Kunhalmi: 56 új Klik sem lesz jobb gazdája az iskoláknak

Ötszáz önkormányzattól veszik el a megmaradt iskolákat.

  • MTI MTI
Kunhalmi: 56 új Klik sem lesz jobb gazdája az iskoláknak

Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke vasárnap Budapesten sajtótájékoztatóján azt mondta: a kabinet nem tanult a központosított rendszer hibáiból, és ahelyett, hogy lebontaná azt, "ötvenhat új Kliket" hoz létre. Szavai szerint a kormány ezzel az átszervezéssel "ebek harmincadjára" juttatja az oktatást.

Ötszáz önkormányzattól elveszik az iskolákat, összesen több mint ezerötszáz telephelyet, ezek állapota pedig még jobban leromlik majd, mert rossz gazdájuk lesz az állam - mondta az ellenzéki politikus.

Az országgyűlési képviselő emlékeztetett, hogy a Kliket indulásakor igazi sikertörténetnek nevezték. Ehhez képest most már az intézmény névtábláját is leszerelték a Nádor utcai épületéről - jegyezte meg.

Kunhalmi Ágnes szerint noha a kormányzat azt ígérte, hogy a szervezeti egység létrehozásával hatékonyabbá válik az oktatási rendszer, maga Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára ismerte be, hogy ez nem sikerült.

Az állam azonban "buta, erőszakos, tehetetlen", és a saját hibáiból sem tanul. Ahelyett, hogy visszaadná az önkormányzatoknak az iskolákat, hogy azok újra elnyerjék autonómiájukat, még durvább centralizációba kezd - mondta Kunhalmi Ágnes. Az "ötvenhat új Klik" ugyanúgy adósságot termel majd, mint az eddigi intézményfenntartó, tehát semmi nem változik, már csak azért sem, mert a mostani költségvetésben is alultervezték a közoktatás finanszírozását - vélekedett. Rámutatott: hiányoznak azok az összegek, amelyeket az önkormányzatok tettek hozzá a rendszerhez.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.