A Fidesz elfelejtett sorosozni Botka lemondása után
A kormánypárti frakció sem hagyta szó nélkül, hogy miniszterelnök-jelölt nélkül maradt a Magyar Szocialista Párt. Kihagyták, hogy ez is a Soros-terv része lenne.
A kormánypárti frakció sem hagyta szó nélkül, hogy miniszterelnök-jelölt nélkül maradt a Magyar Szocialista Párt. Kihagyták, hogy ez is a Soros-terv része lenne.
hvg.hu
A szocialisták EP-képviselője szerint Szeged polgármesterének távozása lemondás és árulás. „Harc helyett hazaköpni nem túl okos dolog” – írta Szanyi. Majd törölte a posztját.
hvg.hu
A párt Botka László távozásával megerősítve látja korábbi álláspontját: nem a folyamatos összefogás-diskurzus, nem a politikai elit önmagával való foglalkozása érdekli a választókat.
hvg.hu
A „jót akart, de nem hagyták” morális érvként lehet jó, politikailag aligha, áll Tóth Csabának, a Republikon Intézet stratégiai igazgatójának gyorselemzésében.
hvg.hu
Botka László lemondása után hatalmas a tanácstalanság mind a szocialista párton belül, mind a baloldalon. A hvg.hu-nak egy DK-s forrása azt mondta, Szeged polgármestere abba bukott bele, hogy diktálni akart.
T. R.
Molnár Gyula bejelentette, hogy tárgyalódelegáció alakult az MSZP-ben az összefogásért.
hvg.hu
Botka László lemondása után hétfő délelőtt megszólalt az MSZP elnöke is. Molnár Gyula budapesti sajtótájékoztatóját élőben követhetik.
hvg.hu
A Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje Botka visszalépése után azt írta, Botka volt hosszú évek óta az első szocialista vezető, aki felismerte, hogy a pártjának alapvetően meg kell újulnia.
hvg.hu
Botka László hétfőn lemondott a miniszterelnök-jelölti posztjáról. Lépésének okairól fél 10-kor, láthatóan feldúlt állapotban, időnként remegő hangon tájékoztatta a nyilvánosságot Szegeden. Alább olvasható a beszéde, amelyet hétfőn reggel, az elhangzása előtt már elküldött a sajtónak.
hvg.hu
A Magyar Progresszív Mozgalom vezetője a hvg.hu-nak azt mondta, nem érez felelősséget abban, hogy Botka László lemondott a miniszterelnök-jelöltségről.
T. R.
Ujhelyi István a mai nappal lemond az MSZP alelnöki tisztségéről. Az EP-képviselő döntését egy levélben magyarázta meg, amelyet alább teljes terjedelmében közlünk.
hvg.hu
Hétfő délelőtt Botka László bejelentette, hogy lemond a miniszterelnök-jelöltségről. Erre a következtetésre jutott abból, ahogyan a többi ellenzéki párt és a "Fidesz ügynökei" múlt heti választási ajánlatára reagált. Az MSZP elnöke másként értelmezte a fejleményeket.
hvg.hu
Az ellenzéki pártok megállapodtak abban, milyen egészségügyi alapvetéseket tartanak önmaguk számára kötelezőnek arra az esetre, ha kormányra kerülnek. Történelmi dokumentumnak mondják, és bizonyos tekintetben az is. Még akkor is, ha sok benne az elv és az általánosság.
Mizsur András
Prémium szintű agyrémnek nevezte nyilvános Facebook-posztjaiban az ELTE jogi kar akkori oktatójaként Lattmann Tamás a gólyatáborokban történt szexuális visszaélések nyomán indult fegyelemi vizsgálatokat. A Botka-ellenes MSZP-s puccs kulcsszereplője felügyelő tanárként maga is jelen volt az egyik nagy vihart kavart táborban, ahol szexuális visszaélés is történt – írja az Átlátszó.
hvg.hu
Így még jobban is járhat Gyurcsány, meg is előzheti a szocialistákat.
hvg.hu
A DK úgy beszél következetlenségről, hogy épp a tárgyalások megkezdése előtt táncol vissza a közös listától.
hvg.hu
Az egykori elszámoltatási kormánybiztos reklamált, amiért Hagyó Miklós ügyében szerinte "túl demokratikus" ítélet született.
MTI
Nem Soros-terv, hanem Rogán-terv van, véli a szocialista politikus.
hvg.hu
Az ügy összes vádlottjának esetében enyhítő körülményként értékelték az idő múlását. Jelentősen megemelték annak a kártérítésnek az összegét, amelyet a vádlottaknak kell fizetniük: az első fokon megítélt körülbelül 50 millió forint helyett több mint 160 milliót kell letenniük.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Tarjányi Péter, Lattmann Tamás és Bodnár Zoltán fémjelezte Magyar Progresszív Mozgalomnak egyetlen célja, hogy ne Botka László legyen az MSZP miniszterelnök-jelöltje.
hvg.hu