Kedves János!

Olvasom a nyilatkozataid a médiatörvény kiváltotta év végi, új év eleji nemzetközi bírálatokkal kapcsolatban. Azt mondod, „a kormány számított a kritikákra, de ennyire túlzó megfogalmazásokra nem. A politikai bírálatok visszafogottabbak, de a sajtóban megjelent bírálatok hangneme meglepően erős.” Nem értelek.

Martonyi János

MTI/EPA

Hiszen a médiaügyi törvényhozási roham nyár eleji kezdete óta már számtalanszor szembesülni kényszerültetek az erős hazai kritikát követően felcsapó, szintúgy erős, és az újabb médiapolitikai kezdeményezéseitek után természetesen még erőteljesebb bírálatokkal. Lapok, politikusok, nemzetközi médiaszervezetek bírálataival.

Szépen nyomon követhető ez a Te nyilatkozataidban is. Az EBESZ sajtószabadság-képviselőjének Hozzád intézett levele nyomán már júniusban magyarázkodni kényszerültél. Ő ugyanis már akkor, az első médiacsomag következő hétre tervezett parlamenti megszavazása előtt a törvényhozási folyamat leállítására hívta fel a magyar kormányt. Aggasztónak nevezve a javasolt törvényeket a magyar sajtószabadságra nézve. Attól tartva, hogy elfogadásuk esetén „az összes műsorszolgáltató politikai döntéseknek lesz alávetve”.

Azt fejtegetted válaszul, hogy „alapvető félreértés van” a tervezetek célját illetően, hiszen a médiacsomag célja éppen az, „hogy lehetőleg depolitizálja a média felügyeletét, ugyanúgy, ahogy depolitizálni kell egy pénzügyi felügyeletet".

Ez már akkor is furcsán, ha nem egyenesen cinikusan hangozhatott annak, aki ismerte a törvényjavaslat elképzelését a Médiatanács és a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi tagjainak jelölésére és megválasztására. Ebből ugyanis fehéren-feketén kiderült, hogy a kormánypártok szakítani készülnek a médiairányítás legfőbb testületének korábbi, paritásos összetételével. Valamint a közszolgálati műsorszolgáltató intézmények tulajdonosi felügyeletét ellátó testületben is garantálni készülnek a kormánypárti fölényt. A civil szférának pedig itt eleve nem is osztanak lapot.

Ellentétben a korábbi szabályozással, amelyben a médiumok vezetőinek megválasztására, leváltására a pártok által jelölt kuratóriumi tagok együttese, az úgynevezett elnökség még csak a civil szervezeti delegáltakkal kiegészülve vállalkozhatott. Sem valamelyik politikai oldal, sem a pártok delegáltjainak együttese nem szerezhetett meghatározó befolyást az intézmények tulajdonosi testületében. Ezzel vélte garantálni a korábbi törvény az intézmények függetlenségét és pártatlan működését. Amit később az Alkotmánybíróság értelmezése is megerősített.

A koalíció törvénytervezete pedig most azt ígérte, hogy a korábbi ORTT pártpolitikailag kiegyensúlyozott testülete helyébe a garantáltan kormánypárti többségű tagokból álló Médiatanács lép. Az egymástól független közszolgálati intézmények pártpolitikailag kiegyensúlyozott és civil delegáltakkal kibővített kuratóriumai helyébe pedig egyetlen, garantáltan kormánypárti többségű tagokból álló testület.

A felettébb jogos bírálatokkal szemben ezt igyekeztél Te „depolitizált” médiafelügyeletként eladni. Érthető, hogy igen kevés sikerrel. „Nem hiszem, hogy szerencsés az, ha a médiafelügyeletet a politikai pártok folyamatos alkuja alkotja” – fogalmaztál, kifejtve: „lehet, hogy volt egy olyan időszak Magyarországon, amikor ez a pártok tartós közreműködését és jelenlétét igényelte, de egy korszerű jogállamban erre nincs szükség…Nem a politikai pártok dolga az, hogy a média felügyeletét ellássák”.

