Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Lakner Zoltán: Nem látok a 168 Óra bezárására utaló jeleket

Fejlesztések történnek a 168 Óránál, és a politikai elemzőből főszerkesztő-helyettessé váló Lakner Zoltán szerint a tulajdonos világnézetétől függetlenül tud működni az általa is vezetett szerkesztőség.

  • HVG HVG
  • +${remainingCount} szerző
Lakner Zoltán: Nem látok a 168 Óra bezárására utaló jeleket

A politikai elemzők mozgástere éppen úgy csökken, ahogyan a kormánykritikus sajtóé, egyre szűkülnek a lehetőségeik azokn számára, akik nem azt mondják, amit a hatalom elvár -  mondja a HVG-nek adott interjúban Lakner Zoltán politikai elemző, aki nemrég elvállalta a 168 Óra hetilap főszerkesztő-helyettesi posztját. 

Negyvenéves múltam, szembe kellett néznem azzal, hogy azokat a könyveket, amiket eddig nem írtam meg, már nem is fogom - mondja arról, hogy egyetemi kutatói státuszát is átadta egy fiatal kutatónak.

Lakner a hetilap tulajdonosai miatt nem aggódik, annak ellenére, hogy a hírek szerint a lap tulajdonosan mögött az a Brit Média nevű cég áll, amely személyes szálakon kötődik a kormánnyal jó viszonyban lévő zsidó hitközséghez, az újság szerinte teljesen autonóm módon működik, a népszavazásról is más volt az álláspontjuk, mint a hitközségnek.

Arra a kérdésre, hogy nem szülnek-e benne gyanakvást a Népszabadsággal történtek, hogy egy stróman majd bedönti a lapot, Lakner azt mondja, a bezárásra utaló jeleket nem vett észre, a lap fejlesztésére utaló jeleket viszont igen.

Lakner azt is elmondta a friss HVG-ben olvasható interjúban, hogy miben fog megújulni a 168 Óra.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.