#Nagy-Britannia



Rákos volt a magyar óvónő, elbocsátották

Elveszítette munkáját egy 27 éves óvónő, nem sokkal azután, hogy kiderült, az orvosok bélrákot diagnosztizáltak nála – adta hírül a brit Mail Online. A Nagy-Britanniában dolgozó magyar nővel e-mailben közölte munkaadója, hogy fizetésére ne számítson, munkájára nem tartanak igényt.



A korábban becsültnél valamivel jobb brit GDP-adatok

A korábban becsültnél valamivel kisebb ütemben csökkent a brit gazdaság teljesítménye az idei második negyedévben az első negyedévhez képest, ugyanakkor 12 havi összehasonlításban a visszaesés így is a legnagyobb a negyedéves közlések fél évszázados történetében.



Eljárás a szélsőjobboldali Brit Nemzeti Párt ellen

Jogi eljárást indított a faji megkülönböztetés ellen küzdő legnagyobb brit hivatalos szervezet a szélsőjobboldali Brit Nemzeti Párt (BNP) ellen, mert megítélése szerint a párt tagfelvételi és alapszabálya a faji megkülönböztetést tiltó jogszabályokba ütközik.





Öt óriási szerencsével meggazdagodott kisember története

Hónapról hónapra éltek, mígnem egy nap rájuk mosolygott a szerencse és csodás módon rábukkantak valamire, ami megoldotta pénzügyi nehézségeiket. Öt ember, aki talált tárgyakból gazdagodott meg és egy hatodik, aki jó úton halad ezen az úton. A CNN összeállítása.



A legnagyobb ékszerrablás Angliában?

Az angol rendőrség kedden közölte, hogy 40 millió fontos ékszerrablásért köröznek két férfit. A múlt heti fegyveres rajtaütés híre már ismert volt, de az csak most derült ki, hogy ez Nagy-Britanniában minden idők egyik, ha nem a legnagyobb ékszerrablása.


Nincs erejük a házaséletre a briteknek

A britek kétharmada olyan fáradt nap végére, hogy már a házaséletre sincs ereje, több mint a felük pedig a kutyát sem tudja megsétáltatni - derült ki egy országos felmérésből.






Hozzáférhető Hasfelmetsző Jack perirata

Az interneten is lehet tanulmányozni annak az orvosnak a perét, aki valaha azt állította, hogy ő volt Hasfelmetsző Jack, a rejtélyes sorozatgyilkos, vagy annak a férfinak a bírósági tárgyalását, aki meg akarta ölni Viktória királynőt. Ezen kívül még 1,4 millió olyan per anyaga került fel hétfőtől a világhálóra, amely 1791 és 1892 között zajlott Angliában és Walesben.