Ami igen szépen hangzik. De félrevezető érvelés, mert formálisan korábban sem a pártok látták el a média felügyeletét, hanem csupán az általuk jelölt és a parlament által megválasztott szakemberek. De ha már mégis így fogalmaztál, akkor talán nem kellett volna elfelejtened hozzáfűzni, hogy egyetlen pártnak vagy pártszövetségnek (az általa kijelölt bizalmi embereknek) még kevésbé lehet ez a dolga. Mármint a média, különösen pedig a pártoktól és a kormányerőktől is független, kiegyensúlyozott, valósághű, pártatlan tájékoztatást nyújtani köteles, közszolgálati média felügyeletének ellátása.

Bocsánat, nyáron talán még Te sem tudhattad, hogy a kormánypárti többség, ahelyett, hogy megfontolná a bírálatokat, a következő hónapokban még csavar majd néhányat a tervezetbe foglalt irányítási szerkezeten. Például a törvény szövegéből még arra lehetett következtetni, hogy ha a tagsági helyek ötven százalékát nem is engedi át a koalíció, azért legalább ketten az ellenzék által jelölt személyiségek közül bejuthatnak a Médiatanácsba. Hogy a kormányzati érdekkörökön kívül állóknak legalább rálátásuk lehessen az ügyekre. Arra, hogy mi, hogyan és miért dől el ott így vagy úgy. Mert a döntésekhez szükséges többséggel persze ez esetben is rendelkeztek volna a kormánypárt által javasoltak. A testület felállításakor azonban kiderült, hogy ez csak félrevezetés volt. A Fidesz a kétharmados többségével élve mind a hat helyet lenyúlta, még hűséges függeléke, a KDNP jelöltjét is kigolyózta. Miért olyan égető érdek vajon, hogy senki még csak bele se láthasson a Médiatanács kártyáiba, aki nem a kormánypártok bizalmi embere? Erre azóta sincs válasz.

Késő őszre aztán az is kiderült, hogy a koalíció az alighogy felállított Közszolgálati Kuratórium alól is kilopja voltaképpen az intézményeket. Mit nem mondok, még hogy kilopja! Dehogyis. A kétharmados többség kétségtelen, orrba-szájba módosítja ugyan az épp elfogadott törvényeit is, de itt, kérem, minden törvényes. Eszerint a vagyon, a költségvetés, a munkatársi állomány túlnyomó része mind a négy intézménytől a Médiatanács Vagyonalapjának kezébe kerül. A Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma pedig tulajdonolhatja, felügyelheti, irányíthatja az intézményenként megmaradó, műsormegrendeléssel foglalkozó háromszor 49 emberét, plusz az MTI-ben maradtakat, élükön a vezérigazgatókkal.

Tisztázzuk a fogalmakat, kedves János, ez nem depolitizált médiafelügyelet, hanem már paravánnal se nagyon takargatott, szigorúan hierarchikus, egypárti káderkiválasztási, médiairányítási, illetve felügyeleti rendszer.

Júniusi nyilatkozatodban azt is mondod, „az már egy további kérdés, hogy ezt a célt – a depolitizálásét – mennyire sikerült megértetni, megmagyarázni és a törvény szövegében világosan kifejezni. Azt mondod, tudomásod szerint a törvény szövege nem végleges, "az esetleges félreértéseket még el lehet oszlatni".

Szeptember 7-én is azt nyilatkozod, a magad részéről nem úgy látod, hogy „a közszolgálati médiát bármifajta veszély is fenyegetné” az új médiacsomag miatt. Válaszul arra, hogy az EBESZ sajtószabadság-képviselője, Dunja Mijatovitc ismét a módosítását szorgalmazta. Azt állítva Hozzád intézett levelében, hogy „a magyar törvénycsomag ellentmond a hatalmi ágak elválasztása elvének, mivel a médiaszabályozás és -felügyelet olyan új jogi, intézményi és szabályozási keretét teremti meg, amellyel könnyedén vissza lehet élni politikai céllal”. És hangsúlyozva, hogy „különösen a közszolgálati médiát fenyegeti a közvetlen politikai irányítás veszélye”.

