Gyurcsány: cikis, lesajnálandó ország lettünk
Gyurcsány Ferenc blogjának idei első bejegyzésében röviden kitért a médiatörvényre és a Pirate Bay-re is.
Gyurcsány Ferenc blogjának idei első bejegyzésében röviden kitért a médiatörvényre és a Pirate Bay-re is.
Mi értelme volt tisztességes előkészítés nélkül, a szakmai szervezetekkel és az ellenzékkel való egyeztetés nélkül, rohammunkában keresztülhajtani az Országgyűlésen a médiára vonatkozó törvényeket? – teszi fel a kérdést Elek István Martonyi Jánoshoz intézett levelében.
A médiatanács minél kevesebb írott sajtót érintő ügyben járna el - ezt mondta Koltay András, a testület tagja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság csütörtöki sajtóbeszélgetésén, aki arra is emlékeztetett, hogy a sajtótermékekre és a hírportálokra vonatkozó szabályok csak júliustól - Magyarország uniós elnökségének lejárta után - hatályosak.
A Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára szerint "nem véletlen", hogy a bizottság még nem minősítette a magyar médiatörvényt.
A Frankfurter Rundschaunak nyilatkozó Alexander Lambsdorff kijelentette: a brüsszeli bizottság nem vonulhat vissza egy hosszadalmas jogi vizsgálat mögé.
A szocialisták a jogszabály teljes megsemmisítését kérik a testülettől, mivel részleteiben javíthatatlannak tartják.
A The European Voice című brüsszeli hetilap szerint Magyarországnak el kell oszlatnia a médiatörvénnyel kapcsolatos kételyeket.
Senkit nem terhel személyes felelősség amiatt, hogy Magyarországnak rossz a nemzetközi sajtóvisszhangja - jelentette ki Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában csütörtökön.
A magyarországi médiatörvény megalkotásának hátteréről írt csütörtöki számában két román napilap. A magyar médiatörvény rendelkezései érvényesek a magyarországi lapok romániai tudósítóira is, ők azonban azt mondják, nem kaptak otthonról instrukciókat.
A Népszabadság, a Népszava, a 168 Óra és a Magyar Narancs a jelentette meg csütörtöki számában azt a szöveget, amelyben köszönetet mondanak - a részletesen felsorolt - szakmai szervezeteknek, hírügynökségeknek, nyomtatott sajtótermékeknek és televízióknak.
A médiahatóság által kivethető súlyos bírságok csökkenthetik a legnagyobb hazai kereskedelmi tévék és rádiók értékét, amelyeket így olcsóbban vásárolhatnának meg Fidesz-közeli befektetők – legalábbis ezt vázolja fel a médiatörvény gazdasági hatásairól szóló egyik elemzői forgatókönyv.
„Nincs új a nap alatt. Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben…”- szomorkodik „viccesen” Bayer Zsolt, feldühödve a kormányt és személy szerint Orbán Viktort érő heves ballib támadások miatt. Aligha tesz jó szolgálatot szeretett miniszterelnökének. Az időzítés sem szerencsés, éppen az EU magyar elnökségének premierje előtt jelent meg ez az írás. Lesz, aki komolyan veszi.
Novák Előd szerint jogos elvárás volt, hogy a médiát "megtisztítsák a liberális fertőtől", a közszolgálati médiumokban is meglévő balliberális túlsúlytól, a Fidesz azonban visszaélt az emberek bizalmával, és hatalma bebetonozására használta fel a médiatörvényt.
Az Európai Parlament (EP) néppárti frakciójához tartozó német kereszténydemokrata-keresztényszociális (CDU/CSU) képviselőcsoport határozottan visszautasítja azt a szocialista-kommunista követelést, hogy az új magyar médiatörvény miatt vonják meg Magyarországtól az unióbeli szavazati jogot - derül ki egy CDU-s és egy CSU-s EP-képviselő közleményéből.
Semmilyen módon nem merült fel a kormány hét eleji ülésén a médiatörvény megváltoztatásának szükségessége; a kabinet tagjai megerősítették, hogy egy "ízig-vérig" európai jogszabályról van szó - jelentette ki a miniszterelnök szóvivője szerdán Budapesten, újságírók előtt.
A médiatörvénnyel kapcsolatban felmerült kérdések megvilágítását, továbbá a kételyek eloszlatását reméli a magyar hatóságok részéről José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
A névaláírás nélkül közölt, így a gazdasági-pénzügyi lap szerkesztőségének álláspontját tükröző írás szerint ha Magyarország megsért egy alapvető jogot, amelyben megállapodtak az EU-államok, akkor Brüsszel nem maradhat tétlen.
A médiatörvény kormányzati kommunikációjának hibáiról és a történetre adott reakciókról ír a Véleményvezér.
A népszerű torrentoldal, a Piratebay is csatlakozott az "Elsötétítés Magyarországért" mozgalomhoz, amely a hatályba léptetett médiatörvény ellen tiltakozik. Az akcióban magyar és külföldi weboldalak is részt vesznek.
A The Guardian brit baloldali liberális lap szerdán "Magyarország: egypártrendszer" címmel szerkesztőségi cikket közölt a kormány tevékenységéről.