#MSZP




Őszöd: Igazságbeszéd vagy morális szenny?

Igazságbeszéd vagy morális kútmérgezés, ami 2006. május 26-án és utána történt? Szigetvári Viktor összeveszett Gyurcsánnyal, Lendvai Ildikó szerint elég volt ennyi, Kuncze Gábor sose mondaná el a legjobb beszédét, Schiffer András szerint pedig nincs is baloldal.


Gyurcsány: Elárultak!

Az MSZP, de még a Fidesz is elárulta őt, ezt mondja Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalára csütörtök reggel kirakott videóüzenetben a ma 10 éve elhangzott őszödi beszédről. Gyurcsány szóba hozza még azt is, mennyire utálta, hogy Sólyom László köztársasági elnök lett és beszél arról is, miért tartja még mindig igazságbeszédnek, amit 10 éve mondott.




Szembement az MSZP-frakció Tóbiással?

A szocialisták a kormánypártokkal együtt leszavazták az alapjövedelemről szóló PM-es előterjesztést, pedig Tóbiás József pártelnök ma egy konferencián a jobb táradalom eszközeként emlegette az alapjövedelmet.




Most akkor kinek tartozik Török Zsolt és mire gyűjtött?

Kedd délután még homályos volt kissé, hogy a Selmeczi Gabriellával szemben elvesztett pere után pontosan kinek és mennyit kellene fizetnie az MSZP-s Török Zsoltnak. Friss Facebook-bejegyzése szerint elvileg már senkinek, mert a pártja megsegítette őt. Selmeczi Gabriella a Magyar Időknek azt mondta, hogy neki az MSZP a teljes megítélt összeget megfizette, már azelőtt, hogy a szocialista politikus gyűjtésbe kezdett.






Az MSZP is benyújtja népszavazási kezdeményezését

Az MSZP szerint közjogilag ugyanaz a helyzet az általuk támogatott népszavazási kérdések és a kormány kvótanépszavazása ügyében; mindegyik kiírásáról az Országgyűlésnek kell döntenie. Az párt ezért hétfőn benyújtja határozati javaslatát a parlamentnek.




Kunhalmi Ágnes „szomika”, mert ellopták a biciklijét

Odavan az MSZP-s Kunhalmi Ágnes biciklije, vasárnap lopták el – írta a Facebookon. A politikus úgy fogalmazott: „szomika vagyok, mert nagyon szerettük egymást”. Gyalogolnia valószínűleg nem kell, a posztja szerint szerez egyik másik kerékpárt, és „most már nem csak egy kis zárat, hanem hajóláncot veszek rá és egy vasmacskát”. Ezek szerint a piros biciklin nem biztos, hogy volt lakat, bár a lopás körülményeiről nem tudni semmit. Ha lett volna, a képviselő most jó eséllyel nem lenne szomika.