Mondom még egyszer, nem értelek.

A nyár közepe óta tisztába kellett jönnöd azzal, hogy ha voltak is esetleg „félreértések”, azokat csakugyan sikerült eloszlatnotok. Vagyis, a médiaügyi törvényeitek fogadtatását tapasztalva, ma már tényleg semmi okod a csodálkozásra. Tudniillik a koalíció sorban fölrúgja a médiavilág szabályozásával, felügyeletével, a közszolgálati média irányításával kapcsolatban az elmúlt húsz évben létezett közös normákat, és az önkorlátozásnak, illetve az ellenzékkel szembeni méltányosságnak a látszatára se adva rendeli maga alá a közszolgálati intézményeket, minden korábbi elődjénél kíméletlenebb következetességgel tűzdelve tele azokat a maga pártosságukat bizonyított embereivel. Megágyazva mindezzel a médiaháború újabb pusztító fejezetének. Nos, aki nyáron még azt hihette, hogy rosszul látta mindezt, mára az is rájöhetett, hogy korántsem csupán lázálom volt, amit látni vélt. Hanem a gyászos valóság. Amit csak megkoronázott az éppen az év elején, az uniós elnökség átvételének napján életbe léptett, legújabb médiatörvény.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy örülök ennek a helyzetnek – nyilatkozod a minap –, de van egy történelmi feladatunk. Bármennyire is fennáll annak a veszélye, hogy ezek a problémák kisugároznak Magyarország uniós elnökségi tevékenységére, az én feladatom az, hogy a lehető legcsekélyebb mértékre csökkentsem ezeket a veszélyeket.”

Sajnálom, hogy ezzel kell foglalkoznod, kedves János, de Te is tudod, hogy ebbe a méltatlan helyzetbe a kormánykoalíció hozta magát, és – sajnos – az országot.

Lehet persze most magyarázkodni, hogy akik tiltakoznak, valójában még nem is ismerik a törvények pontos szövegét. Önérzetesen visszautasítani az alaptalan és méltatlan vádakat. Próbálkozhattok azzal, hogy az ellenzékre hárítsátok a felelősséget. Mondván, hogy mindent megragadnak, amivel a figyelmet felhívhatják magukra. Ők fűtik a nemzetközi felháborodást. Meg azzal, hogy nyílván az európai színtéren megmutatkozó pártpolitikai szembenállás is benne van ebben a fogadtatásban. Jól jön az európai szocialistáknak, hogy egy néppárti pártszövetséghez tartozó kormányfőt, kormánypártot apríthatnak. Hogy nyilván benne van a bosszúja különféle európai gazdasági érdekköröknek, amelyeket hátrányosan érintettek a magyar adópolitikai lépések, a válságadó stb.

Te azonban sokkal jobb diplomata vagy annál, hogy ne tudnád, mindez csakugyan nem sok haszonnal járó magyarázkodás. A felelősség a Tiétek. Ti hoztátok magatokat és az országot ebbe a kellemetlen helyzetbe. Mégpedig tökéletesen fölöslegesen.

Mi értelme volt létrehozni – méghozzá épp az uniós elnökség átvételének napjára időzítve életbe léptetve – egy olyan médiairányítási és szabályozási rendszert, amely olyan mértékű, korlátlan kormánypárti akaratérvényesítésnek teremti meg a lehetőségét, aminél sokkal kevesebbért is tiltakoztatok, tiltakoztunk egykor, ellenzékben? A közmédia arcátlan kisajátítását, a sajtószabadság felszámolását kiáltva világgá?