Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#munkahely

hvg.hu Karrier

Megvan a legzöldebb munkahely

Összesen 15 vállalat és intézmény irodája kapcsolódott be a KÖVET Egyesület által szervezett 2013-as Zöld Iroda Versenybe, amelynek célja az volt, hogy a szervezetek a rendelkezésükre álló hat hónap alatt környezet- és emberbarát szempontok szerint alakítsák át irodájuk működését, növeljék a munkatársak környezettudatosságát, példát mutassanak partnereiknek, beszállítóiknak.

MTI Karrier

200 új álláslehetőség a Boschnál

Kétszáz új munkahelyet jelent a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. új beruházása Miskolcnak, a borsodi megyeszékhely önkormányzata és a német Bosch konszern helyi gyárai között 2001-ben kötött együttműködést csütörtökön újították meg a miskolci városházán.

hvg.hu Karrier

Ezt a hét tuladjonságot keresik a főnökök a dolgozóikban

A toborzás, az interjúztatás, az új alkalmazott szerződtetése, betanítása, tréningezése mind idővel, költséggel jár. És akkor még nem is beszéltünk a fizetésről, adóterhekről. A Grow America nevű tanácsadó szervezet alapítója, Alan Hall szerint hét alapvető kérdést mindenképpen meg kell vizsgálni egy új alkalmazottnál.

hvg.hu Karrier

Ezért jó informatikusként multinál dolgozni

A Morgan Stanley magyarországi IT szakemberek körében végzett kutatása, Morgan Stanley IT Expert Survey többek között arra kereste a választ, hogy milyen munkahelyi környezetben érzik jól magukat az informatikusok, mennyire fontos nekik a munkatársaikkal való jó viszony, illetve munkatársuk szakmai rátermettsége. A kutatás arra is rákérdezett, hogy az informatikusok mit gondolnak a multinacionális cégekről. Milyen előnyei és hátrányai lehetnek egy IT szakember számára egy világcég alkalmazásában állni?

MTI Karrier

Csaknem 200 munkahelyet szüntetnek meg az EDF Démásznál

A tervek szerint két hullámban 198, nyolcórás állásnak megfelelő munkahely szűnik meg az EDF Démásznál. A dolgozók önként távoznak a cégtől, így az áramszolgáltató magasabb juttatást kínál, mint amennyit a törvény elbocsátáskor előír – írta szerdai számában a Délmagyarország.

hvg.hu Karrier

„Ha nem tetszik, el lehet menni!”

Egy multinacionális nagyvállalat vagy egy kisebb családias cég a biztos jövőnk záloga? Amikor munkahelyet választunk magunknak, elsődleges szempont talán mindenki számára, hogy az adott cég stabil lábakon álljon, és hosszú távú jövője legyen.

hvg.hu Karrier

Bérfeszültség a munkahelyen: akár per is lehet belőle

Bérfeszültségnek nevezzük az egyes munkavállalók, vagy munkavállalói csoportok fizetése közti objektív szempontok nélküli indokolhatatlan eltérést, melynek nem is feltétlenül szükséges eleme, hogy a munkavállalók vagy munkavállalói csoportok azonos munkát végezzenek - írja Hoffmann Gábor az EU-Csoport oldalán.

Vállalkozás

Óriásberuházások az építőiparban – hol itt a válság?

Több mint 3500 új munkahelyet teremt és 561,5 milliárd forintot költ el Magyarországon az a 10 vállalat, amely az év legnagyobb beruházásait hajtja végre – derül ki az ÓBUDA Group összeállításából. Az idén átadott legnagyobb projekt az Audi-gyár győri bővítése, amely 300 milliárd forintba került.

hvg.hu Karrier

Vége lehet a céges mobil és laptop korának?

Egy friss felmérés szerint a vállalatok közel kétötöde kíván felhagyni azzal a gyakorlattal, hogy céges infokommunikációs eszközökkel látja el alkalmazottait – számolt be a piacesprofit.hu.

1
22 23 24 25 26
49
Nagy Márton: elkészült a 2026-os költségvetés, majd jövőre indulhat be a gazdaság és csökkenhet az infláció

Nagy Márton: elkészült a 2026-os költségvetés, majd jövőre indulhat be a gazdaság és csökkenhet az infláció

Ukrajna folyamatosan veszi át az uniós jogot az egészségügy területén

Ukrajna folyamatosan veszi át az uniós jogot az egészségügy területén

Válaszolt az EKB a HVG-nek: csak tippelni tudnak, miért őket vádolja Kósa Lajos az MNB-alapítványok vizsgálatának akadályozásával

Válaszolt az EKB a HVG-nek: csak tippelni tudnak, miért őket vádolja Kósa Lajos az MNB-alapítványok vizsgálatának akadályozásával

300 millió forint fölött volt a legjobb fizetés a kormányközeli 4iG-nél

300 millió forint fölött volt a legjobb fizetés a kormányközeli 4iG-nél

Nagy Márton letagadta, hogy 2015-től lett volna MNB-alelnök, pedig akkor lett az

Nagy Márton letagadta, hogy 2015-től lett volna MNB-alelnök, pedig akkor lett az

Kijev szerint közel az ukrán–amerikai megállapodás az ásványkincsekről

Kijev szerint közel az ukrán–amerikai megállapodás az ásványkincsekről

Várkonyi Andrea cége az újságírók listázására nyert el egy közbeszerzést

Várkonyi Andrea cége az újságírók listázására nyert el egy közbeszerzést

Hamarosan magától újraindulhat a mobilja, és ennek nagyon is lesz értelme

Hamarosan magától újraindulhat a mobilja, és ennek nagyon is lesz értelme

Tekerje fel a hangerőt! Ilyen farkaskórust nem hall mindennap

Tekerje fel a hangerőt! Ilyen farkaskórust nem hall mindennap

A címlapról ajánljuk