételeit.



Ünneprontó értékelés demokráciánk születésnapján

Húsz éve a Nagy Imre-újratemetés volt a demokrácia lélektani születésének kegyelmi pillanata. Ekkor dőlt el, hogy az állampárti rendszernek a gazdasági létfenntartó forrásai – nyugati hitelek – után a morális és pszichológiai tartalékai is kiapadtak. Tárgyalások indultak a demokratikus hatalomátadás módjáról. Két évtizedes a többpárti népszuverenitás gyakorlata Magyarországon. Ideje mérleget vonni. Szembesíteni hajdani tünékeny illúzióinkat a nyers valósággal.




Kiss Péter csak szembenézés után keresne friss arcokat

Kiss Péter szerint az MSZP-ben előbb meg kell lennie az őszinte szembenézésnek, amely alapján meghatározzák a következő időszak kormányzati feladatait és a párt választás programját, majd ezután lehet ezekhez friss, hitelesítő arcokat párosítani. A társadalompolitikai miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre válaszolva hangsúlyozta: ez csak ebben a sorrendben képzelhető el.


MSZP: Nagy Imre emléke az egész nemzeté

Nagy Imre emléke az egész nemzeté, de életműve a baloldalnak külön tanulságokat is kínál - írta közleményében az MSZP az 56-os Vértanúk Emléknapja, Nagy Imre néhai miniszterelnök és mártírtársai újratemetésének 20. évfordulója alkalmából kedden.



A leggazdagabb emberektől vár segítséget az MSZP

Az MSZP egyszeri felajánlást vár Magyarország száz leggazdagabb emberétől, az országos és helyi politikusoktól, valamint a bankoktól és vállalkozásoktól a kríziskezelő alap feltöltésére - mondta Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója.


Egymásra mutogat Baka-ügyben a Fidesz és az MSZP

Az MSZP tartotta a szavát, és támogatta Baka András legfelsőbb bírósági elnökké választását - közölte az MTI kérdésére Mesterházy Attila frakcióvezető újságírókkal hétfőn, hozzátéve: a kivonulásból is látszik, a Fidesznek nem teljesen tiszta a lelkiismerete.


Nemzedékváltás a szocialistáknál?

Egyelőre nincs biztos forgatókönyv az MSZP július 4-i tisztázó kongresszusára, márpedig sokan – főként a fiatalok közül - úgy gondolják, hogy a halogatás tovább erodálhatja a szocialistákat. Mindenesetre a Hagyó-Mesterházy-Botka hármas mielőbbi változásokat sürget.


Kifakadt az MSZP és az SZDSZ Tarlós István "szebb jövője" miatt

Tarlós István azt mondta, nem tudta, hogy bizonyos szavakat törölni kell a magyar nyelv értelmező szótárából. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője a hétvégi szereplését bíráló fővárosi MSZP-SZDSZ-közleményre reagálva hétfőn hangsúlyozta, nem volt tudomása arról, hogy a nyilasok használták a "Szebb jövőt" kifejezést.


Lendvai: az MSZP igent mond Bakára

Mivel a Fidesz támogatja az Országgyűlés által egyszer már elkaszált legfelső bírósági elnökjelöltet, hétfő délután várhatóan – egy év után – ismét lesz elnöke a Legfelsőbb Bíróságnak.


Az MSZP-frakció támogatja Baka Andrást

Az MSZP-frakció támogatja Sólyom jelöltjének megválasztását a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökének - jelentette be Mesterházy Attila frakcióvezető hétfőn Budapesten a képviselőcsoport ülése után.


MSZP: azonnal mondjon le Bencsik!

Az MSZP arra szólítja fel a Fideszt, hogy azonnal mondassa le Bencsik Jánost, Tatabánya polgármesterét, hívja vissza az Országgyűlésből, és zárja ki a pártból, mert a holokauszthoz hasonlította a Észak-Dunántúli Vízmű átszervezését.


Mszp2.0: teljes internetesítés

Az MSZP innovációs és informatikai tagozata azt javasolja a július 4-i kongresszusnak, hogy fogadja el a párt megújításának "mszp2.0"-ás verzióját. Ezt a tagozat elnöke, Baja Ferenc jelentette be a testület szombati ülését követően.



Az LMP nem szövetkezik az MSZP-vel

A Lehet Más a Politika (LMP) megdöbbentőnek nevezte azt a szerdán a sajtóban "megszellőztetett ötletet", mely szerint az MSZP vezetése bennük keresi új stratégiai partnerét - áll a párt közleményében.


Simor András jegybankelnököt kiszekálnák posztjáról?

"Nem tudok olyan szándékról, hogy az MSZP el akarná távolítani Simor Andrást a jegybank éléről” - mondta Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese. Előzőleg az Index jelentette, hogy több szocialista vezető szeretne megszabadulni Simortól, aki szerintük akadályozná az MSZP politikájának baloldali fordulatát. A Fidesz a bankelnök megbuktatásától azt reméli, hogy „Simor továbbdönti az Oszkó–Bajnai-dominót”. De Simort csak kiszekálni lehet hivatalából, a 2007-ben kinevezett elnök 2013-ig fungálhat mint a kormánytól független jegybank elnöke.