Ilyet is ritkán látni: közös törvényjavaslatot jegyez a Fidesz és az MSZP
A Vadászkamara ingyen kap kastélyt, ehhez szövetkezett a két párt. A DK magyarázatot követel.
A Vadászkamara ingyen kap kastélyt, ehhez szövetkezett a két párt. A DK magyarázatot követel.
hvg.hu
Talán soha nem volt oly nagy szüksége sokat csalódott nemzetünknek a példamutató Szegedre, mint most - jelentette ki Botka László (MSZP) polgármester szerdán a csongrádi megyeszékhelyen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésén.
MTI
Az ellenzéki pártok döntő többsége igyekszik megúszni az idei március 15-ét, amit legjobban a helyszínválasztáson láthatunk. Ott gyűlnek össze, ahol már a média megjelent képviselői önmagukban is tömeget képeznek a politikusok legközelebbi rokonaival. Ünnepi előzetesünkben bemutatjuk, mely pártok választottak öntudatosan, nagyobb tömegre alkalmas helyszínt, és kik tudják le a dolgot négy fal között.
Windisch Judit
Ron Werber a 168 Órának adott interjúban az ellenzéket kritizálta, amiért annak pártjai nem képesek összefogni. Szerinte Orbán Viktor már komolyan tart a Jobbiktól, az embereknek pedig elegük van az üzenetekből és az ígérgetés már nem érdekli őket.
hvg.hu
Elkelt az egykori MSZP-székház; a felszámolási pályázaton értékesített ingatlant – a vele egybeépített irodaházzal együtt – 530 millióért vitték el – tudta meg a Világgazdaság.
MTI
Az MSZP új stratégiája Gyurcsány pártjának eljelentéktelenítését célozza, így a Demokratikus Koalíció lépéskényszerbe került. A párt márciusban izzíthatja a rakétákat. Kérdés, hogy tervezett kampánya dob-e annyit a párton, hogy megkerülhetetlen maradjon. Ahogy az MSZP-nek is jelentős a tét, azt lesi: Botka László népszerűsége lesugárzik-e a pártra.
Windisch Judit
Orbán miniszterelnök úr 14, azaz tizennégy ember ellen vívja szabadságharcát, és miattuk lett "szociáruló" a legnagyobb ellenzéki párt.
Kinek a botránya a Szeviép? Az elmúlt napokban a kormánypárti média vette elő a sokéves botrányt, amely jelenleg bírósági szakaszban van. A cél, hogy kétes ügyekbe keverjék Botka Lászlót. Az MSZP közleményben válaszolt: szerintük a Szeviép valójában fideszes botránytörténet.
unknown
Somodi Zoltán gyermekorvost indítja a Fidesz–KDNP az áprilisi zuglói időközi önkormányzatiképviselő-választáson – jelentette be Pesti Imre regionális politikai pártigazgató.
MTI
Nem lesz ebből közös lista, de Gyurcsány szerint egy baloldali egyéni jelöltre van szükség minden körzetben. Orbán most olcsón megúszta.
Windisch Judit
Gyurcsány Ferencet már a tisztújító kongresszus előtt, internetes pártszavazással újraválasztották elnöknek, a kongresszuson a baloldali pártoknak üzengetés vélhetően újabb lendületet kap. És hogy ki marad állva Botka László és Gyurcsány küzdelmében. Hát Orbán!
Windisch Judit
A Momentum Mozgalom felbukkanása rávilágított arra a hungarikumra, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta zömmel nemzedéki alapon szerveződnek a pártok - írja a HVG hetilap.
HVG
Harangozó Tamás szerint a kormány határőrizeti terve álságos és cinikus.
MTI
A Republikon Intézet kutatása szerint folytatódott a Jobbik mélyrepülése, és leginkább a kis pártok tudtak profitálni az olimpiás aláírásgyűjtésből.
hvg.hu
Az MSZP segítené az LMP népszavazási kezdeményezését, a Momentum pedig bár atomenergia-párti, mégis beszállna az aláírásgyűjtésbe.
hvg.hu
Csak a győzelemért érdemes elindulni, mondja Botka László. A szegedi polgármester nem fél a Momentumtól, és türelmet kér, mire az ő miniszterelnök-jelöltségének következtében a közvélemény-kutatásokban is meglátszik az MSZP erősödése. Botka állítja, nem ő mond értékítéletet Gyurcsányról, hanem a választók, akik nem úgy gondolják, hogy "ha követtek is el hibát, már megbűnhődtek érte". Interjú Botka Lászlóval, az MSZP miniszterelnök-jelöltjével.
Windisch Judit
Fényes jövő áll mögöttük – így összegezhető több kis baloldali párt helyzete. Nem csoda, hogy az MSZP-vel és a DK-val összekapaszkodás gyötrelmei helyett meglátták a lehetőséget a Momentum Mozgalomban. Szerintük szövetségük új pólust hozhatna a magyar politikába. Csak Fekete-Győr Andrásék intenek: nem kérnek az elmúlt 27 évből. Majd összemegy az arcuk – jósolnak a kispártok vezetői közül többen.
Windisch Judit
Másfél millió embernek viszont egyáltalán nincs véleménye arról, hogy maradjon-e a Fidesz-kormány, az emberek kétharmada nem biztos pártválasztó.
hvg.hu
Juhász Péter nyílt levelet írt Molnár Gyulának és Botka Lászlónak, amelyben közölte, nem fognak közös listát állítani a szocialistákkal, és vizsgálják ki az Együtt tagjának kifütyülését.
hvg.hu
A párt – ahogy azt előre jelezte is – nem akar közösen indulni a 2018-as választáson. Botka László abban bízik, még meggondolják magukat.
hvg.hu
hvg.hu
MTI