Milyen karriert futhat be egy szaúdi herceg?
Teches vállalkozóként szerzett magának hírnevet egy szaúdi herceg, akinek, bár megvolt mindene, nagyra törő vágyai voltak, ezért tanult, majd keményen dolgozott.
Teches vállalkozóként szerzett magának hírnevet egy szaúdi herceg, akinek, bár megvolt mindene, nagyra törő vágyai voltak, ezért tanult, majd keményen dolgozott.
Egészen meglepő dolgokat találnak ki időnként a legnagyobb tech cégek, mint például a Yahoo, a Twitter, vagy a Facebook, hogy az új munkatársuk első napja igazán jó legyen - írja a Business Insider.
200 ezer álláskeresőt von be novembertől a közfoglalkoztatásba a kormány: 100 ezren dolgoznak majd, 100 ezren képzésen vesznek részt.
Az MSZP szerint a kormány elüldözte a fiatalokat az országból egyebek mellett azzal, hogy nem teremtett nekik munkalehetőséget.
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal közzétette, miként kell a munkáltatóknak védeniük alkalmazottaikat kánikulában. A légkondicionált irodákra is vonatkoznak előírások.
A magánnyomozókat leggyakrabban a párkapcsolati és családi viszályok valamelyik résztvevője keresi fel megbízással, őket viszont gyakoriságban azok a munkáltatók követik, akik szeretnék lebuktatni a vélhetően színlelt betegszabadságon lévő alkalmazottjukat. Rendszerint már pár napos profi megfigyeléssel találnak is bizonyítékot a táppénzcsalásra, kaptak már el szimulánst házépítés közben, wellneshotelben, de a konkurenciánál is. Egyre több cég veszi igénybe a szolgáltatást, ami teljesen törvényes.