#nagykövetek

hvg.hu Itthon

Szijjártó kedvesen becézgette a szlovák külügyminisztert

Tavaly minden külgazdasági rekord megdőlt, és ugyanezt várjuk el az idei évtől is - mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar nagykövetek előtt tartott hétfői beszédében. Ott voltak a visegrádi országok külügyminiszterei is.

MTI Itthon

Orbán eligazítást tart a nagyköveteknek

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) ma tartja szokásos misszióvezetői értekezletét, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök, majd Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mond beszédet.

hvg.hu Itthon

Orbán Viktor: Ne gyertek Magyarországra!

Orbán Viktor azt tanácsolta a magyar nagyköveteknek, hogy annál keményebben képviseljék a magyar kormány álláspontját, minél jobban bírálnak bennünket. Szerinte sokkal nagyobb kockázat visszaküldeni a menekülteket, mint be sem engedni. Azt is mondta, nincs eleve a kvótarendszer ellen, de a menekültválság okaira nem jelent megoldást. Egyúttal üzent a menekülteknek is: Ne gyertek!

MTI Itthon

Lecserélt egy sor nagykövetet a kormány, Bogyay lesz az ENSZ-követ

Ismét új nagyköveteket nevezett ki, többek portfólióján pedig módosított a kormány a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelentek szerint. Bogyay Katalin, az UNESCO-képviselet eddigi vezetője például ezentúl Magyarország ENSZ-képviselét látja majd el New Yorkban.

MTI / hvg.hu Itthon

A nagykövetek életrajzát követeli Szijjártótól az Együtt

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja bírósághoz és az adatvédelmi hivatalhoz fordul annak érdekében, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) nyilvánosságra hozzon több, a működéséhez kapcsolódó közérdekű adatot.

hvg.hu Itthon

Orbán csúsztatott, amikor az olasz diplomáciát méltatta

A miniszterelnök a dörzsölt külpolitika példájaként hozta fel az olasz diplomáciát, csak azt felejtette el közölni, hogy a mintaként hivatkozott orosz-olasz pénzügyi alapot még a bojkott előtt hozták tető alá a felek.

MTI Itthon

Orbán összehívta a nagyköveteket

Rendkívüli értekezletet tart Orbán Viktor miniszterelnök Magyarország nagyköveteinek hétfő reggel - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t.

MTI Itthon

A vatikáni nagykövet méltatta az Orbán-kormány stabil támogatottságát

Hagyományos újévi fogadást tartott a nagyköveteknek Áder János köztársasági elnök. "Tavaly ilyenkor ki gondolta volna, hogy Európában ismét dörögni kezdenek a fegyverek?" - mondta beszédében. Alberto Bottari de Castello nuncius pedig a 2014-es magyarországi választásokról beszélt.

MTI Világ

Kupaktanácsot tartottak az észak-európai magyar követek

Az észak-európai országok magyar nagykövetei egyeztettek Koppenhágában arról, hogy miként lehetne javítani Magyarországnak a térséghez fűződő kapcsolatait - közölte Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára pénteken.

1 2
Hatszor vitték kórházba, de mindig hazaküldték a végstádiumú rákos nőt

Hatszor vitték kórházba, de mindig hazaküldték a végstádiumú rákos nőt

Steven Soderbergh megmagyarázta, miért ért ilyen furcsán véget az Oscar

Steven Soderbergh megmagyarázta, miért ért ilyen furcsán véget az Oscar

Vakcinákat ajánlott fel a Pfizer és a BioNTech az olimpia résztvevőinek

Vakcinákat ajánlott fel a Pfizer és a BioNTech az olimpia résztvevőinek

Száz éve szagoljuk, és még mindig nem untunk rá

Száz éve szagoljuk, és még mindig nem untunk rá

Kalandos útmutató a vagyontervezéshez: ez a könyv segíthet eligazodni a labirintusban

Kalandos útmutató a vagyontervezéshez: ez a könyv segíthet eligazodni a labirintusban

Eladják a leveleket, amelyeket Kennedy házassága idején írt svéd szerelméhez

Eladják a leveleket, amelyeket Kennedy házassága idején írt svéd szerelméhez

Károkat okozott a viharos szél Budapesten és Pest megyében

Károkat okozott a viharos szél Budapesten és Pest megyében

Százéves konfliktusok lángoltak fel a Brexit nyomán Észak-Írországban

Százéves konfliktusok lángoltak fel a Brexit nyomán Észak-Írországban

A címlapról ajánljuk