A TV2-es vezérigazgató: beestek az állami hirdetések, hát befogadtuk őket
Dirk Gerkens szerint a TV2 mára utolérte az RTL Klubot, az állami hirdetések, hát azok csak úgy megjelentek, és a tévé nem hajtotta el az ablak alatt felbukkanó milliárdokat.
Dirk Gerkens szerint a TV2 mára utolérte az RTL Klubot, az állami hirdetések, hát azok csak úgy megjelentek, és a tévé nem hajtotta el az ablak alatt felbukkanó milliárdokat.
Kolosi Péter nem csak a Figyelő cikkét cáfolta pontonként, de kicsit az állami hirdetésekkel támogatott Tv2-nek is odaszúrt egyet.
A gazdasági bizonytalanság és a kiszolgáltatottság magas labdát dob fel az olyan elnyomó hajlamú kormányoknak, amelyek szeretnék a médiát is uralni, ez látszik Magyarországon is – vallja Tófalvy Tamás médiaszakember, aki nemrég két könyvet is megjelentetett. Mindkettőben amellett érvel, hogy az emberi vágyak egyáltalán nem változtak, csak az internet új kapukat nyitott abban, ahogy olvasóként vagy zenerajongóként szórakoztató vagy informatív tartalmat keresünk.
Eddig 21 fővel írták alá a szerződést, a lap elvileg júliusban indul egy tesztüzemmel.
Szabad Európa Rádió azért volt, mert a közleményeket nem hozta le a Szabad Nép.
Azt állítják, hogy övék a legjobb híradó, de ilyet nem enged meg a versenyjog egy elemző szerint.
A felszámoló a legalacsonyabb árat ajánló vevőnek adta el a Figyelő kiadói jogát. A hetilap korábbi tulajdonosa, Varga Miklós a HVG-nek árult el részleteket a politika médiapiaci nyomulásáról.
Fejlesztések történnek a 168 Óránál, és a politikai elemzőből főszerkesztő-helyettessé váló Lakner Zoltán szerint a tulajdonos világnézetétől függetlenül tud működni az általa is vezetett szerkesztőség.
Szép új világ: így jut el az ország minden szegletébe, amit Orbán Viktor jónak látott megosztani a nyilvánossággal. A miniszterelnök a Mediaworksöt választotta, hogy bejelentse, telefonon beszélt Trumppal. A Világgazdaság nyomokban sem belemenős interjúját a kormányközeli kiadó összes vidéki hírportálján vezető anyagként klónozták, mégpedig azzal a címmel, hogy "Megéri Magyarországon dolgozni".
Tapasztalt rádiós Túri Árpád, a kormányközelbe került Mediaworks új értékesítési és marketingigazgatója. A Class FM-nél hat évet töltött el, 2011-től ő volt a rádió vezérigazgatója.
Miközben a Rádió 1 vidéki "franchise" hálózatot épít, a Class FM a jogi huzavona miatt 2017-ben végig néma maradhat. A Class FM sávjáért közel nettó félmilliárdot kellene fizetni, a Rádió 1 viszont alig 57 millióért szerezhet kétmillió hallgatót.
Tovább fogjuk támogatni a szabad sajtót itt, Magyarországon – mondta a Klubrádiónak adott interjúban az Egyesült Államok magyarországi nagykövete.
Pallagi Ferenc a Lapcom Kft-t vezeti az év végéig, nyugalomra vágyik.
A kiadó közleménye szerint nem történt adásvétel, a Mediaworks tulajdonosi szerkezete 2014 szeptembere óta változatlan, továbbra is egy osztrák cégcsoport érdekeltségébe tartozik. Hozzátették: a Mediaworks éppen egy jelentős felvásárlást végez, és jelenleg erre koncentrál a menedzsment.
Óriási mázlija volt a Tények stábjának, amely elment egy speciális technikával készülő magyar film forgatására: sikerült mikrofonvégre kapni Andy Vajna filmügyi kormánybiztost. Azt elfelejtették odaírni, hogy saját tulajdonosukkal készítenek interjút.
Közvetlenül a Spéder Zoltán ellen indított hadjárat előtt az ügyvédjét támadta meg a kormányoldali médiagépezet. Utólag egyértelmű, hogy ez csak a lejárató kampány bemelegítése volt. Az ügyvéd perelt, nyert, és mindegyik eljárásról beszélt a hvg.hu-nak. A győzelem inkább erkölcsi elégtétel, tekintve, hogy mint most kiderült, a helyreigazításon túl pár ezer vagy tízezer forinttal megúszható, ha offshore-ozással hoznak hírbe valakit.
Tovább bővülhet a kormányközeli megyei lapok köre, bár értesülésünk szerint nincs még megállapodás, az érintettek csak előzetes véleményt kértek a Médiatanácstól.
Az első Fidesz-kormány még megelégedett a hozzá hű sajtó megteremtésével. A harmadik már szintet lépett.
A hajléktalan emberekről szóló szocioérzéketlen Tények-riport méltó választ kapott a Hírcsárdától. Mint írják, az álújságírók "saját mocskukat a képernyőre hányva ijesztgetik a munkába vagy iskolába igyekvőket".
Nagy politikai befolyást jelent, ha az ország napilapjainak többsége az osztrák tulajdonú Mediaworks kezébe kerül, mert megkapja a versenyhivatali engedélyét a dunántúli újságok felvásárlására – írja piaci körképében a HVG e heti száma.